Egyelőre nem tudni, számíthatnak-e a résztvevők pénzbüntetésre, a rendőrség ugyanis csak annyit közölt, hogy vizsgálják a történteket – írja a hvg.hu. A lap Budapest Pride-dal kapcsolatos kérdéseire a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap azt válaszolta, hogy a hatályos jogszabályok szerint járnak el, és vizsgálják a szombati gyülekezésen történteket.
Lapunk részletesen is beszámolt a szombati hivatalosan Budapest Büszkeség menetének nevezett Pride-ról, amelyen a becslések szerint több százezer ember vett részt. Azt pedig a rendezvény előtti napon, az esti órákban közölte a BRFK, hogy jogerőssé vált a határozat, amellyel a Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány 2025. június 28-ra tervezett gyűlését a Budapesti Rendőr-főkapitányság mint gyülekezési hatóság megtiltotta. Péntek délutáni nemzetközi sajtótájékoztatóján a főpolgármester több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a főváros által szervezett felvonulás egy teljesen legális, jogszerű esemény. Karácsony Gergely nyomatékosította, hogy mivel az önkormányzat szervezi, így nem tartozik a gyülekezési jog hatálya alá, emiatt pedig a rendőrségnek biztosítania kell az eseményt.
A BRFK szombat délután 3-kor azt írta, hogy a megtiltott gyűlés szervezői nem működnek együtt a rendőrséggel, de végül nagyobb konfliktus nélkül ért véget a nap, sőt a rendőrök nem csak nem engedték meg az ellentüntetést szervező MI Hazánknak, hogy a Szabadság hídon kívül az összes többi hidat elfoglalja, hanem az ellentüntetőit is elkerítették, hogy ne zavarják a Pride-ra érkezett tömeg békés felvonulását. A nap végén pedig ismét tiltott gyűlést emlegetve a BRFK kiemelte, hogy ugyanezen a napon a fővárosban hat bejelentett és tudomásul vett, ellentétes célú gyűlés zajlott – részben azonos helyszíneken.
Hadházy Ákos szerint a hatalom beveti az arcfelismerő rendszert a Pride résztvevői ellen, a szervezők büntetőeljárásra számíthatnakOrbán Viktor a Harcosok Klubjában a Pride-ról: Ez nem büszkeség, hanem szégyen– Annak érdekében, hogy ne alakulhassanak ki összetűzések, a rendőrség folyamatosan figyelemmel kísérte a tiltott vonulásos gyülekezést. Ez nem volt egyszerű feladat, mert a szervezők, vezetők nem akartak együttműködni a hatósággal. A rendőrség ezért külön köszöni a közlekedők türelmét, akik késve érték el úticéljukat. A rendőrök 20 óráig 36 embert igazoltattak, egy nőt garázdaság, egy férfit pedig kábítószer birtoklása miatt állítottak elő. Ketten rosszul lettek, egy 15 éves fiú pedig akkor sérült meg, amikor leesett a korlátról, ahova felmászott. Hozzájuk a rendőrök biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak – zárta a rendőrség az utolsó hivatalos tájékoztatását.
Orbán Viktor remekül mozgósított, hatalmas tömeg vett részt a betiltott Budapest Pride-onAzért a szivárvány az úr – Percről percre a betilthatatlan Budapest Pride-rólJogerőssé vált a határozat, a BRFK szerint a szombati Budapest Pride tiltott rendezvény