Az összegyűjtött, papíralapú íveket vasárnap délelőtt adták át Budapesten a Belügyminisztérium Szalay utca épületében.
Az aláírások több mint 2200 darab A4-es papírlapon fértek el, amelyek másolatát egy figyelemfelhívó akcióhoz is felhasználták: egy több száz méteres, a Parlamentig vezető nyilat ragasztottak össze belőlük az utcán, jelezve, hogy a NOKS dolgozók béremelése nem várhat, jó lenne, ha arról minél hamarabb döntene a törvényhozás. A PSZ ehhez egy törvényjavaslatot is kidolgozott, amit szintén átadtak a minisztérium képviselőinek.




Az oktatásban több mint 40 ezer NOKS-os munkatárs dolgozik (dajkák, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, iskola- és óvodatitkárok, könyvtárosok, rendszergazdák), sokaknak diplomájuk is van, mégis csak a garantált bérminimumot kapják, ami jelenleg nettó 231,9 ezer forint adókedvezmények nélkül.
- Egy hónapban 20 napot dolgozunk, a napi bérünk így körülbelül 12 ezer forintra jön ki, vagyis az órabérünk kevesebb, mint egy diákmunkásé
- fogalmazott a PSZ NOKS-tagozatának vezetője. Lángné Árvai Ágnes azt is elmondta, nem pedagógusbéreket szeretnének, csak azt, hogy a fizetésük emelkedjen a garantált bérminimum 150 százalékára. - Mert a tisztességes bér nem kiváltság, hanem alapvető jog – fogalmazott.



A vasárnapi akción azt is felidézték, hogy Pintér Sándor belügyminiszter korábban az oktatás Sancho Panzáinak nevezte a nevelő-oktató munkát segítőket. A PSZ akcióját támogató Civil Kollégium Alapítvány képviselője, Csordás Anett erre most úgy reagált:
Cervantes regényéből tudhatjuk, hogy Sancho Panza egy “butuska, együgyű parasztember volt”, így az összehasonlítás különösen sértő a NOKS-dolgozókra nézve.
Az eseményen felszólalt az Európai Szakszervezeti Szövetség Oktatási Bizottságának (ETUCE) vezetője, Jelmer Evers holland pedagógus is, aki arról beszélt: az Európai Bizottság elé viszik majd a magyar NOKS dolgozók bérhelyzetének ügyét.
„Ez az egész arra jó, hogy mindenki utálja a másikat” – Több tanárnak is lehúzták a pontszámát a teljesítményértékelésen, nehogy túl sokan kapjanak pluszpénztAlig ért véget a tanév, máris 2500 álláshirdetést tettek közzé pedagógiai munkakörök betöltéséreIgazságtalan a tanárok teljesítményértékelő rendszere, még mindig több kérdés merül fel a megvalósítással kapcsolatban