Fantasztikus volt tegnap látni, hogy legalább kétszázezren jöttek ki az utcára, annak ellenére, hogy a hatalom hónapok óta komoly büntetéssel fenyegeti a résztvevőket. A hatalmas kormányellenes demonstrációvá fejlődő, jókedvű felvonulás végső mérete nyilvánvalóan meglepte és zavarba is ejti Orbánékat. Ráadásul megtörtént a legrosszabb, ami egy politikussal megtörténhet: nevetségessé váltak, hiszen azt ígérték, hogy nem lesz több Pride – írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos a magyarok szombati kiállásáról, a szolidaritásról, ugyanakkor szerinte tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a hatalom ennyiben hagyja.
Az ellenzéki politikus szerint jó hír, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek nincs annyi hűséges rendőre, amivel ekkora tömeget fel tudott volna oszlatni vagy meg tudott volna állítani, de felhívja a figyelmet arra, hogy a hatalom hónapok óta egy kis rendőrségi preparált lakóautóban, az azokra szerelt szép új kamerákban és az ahhoz illeszkedő kínai arcfelismerő rendszerekben bízik. Posztjához fotókat is mellékelt a speciális járműről. – Ennek a fegyvernek a bemutatására kiváló alkalom lehet a tegnapi esemény – tette hozzá a független országgyűlési képviselő.
Hadházy szerint a következő napokban majd kiderül, hogy mit tudnak a kamerák, de azt várja, hogy a szombaton még emberbarátnak látszódó rendőrség hangos közleményekben fog beszámolni arról, hogy a „tiltott tüntetések” résztvevői közül hány embert büntetett meg a felvételek alapján. – Ezen kívül pedig a tüntetés szervezői ellen büntetőeljárást is fognak indítani, csak hogy a megfélemlítés arrafele is hasson – tette hozzá Hadházy Ákos. Hozzátette, hogy „az elmúlt hónapok fideszes mocsokságai előrevetik, hogy ősszel még durvább időszak előtt állunk” és megismételte, hogy nem hagyják abba, és július 1-jén kedden ismét 17.30-ra várja a tüntetőket a Ferencek terére.
Azért a szivárvány az úr – Percről percre a betilthatatlan Budapest Pride-rólEgy büszke nap – Galéria a valaha volt legnagyobb Budapest Pride-ról