Balaton;turizmus;árak;nyaralás;vakáció;eltűnés;2025;

Sokan csak az utolsó pillanatban döntik el, hogy elutaznak a Balaton mellé

Átalakulóban a balatoni turizmus, a több hétre érkező vendégek szinte teljesen eltűntek

Nemcsak a balatoni nyaralások időtartama változott, átalakultak az étkezési szokások, ráadásul a szolgáltatások árai is emelkedtek a tó környékén. 

- Megváltoztak a nyaralási szokások, egyre inkább jellemző az úgynevezett impulzus utazás, azaz, hogy az utolsó pillanatban döntik el az emberek, hogy útnak indulnak valahová, ám nem egy vagy két hétre, csak néhány napra mennek, viszont a nyár folyamán többször is. És nem feltétlenül hétvégét is beiktatva, sokkal inkább az időjáráshoz, illetve esetleges programokhoz, rendezvényekhez alkalmazkodva – magyarázta egy balatonmáriafürdői vállalkozó, aki éttermet és szálláshelyet is működtet a tó nyugati medencéjének településén. – Ráadásul nem is mindig ugyanaz a célpont, vagyis néhány nap Balaton után a következő alkalommal akár egy termálfürdő vagy a hegyek jöhetnek.

Az utazási szokások átalakulása értelemszerűen a balatoni vállalkozók régi szokásait is átírja, így egyre több, korábban a teljes nyári szezonban állandóan működő vendéglátóhely zár be egy-két napra hét közben, amikor amúgy is kisebb a forgalom.

- A régen megszokott, akár több hétre érkező vendég szinte teljesen eltűnt – folytatta a vállalkozó –, két-három, esetleg négy nap egy turnus, s sokszor az utolsó pillanatban, már idefelé tartva a sztrádán foglalnak szállást. Emiatt a közvetlen foglalások szinte megszűntek, a legnagyobb nemzetközi szállásközvetítő oldal a Balatonnál is letarolt mindent. Az utolsó pillanatos foglalások miatt már előrejelezni sem lehet, milyen szezon várható, hiszen július elejénél-közepénél nem lehet tovább látni az érdeklődést. Ám az eddigi számok, a foglalások alapján bizakodók vagyunk, ugyanis a statisztikánk jobb, mint tavaly ilyenkor.

A főszezonban egy négytagú család igen nagy kompromisszumokkal talál egy hétre, 300 ezer forint alatt tóhoz közeli szálláshelyet

Még úgy is, hogy a tanév szinte elvitte a teljes júniust – igaz, a kései pünkösd viszont dobott rajta –, az első, igazi főszezoni hétvége még csak most várható majd. Az elmúlt éveknél hűvösebb tavasz miatt sokan a nyitást is elhalasztották, a máskor jellemzően május elejétől működő helyek sokaságáról csak a pünkösddel került le a lakat.

- A forgalom nagyjából mostanra állt vissza a koronavírus előtti szintre, a két, covidos nyár nagy ajándék volt, a megszokottnál sokkal kevesebben mentek külföldre, s ebből nagyot profitált a Balaton – állította egy déli parti vendéglátós. – A forgalomnövekedés nagyon sok, szezonális helynek jelentett újabb esélyt, más kérdés, hogy jócskán akadtak, akik nem tudtak élni vele, ezért feltűnő az idén, hogy sok, régóta működő hely nem nyitott ki, vagy tényleg csak a főszezon két hónapjára indult be. Ehhez hozzájönnek az egyre magasabb működési költségek, a józan észt messze meghaladó bérigények, melyek együttes hatása belátható időn belül oda vezet, hogy megszűnik majd a balatoni vendéglátó egységek bő harmada, de lehet, hogy 40 százaléka. Miután jelenleg arányaiban nagyjából kétszer annyi szolgáltatóhely van a tónál, mint mondjuk egy osztrák vagy német üdülőhelyen, azt is mondhatjuk, letisztul a piac, s annyian maradnak, amennyit az ide érkező nyaralók létszáma el tud tartani. Gyorsíthatja a folyamatot, hogy az étkezési szokások is átalakultak, a reggeli mellett a vacsora lett a főétkezés, este hét után indulnak be igazán a helyek, ami a délben menüztető helyeknek, illetve a strandokon üzemelő éttermeknek nagy érvágás, hiszen napközben jelentősen csökkent a forgalmuk.

