A Fidesz–KDNP fene nagy igyekezetében előidézte minden idők legjobban várt Budapest Pride büszkeségfelvonulását, ahol jelentős heteró közösség fog LMBTQ-barátokkal izzadni a napon (vö: coming outsider). Nem nagyon tehetünk ugyanis mást. Már a Vezér első megszólalása is tenyérbemászó volt, foghegyről odavetve a lesötétített szellemű, epébe forgatott hívek ujjongásának: ne bajlódjanak az érintettek a szervezés előkészületeivel. De hát a bajok nem most kezdődtek. Orbán tizenöt éve kiiratkozott az ország miniszterelnöke címből; nem akar az ország miniszterelnöke lenni az, aki nem veszi emberszámba a tőle eltérőket. Lehet ezt csinálni (nehéz volna nem észrevenni, hogy lehet), de akkor ne csodálkozzunk azon, ha az utcán kergeti az idült hatalmasokat a nép (idézet szabadon a néhai liberális demokratától). A Fideszt már csak elkergetni lehet, némi eséllyel parlamenti választáson, a választási autokrácia talán utolsó voksolásán, jövőre: Voks 2026, de ennek tétje is lesz.
Orbán, fájdalom, nem Magyarország miniszterelnöke, csak a kormánypártoké.
És (félreértés ne essék) ugyanaz a megszégyenítő fütty az osztályrésze, mint ami Gyurcsány Ferencet fogadta jártában-keltében 2006 után. A fideszes klikkek dühösen pfujoltak neki. Nem volt dicső időszak, de a bizalomvesztés magyarázta a fogadtatást (meg a Fidesz éhes hatalomvágya, benne a szocio-populista népszavazással, ami csak egy kicsit volt hitelesebb, mint 2004. december 5.). Orbán, megdolgozott érte, ugyanerre a füttyre érdemesült, a bárhol, bármikor adekvát összhangzatra: „a nem a mi nevünkben” gesztusára. Ezért titkosak a hivatalos programjai, és ezért szűrik a hallgatóságát. Hermetikusan zárják el a dühös tömegektől, hogy a hibátlan nemzetvezető illúziója ne nagyközönség előtt zuhanjon a porba. Halványlila nimbusza kínosan feszeng most ég és föld között, a gravitáció szigorának rogyadozó közpénzpillérek (baloldali és liberális jóváhagyás nélkül elorozott adóforintok) próbálnak ellentartani.
Vakhitetlenül
Kövezzenek meg érte, de én sosem fogom megérteni (megbocsátani is nehezen) a fideszes milliók fél országot lenéző és büntető vakhitét. Tényleg nem megy át, hogy a pedofilok elleni és homoszexualitást megbélyegző törvénykezés csak egy dologra volt jó, hogy a gyűlöletüket korbácsolja? Több élő pirézt láthattak életükben, mint meleget, bevándorlót, muszlimot vagy ukránt együttvéve, mégis tankönyvi szinten öklendezik a nemzeti felsőbbrendűség gyomorsavát.
Homoszexuális háborús bűnösről és diktátorról hallottak többet, vagy fehér heteró (ortodox) keresztényről?
Milyen mesekönyveken nőttek fel? Nem az számít, hogy valaki jóravaló-e? Ha az számít, akkor mivel magyarázzák Menczer, Kocsis, Szijjártó, Deutsch vagy Vitályos képviselők bántóan egyszerű, értelemgyilkos kommunikációját? Mi a jóravaló a nemzeti együttműködésnek nevezett rendszerben, amely Lázár miniszterrel, a nép egyszerű milliárdosával az élen szánalmasan vakarózik, egész testében viszketve a heveny luxizás miatt? Több szerénység? Na igen. És az eredmény? Egy (több) még gazdagabb orbánmagyar. (Mi, magyarok, ugye? És mi van velünk, magyarokkal?) Több visszafogottság? Ennyi erővel a kedves kis hiénakölyköknek is tukmálhatnánk a vegán cézársalátát, de a végére azért csak fölfalnák a naivokat szőröstül-bőröstül.
Mert amit a tudomány húsevésnek nevez, az a ragadozás lényege.
Mégis miből tartanák fönn a NER-t? Egyrészt az ellenzéki adóforintokból. Másrészt olyan sor nincs a költségvetésben, hogy „a 40 000 rabló működési támogatása a nepotizmus kifinomult eszközével”.
Mondják, nem lesz egyszerű Magyar Péterrel sem. Az a legkevesebb, hogy ne legyen egyszerű. Nem az egyszerű dolgoknak van itt az ideje. Ha a forradalmat kizárjuk, mert meghalni csak véglegesen lehet, akkor kizárólag bonyolult együttműködéssel lehet túl lenni e dágványon. Először is kritikus tömegben kell egyet akarni. Azokkal értek egyet, akik így gondolják. Az általam sokat idézett Bruck Gábor pszichológus, kampányszakértő szavait idézve: „A kritikus értelmiség kérdése jogos: Magyar Péter valódi rendszerváltó – vagy a saját egója és a hatalom foglya? De a válasz rajtunk is múlik. Mit várunk el tőle? Milyen kultúrát teremtünk köré? Ha csak hibát keresünk – sokat találunk. Ha értelmes, jóindulatú párbeszédet kínálunk – ő is fejlődik, és vele együtt mi is.” Ha a Tisza mégis túltolja, én leszek az első, aki azért fog tüntetni, hogy az ellenzéki Fideszt engedjék be a közmédiába, és a közmédia mai szégyenítőitől visszaperelt vagyonból indítson állampolgárképzőt a médiahatóság. De egyelőre azt gondolom, miért ne bíznék abban, hogy a NER-ből alaposan kiszeretett ember nem NER-t akar építeni. Halvány a határ, észnél kell lenni, de nincs okunk elbutulni, és kedvünk se sok.
