Divatos kortárs szerző mostanában a francia Florian Zeller. Az apa, Az anya és A fiú című trilógiájának minden darabját játsszák Magyarországon. Mindhárom a családon belüli viszonyokkal foglalkozik, beleértve a tabutémákat is: függőség, erőszak, betegség. Az anya című drámát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Budapesti Karinthy Színház állította színre koprodukcióban. A kisvárdai versenyprogramban szerepelt előadásban a címszerepet P. Béres Ildikó játszotta. (A Karinthy Színházban ugyanezt a figurát Nagy-Kálózy Eszter játssza). Talgat Batalov rendezése olyan, mintha filmes jelenetek követnék egymást, ahol a szereplők az álom és az ébrenlét között mozognának. Főként a címszereplő anya, akinek a vízióit láthatjuk kivetítve a színpadon. Látszólag megbomlott az elméje, függő lett, bizonyos mondatokat ismételget mániákusan, vádolja férjét (Bokor Barna), és nem tudja elengedni felnőtt fiát (Rózsa László). A negyedik szereplő a fiú barátnője (Renczés Viktória). A produkció vége egy kórházban játszódik, ahol az anya teljesen magára marad. Nincs már kiút, minden elveszett. A menekülési módot kénytelenek vagyunk még időben felismerni, ha nem akarunk hasonlóan járni.
A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A per című előadását is uralják a rémképek. A fiatal rendező, Bélai Marcel Takács Rékával együtt Franz Kafka regényét alkalmazta színpadra. A téma rendkívül aktuális: hogyan válhat valaki egy pillanat alatt célponttá? Josef K ebben a színpadi verzióban banki cégvezető. Harmincéves és már magasra jutott, de egyszer csak letartóztatják, és elindul egy megállíthatatlan lavina, jönnek a szorongások. Egy lecsúszástörténet szemtanúi lehetünk. A főszerepben Jalab Tamás mintha csak elszenvedője lenne mindennek, miközben ő maga, az ő képzelete vonzza be az egyre fokozódó őrületet. Aztán egyszer csak kilép a térből. A nézők közé lép és innen már mi is résztvevői, cinkostársai vagyunk sajátos koncepciós perének. A legabszurdabb, ami mostanában a való életben is előfordulhat: a vádlottal nem is közlik, hogy mivel gyanúsítják igazából. Bélai Marcel rendezése sokféle színpadi eszközzel teremti meg ezt a szürreálisnak ható, mégis, a mai hétköznapokhoz egyre inkább hasonlító furcsa világot.
Az öngyilkos című Nyikolaj Erdman-darab is tág asszociációra ad alkalmat. Nemrég műsorra tűzte a Miskolci Nemzeti Színház, ifj. Vidnyánszky Attila pedig a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadásában rendezte meg a művet. Az előadás jellegzetes tere, egy szőnyegekből álló rendezvénysátor a kisvárdai fesztiválon a zsinagógában kapott helyet. Az előadás kerete egy buli (ceremóniamesterként Ferenci Attilát láthatjuk ), ami a halotti előtor idején hatalmasodik el. A címszerepben Sőtér István sokig rezzenéstelenül tűri, mi történik körülötte, aztán csak kifakad. Ifj. Vidnyánszky Attila sorra rendezi az igencsak hatásos előadásait.
Ez a produkció is ebbe a sorba illik. A nagyon szabad, sokszor virtuóz víziók sorozatát megteremtő színpadra állítás a beregszászi színészeket is helyzetbe hozza, akik közül a férfiak az orosz-ukrán háború kitörése óta ma sem tudják átlépni a határt. M
Magyarországon viszont a Nemzeti Színháznak köszönhetően tudnak dolgozni, így a beregszászi színházi csapat a mai napig nem esett szét.
Ritkán látható annyira személyes előadás – főként egy fesztiválon – mint a Tompa Gábor által színre vitt Én vagyok a szél. A rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a színlapon is megosztja, hogy ezt a produkciót felesége, Tordai Tekla színésznő emlékének ajánlja. Jon Fosse darabjának két főszereplője van: az egyik (Gedő Zsolt) és a másik (Farkas Loránd). Tompa azonban nem elégszik meg ennyivel, a játékba bevon egy hatfős női kórust is. Az asszonyok karában Kali Andrea, Kató Emőke, Kicsid Gizella, Pethő Anikó, Laczó Júlia és Varga Csilla lépett színpadra. Fosse művét gyakran játsszák egy tengert idéző közegben, hiszen egy vízbefulladás történetét meséli el. Tompa Gábor kórházi kórterembe, a háttérben egy templomot sejtető szakrális környezetbe helyezi a cselekményt. Ezzel a megszokottól teljesen más hangsúlyt ad a darabnak. Ebben az olvasatban inkább az elengedésről, az elmúlásról és arról szól, vajon mi következik a földi léten túl. Maga a szöveg egy lírai szabadversre hasonlít, nincs lineáris szál, szabályos kronológia. Félmondatokat, asszociációk sorozatát kapjuk életről, nemlétről, arról, miként ingadozunk érzelmileg, lelkileg ebben a folyamatos küzdelemben. Szó van még a felelősségről is. Arról, vajon visszatarthatjuk-e a másikat, ha ki akar lépni a földi létből. Az előadás végén az asszonyok, akik a kórházi személyzetet alakítják, angyalokká változnak és közös zuhanyt vesznek.
A megváltás, a lelkek szabad szárnyalása közvetlenül a közelünkben történik meg. Ha akarjuk és hagyjuk, mi is a részeseivé válhatunk.
Info: Florian Zeller: Az anya. A per, Franz Kafka nyomán. Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos. Jon Fosse: Én vagyok a szél. 37. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