Addig is azonban sokan megpróbálnak előre menekülni, aminek a legnyilvánvalóbb jele, hogy tovább drágultak a szolgáltatások. Az egész évben nyitva tartó helyeken is cirka 10 százalékos az áremelkedés, a szezonálisaknál viszont 20-35 százalékkal drágább minden, mint egy éve. 

Főként vendéglők, büfék emeltek áraikon, de a szálláshelyeknél is érezhető a változás, igaz, nem ekkora mértékben, ám a főszezonban egy hétre egy négytagú család csak igen nagy kompromisszumokkal talál szállást 300 ezer forint alatt, a kétszázezernél olcsóbbak pedig szinte eltűntek a kínálatból.

A fenti paraméterekkel a legolcsóbban, 123 ezer forintért/hét Balatonbogláron, az M7-es sztrádától is távolabb cirka fél kilométerrel egy üdülőfaluban találtunk ajánlatot. A telepített lakókocsiról azt írták, 2 kilométerre fekszik a strandtól, de a távolság a valóságban több, mint 3,5 kilométer. Nem sokkal drágább Balatonszemesen a Szeder utcában egy apartman, ahol most 9 százalék kedvezménnyel 125 ezerért foglalható egy hét július közepére négy főre. Tíz perc sétát írnak a strandig, de tapasztalatunk szerint több annál. A harmadik legolcsóbb szállást Balatonmáriafürdőn a Bajcsy utcában kínálják, a 152 ezerért bérelhető szoba a strandtól szintén több, mint egy kilométerre található, s közvetlenül a vasúti sínek mellett fekszik.

Siófokon a legolcsóbb ajánlat a stadiontól cirka 100 méterre egy szoba, két emeletes ággyal 156 ezerért, a strand itt is több, mint 1,5 kilométer. 

Az északi part jelenleg legalacsonyabb árú foglalási lehetőségét Révfülöpön találtuk, ahol a strandtól szűk kilométerre, akciósan 188 ezer helyett 158 ezerért lehet egy hetet lefoglalni július közepére. Balatonfüreden a legolcsóbb az arácsi városrészben, vagyis jócskán a 71-es főúttól északra, úgy 2 kilométerre a parttól 190 ezer egy tetőtéri szoba, ugyanilyen távolságra a tótól, ám már a füredi hegyoldalban 242 ezer a legalacsonyabb ár, a tópart közelében viszont 350 ezerről indulnak a kiadó helyiségek, ingatlanok, illetve ifjúsági szállón 300 ezerért is lehet szobát kifogni. Tihanyban 245 ezerért lehet a legolcsóbban szobát foglalni egy hétre, igaz, a központtól 3,5 a strandtól 2,7 kilométerre a Kopasz-hegyen, Csopakon, a vasútállomástól úgy 600 méterre északra találtuk meg a jelenlegi legkedvezőbb árú szobát július közepére, akciósan 231 ezerért egy hétre. A fővároshoz legközelebbi partszakaszon, Balatonvilágoson, Balatonakarattyán és Balatonkenesén a legolcsóbb szállás utóbbi külterületén, Fűzfő felé egy nyaralótanya, ahol 190 ezer egy apró faház, igaz, a környéken ezen kívül nem sok minden akad. A településeken belül Akarattyán 300 ezerről, Világoson 400 ezerről indulnak az árak, de Kenesén a főúttól a tó felé sem lehet megúszni 290 ezer/hét alatt.

A – mondjuk így – fapados szállások mellett persze fullextrás nyaralási lehetőségek is bőséggel akadnak a Balatonnál. Július közepére egy hétre egy nagyobb társaságnak jelenleg a legdrágább egy gyenesdiási vendégház, ahol ellátás nélkül 5,17 millióért, vagyis éjszakánként 861 ezerért húzhatja meg magát a család. 

A déli parton egy siófoki villa bizonyult a leghúzósabbnak 3,1 millióval, a dobogó harmadik helyére pedig a szántódi BalaLand került 2,2 millióval, négy főre félpanzióval.