Bántalmazó közegek
A miniszterelnök az Országgyűlésben mondta: „Szerezzünk érvényt annak az alkotmányos elvnek és elemi emberi igénynek, hogy senki se veszélyeztethesse a gyermekek egészséges fejlődését és a szülők által meghatározott nevelési rendjét.” Ennek az elvnek minden jóérzésű ember szeretne érvényt szerezni. Az egészséges fejlődést nagyban segítené, ha a gyűlölködés, a kirekesztés és a kényszeres kardcsörtetés helyett a szolidaritás, az együttműködés és az összetartozás hangján szólna a közélet. (A minap láttam a nagyszerű Sándort Pált az Átriumban, Thuróczy Szabolcs örvendezett a 85 éves rendezőlegendának, aki éppen harminc éve forgatta a Szeressük egymást, gyerekek! című filmet Jancsóval és Makk-kal.) Szeretet? Erre a Fidesz feje jelen állapotában lényegében képtelen. Nem érdekli. Nincs rá szüksége. Nem szolgálja a választási szavazatmaximalizálás céljait.
A szülők által meghatározott nevelési renddel is óvatosabban bánnánk, hiszen ez ma kormányzati felfogásban csakis arról szól, hogy „megvédjük az országot a pedofiloktól és a melegektől”. Csakhogy pedofilokkal maga a Fidesz terhelte meg a gyerekek egészséges fejlődését nemegyszer. Nem gondolnánk, hogy szándékosan, elég volt hozzá a gondatlanságból elkövetett bántalmazás és a tudatos alulfinanszírozás is (nota bene: Novák Katalint nem áll módunkban felmenteni, ameddig nem áll őszintén az ország nyilvánossága elé: az lesz a tisztítótűz, az lesz a bűnbocsánat, addig csak a Fidesz-hatalomféltő menekülés „pokla” marad élethosszig tartó drága kitartottsággal és gazdaasszonnyal).
Van hely a nap alatt
És hogy mit is kellene tennie egy épeszű hatalomnak? Elég volna nem kárt okozni szántszándékkal. Egy Tisza-kormány több hónapos kezdeti bénázása is kevesebbet ártana, mint a rezsim önjáró gépezete a közpénzekre szerelt csapokkal. És a fogatlan pitbull Lánczival, akinek következtetésekre alapított véleménye alapján támadna a hatalom a független médiumok torkának. Külföldi pénzből nem lehet igazat mondani, de magyar pénzből lehet hazudni: ez Orbán Viktor szájbatekert rezsimjének valósága. És aztán: egy értelmes hatalomnak érdemes volna a kinyilvánítás logikája helyett a tudomány művelőire hallgatnia. Ismerős, de semmiképpen sem vágyott világ az, amelyben a politikai akarat írja a valóságot, akár a fehér felsőbbrendűség, akár a „gyermekvédelemnek” nevezett bántalmazás jegyében teszi ezt. Ki lehet ugyan jelenteni, sokszor, hangosan, haragosan, hogy ember férfi vagy nő, még törvénycikket is lehet fabrikálni belőle, de ettől még definitíve nem lesz igaz. Kérném szépen Szájer polgártársunkat, hogy ismertesse ezt az alkotmányos elvet nemzetközi sajtótájékoztatón, és aztán válaszoljon az újságírói kérdésekre, köztük arra, hogy mit ért férfi, és mit nő alatt. Hamar kiderülne, hogy a Jóisten világa egy mégoly eltökélt autokrata kedvéért sem fog feketébe és fehérbe szürkülni, és hogy mindenkinek van hely a nap alatt.
És mindenkinek van hely a köztereken, kivéve talán azokat a nemzetiszocialistákat, akik a „kitörés napján” a történelmi hűség kedvéért öltöznek meglehetős nácinak.
De még ezzel együtt is hajlok arra, hogy inkább a napvilágon tegyék, semmint a négy fal között, hogy sose feledjük, amit sose feledhetünk.
Az Orbán-rendszer olyan sehova tartó víziók együttese, amelyet egyrészt nem támogat (helyett: egyre idegesebben elutasít) az ország többsége, másrészt mindenféle párbeszédet (no pláne konszenzust) nélkülöz. Ez itt egy európai ország, és az is marad. Aki a föderális Oroszország emberjogi normáit, a kommunista Kína gazdaságfejlesztési logikáját választja, azt senki nem tartja vissza attól, hogy 7/24-ben élvezze ezeket Moszkvában vagy Pekingben. Mindenki mást isten hozott a Budapesti Büszkeség menetére, és/vagy a két jó lába. Van miért kiállni rajta.
Ivett és Ati ment, a huligánok maradtak
Írtam egyszer egy meleg párról, a Komédiásban találkoztunk. Csodájára jártam előtte az állatszeretetüknek, és annak a pedantériának, amivel az agglomerációban belakott otthonukat gondozták közösen. Nagy szeretetben éltek, érzékenyen a demokratikus közügyek és a társadalmi szolidaritás témái iránt, és bár szerettek volna gyereket örökbe fogadni, idővel lemondtak róla. Nem mondott le viszont a jogairól az a transznemű pár, egy fiúként született lány és egy lányként anyakönyvezett fiú, akik Berlinbe menekültek az önazonossági jogaik végérvényes korlátozása után. Ivett matematikus-bioinformatikus, és akkoriban indult a Mensa HungarIQa elnöki pozíciójáért, párja, Ati szoftverfejlesztő. Ez a színes szürkeállomány nem kellett Magyarországnak, de legalább maradt itthon egy szekérderék futballhuligán: biztos köztük is vannak 130 fölötti IQ-val, de akkor miért nem csinálnak valami értelmeset?
