Főleg, hogy itthon szakember is alig akad, vagy megfizethetetlen (akik meg megfizethetnék, azok sajnos nem járnak kezelésre), és nem is biztos, hogy akit a Szaknévsorban találnánk, hatékony eszközökkel képeződött erre a kollektív traumára és lefagyásra, amiben épp benne ragadtunk. Ellenben virágozhatnak az ördög- és mindenféle démonűző vállalkozások, mert úgy tűnik, a szabad akarat egyre kevésbé elérhető a magyarok számára, akár manipulációval, akár tiltással, de folyton keresztbe akarnak feküdni neki.
Példának okáért itt van Orbán Viktor minapi bejelentése, hogy a Voks2025 nevű pszicho-piramisjátékba becsekkoló szavazók 95 százaléka elutasította (5 százaléka meg támogatta) Ukrajna uniós csatlakozását. Szerencsére nem őket fogják majd a végső döntésnél kérdezni, akik benyalták a gátlástalan gyűlöletkeltést, vagy egyszerűen csak félnek már mindentől, mint a L’art Pour L’art társulat Bemondóválogatás című szkeccsében Galla Miklós: „Jaj, lámpa! Jaj, kamera! Jaj, mikrofon!”
Az állítólagos 2 168 431 nemmel szavazó a miniszterelnök szerint „erős mandátum”, amitől neki menten „férfiasabb lett a hangja”, mert ennyi ember hangján mondhatja a brüsszeli parlamentben, hogy „Magyarország” nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.
Persze megszokhattuk már tőle a spontán szexizmust, meg hogy mindig a számára szimpatikus, ilyen-olyan módon kiguberált, összenézőpontozott-századvégezett „véleményt” kiáltja ki közmegegyezésnek, a többi kicsit több mint hétmillió – vagy nézzük csak a választásra jogosultakat, akkor hatmillió – magyar meg, ha netán tán másképp gondolja, miért nem lépett be a játékba, és szavazott náluk igennel? Ja, hogy nem ment bele a sudribudri játszmájukba, hogy olyasmiről mondjon véleményt, ami nem rá tartozik, nem is az ő kompetenciája eldönteni? Hogy nem akarja zsigerből utálni az ukránokat, vagy bármelyik népet, kisebbséget, társadalmi csoportot, és azt se szeretné, ha cserébe mások, másért őt visszautálnák? Vagy pusztán elege van már a népbutításból, és belső emigrációban tölti napjait a 2026-os választásokig – így csak ballaszt a „tízmilliós gépen”, ami a hosszú-hosszú kifutópályán még most is próbálkozik a repülőrajttal, csak türelem… Elmegyünk még a betonfalig, aztán huss!
Hasítani fogunk, mint a Budapest–Belgrád-vasútvonal, ami attól lesz gyorsabb, hogy a vám- és határvizsgálatot a vonatúton lehet majd végezni. Nem lesz pisiszüneti kényszermegálló sem, majd mindenki visszatartja. Kapu Tibornak is sikerült végre felszállni, pedig ő messzebbre ment, és hasonlóan nehezen indult, most meg már bedokkolt a Nemzetközi Űrállomásra. Lázár János azért még bedobta, hogy „bocs a késésért”, ahelyett hogy inkább visszakapcsoltatta volna a vonatinfót, hadd nézzék az emberek élőben, hogyan nem érnek oda sehová – mert amúgy ha nem látják, hogy nem jön a vonat, a szubjektív időérzékelésüknek hála nem is veszik észre a késést?
Szintén Brüsszelben Orbán Viktortól az is elhangzott, „mi egy civilizált ország vagyunk, itt még polgárháború se volt sose, talán ’56-ban egy picit, de ha nem is értünk egyet, mi nem szoktuk egymást bántani, ez nem része a magyar politikai kultúrának” – ami joggal pályázhat a hét legtörténelmietlenebb állítása címre. (Ahogy a „Donald Trump a béke elnöke”, közös fotóval, a legrosszabbul öregedő posztja evör.) Visszatérve a Pride-ra, amelyet minden tiltás ellenére megrendezett a főváros, most főhet csak igazán a rendőrség feje, hogy ha bírságolni kell, ahogy Lázár János kérlelhetetlenül kihirdette, akkor elég vajon, ha csak a szónokokat bírságolják, vagy több ezer ember adatait kellett volna felvenni, csekket írni, kiküldeni? Helyszíni tudósítónk szerint igazoltatás sem volt, ő legalábbis egyet sem látott..
És ha közben pont akkor, pont ott elindul a Lányi András által meghirdetett Free Tübet! – avagy a Tüntetés Betiltása Elleni Tüntetés is, mi alapján válogatják szét a szabálysértően tüntetőket a legálisaktól?
A saját bevallásuk szerint? Vagy csak lecsapnak minden szivárványos kiegészítős járókelőre?
Mindenesetre a szabad akarat és a kollektív igazságérzetünk (visszanyerése) szempontjából jelentős volt a szombati nap. Akadtak, akik maradtak az elfojtott, manipulált, vezetett állapotban, ahogy a másik oldalon sokan maradtak irányt vesztett lázadók, kiégett, dühös, olykor cinikus rendszerkritikusok. Vannak, akik már tudatosan használják az akaratukat, és készek árat is fizetni a szabadságért (legyen az akár csak egy bírság), és a kettő között sokan, akik talán a külső nyomás hatására elindulnak az ébredés, a cselekvés felé. Aki nemet mondani tud, az tud új alternatívát is építeni: közösséget, szabad és tiszta emberi viszonyokat, valódi demokráciát, vagy még annál is jobbat: egy új, méltóbb Magyarországot.