- Mivel augusztusban a tengerhez megyünk, így februárban eldöntöttük, hogy rögtön az iskola után lejövünk néhány napra a Balatonra – mondta a vasárnap óta a feleségével és három gyermekével Balatonlellén vakációzó Menyhért Tamás. – Már március elején elkezdtünk szállást keresgélni, megnéztük a nagy szállásközvetítők ajánlatait, az Airbnb-t kínáló honlapokat, a helyi Facebook-csoportokat, s végül meg is találtuk az ár-érték arányban nekünk megfelelőt, de csak június elején foglaltuk le. Olyat akartunk, ami vízközeli, mégis csendes, de mégsem kilométerekre a központtól, s nem aranyáron kínálták. Öt nap, négy éjszakára 280 ezret fizetünk, ami átszámítva 700 euró, nagyjából ennyi lesz a horvát szállásunk is egy hétre, igaz, ott sokkal messzebb leszünk a tengertől, s ez a mostani jóval tágasabb, komfortosabb is, még saját kertünk is van. Tavaly is így szerveztük a nyarat, akkor 240 ezerért találtunk hasonló paraméterekkel szállást, igaz nem itt, hanem Fonyódon. Ha azt nézem, hogy a boltokban mennyivel drágult minden, ez az emelkedés egy év alatt barátinak mondható.

A nyaralás ára

Míg 2022-ben egy négytagú család, igaz, meglehetősen nomád körülményeket vállalva, vagyis a tóparttól távol, otthoni főzéssel, diszkontban vásárlással, maximum egyszeri lángosozással, üdítőzéssel és sörözéssel, egy-két fagylalttal úgy 200 ezerből megúszott egy hetet a főszezonban, addig az idén már szállást is alig találni ennyiért, de inkább 50 ezerrel drágábbról indulnak még a parttól távolabb eső, kiadó házak, szobák, apartmanok is, míg közel a vízhez még újabb százezret bele lehet kalkulálni a költségekbe a legoptimálisabb esetben is. És ehhez jön még az étkezés és az utazás, kocsival a Budapesthez legközelebbi tóparti rész is oda-vissza szűk 200 kilométer, ami 8 literes átlagfogyasztással is 10 ezer forint üzemanyagköltség, plusz 6600 forint a sztrádamatrica, ami persze megspórolható, ha a család bevállalja az időben cirka kétszer hosszabb utazást. A tó nyugati medencéje viszont dupla ekkora távolság, vagyis 20 ezres tankolással lehet számolni, azaz csak a Balatonra utazás 17-27 ezer forint. Vonattal, ha a gyerekek 14 év alattiak, Keszthelyig oda-vissza 16-18,5 ezer, a legközelebbi tópart pedig 8800-14,3 ezer.

Ha maradnak a fentebb említett, nomád körülményeknél, egy hétre akkor is minimum 60 ezer forintot lehet számolni, ha viszont, akár egy kicsit is elengedi magát a família, akkor tovább pörögnek a tízezrek.

A sima lángos – néhány hely kivételével, ahol némi meglepetésre még 900 forintért adják – ezer forintról indul, az átlagár 1200-1400 forint, az alap mellett legnépszerűbb sajtos-tejfölös verzió pedig 1600-2500, ha egy család mind a négy tagja vállal egyet, akkor 6400-10 ezer a cech. Egy korsó sör 900-1800 forint, a fagylalt gombóca 550-760 forint, vagyis apa söre és a többiek fagyija egy este úgy 8 ezer. Déli menüt 1700-3500 forint között lehet enni, a hekk tíz dekája 800-1200, azaz egy hal minimum 3,5 ezer, halászlét 2400-6000 forint között lehet rendelni, pizzát 2800-6000 között kínálnak, egy rántott szelet körettel 3200-6000, de láttunk rántott sajtot is 4500-ért. Ezek alapján egy vacsora italokkal könnyen 20 ezerbe fájhat, ha kétszer beül a família, a többi napon pedig lángosozik, halazik, utána egy kis fagyi desszertként, néhány üdítő, fröccs és sör, máris újabb, minimum 100 ezerrel apadt a családi kassza, s akkor már simán 400 ezer fölött jár a nyaralás. Aminek az összköltsége egy tóhoz közelebbi szállással, strandbelépőkkel, egy kis hajókázással átlagban elérheti a félmilliót.

„Ez az igazi Magyarország. Petőfi Sándor és Nagy Imre Magyarországa” – áll abban a válaszüzenetben, amely a magyar közéleti szereplők által írt, Ukrajnát támogató levélre érkezett. Az ukrán válaszlevél aláírói közt Nobel-békedíjas jogvédő, volt hadifogoly, történész és újságíró is akad.