Irán;Közel-Kelet;háború;Ali Hamenei;

Ali Hamenei a június 26-án közzétett videóüzenetben

Irán vezetője győzelmet hirdetett az Egyesült Államok és Izrael felett

Szerinte az USA egyszer emberi jogokra, egyszer demokráciára hivatkozik, a lényeg pedig csak az, hogy Irán adja meg magát. 

Gratulálok a cionista rezsim feletti győzelemhez, amely gyakorlatilag térdre kényszerült és összeroppant – jelentette ki Irán legfőbb vallási vezetője egy csütörtöki videóüzenetben, amelynek szövegét a diktatúra állami hírügynöksége, a Mehr tette közzé.

Ali Hamenei szerint még álmukban sem gondolták volna, hogy ekkora csapást képesek mérni Izraelre. „Hálát adunk Istennek, hogy fegyveres erőink képesek voltak áttörni az ő fejlett, többrétegű védelmüket, és számos katonai és városi létesítményüket földig rombolni a saját rakétáikkal és fejlett fegyvereikkel! Ez az isteni kegyelem egyik legnagyobb ajándéka; ez világosan megmutatta a cionista rezsimnek, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság elleni támadás súlyos árat követel tőlük” – fogalmazott.

Az ajatollah kitért az Egyesült Államokra is, amelynek beavatkozása szerinte nem ért el érdemi eredményt, céljaikat nem érték el, ezért Donald Trump felnagyítja a történteket, hogy elfedje a valóságot. Itt is az Iszlám Köztársaság győzedelmeskedett, és ugyanakkor kemény csapást is mért Amerikára: megtámadta az egyik legfontosabb amerikai bázist a régióban, az al-Udeid légibázist, és komoly károkat okozott – fogalmazott, ez azonban tényszerűen nem igaz: mindegyik rakétát már a levegőben hatástalanította a légvédelem. A történtek során senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.

Hamenei bírálta Trumpot azért is, mert országa teljes megadására szólított fel – szerinte ez nagyképűen hangzik az elnöktől. „Ez a kijelentése leleplezett egy igazságot: az amerikaiak a forradalom kezdete óta ellenfelei az iszlám Iránnak, és mindig találnak valami ürügyet: egyszer emberi jogokra, egyszer demokráciára, máskor nők jogaira, dúsításra vagy a rakétaprogramra hivatkoznak. Egy a lényeg: Irán megadja magát - fogalmazott, megjegyezve: nevetségessé válik, aki azt várja el, hogy Irán behódoljon egy másik országnak.

Minden jel szerint újra, immár harmadik alkalommal Magyarország nélkül csak huszonhat EU-tagállam fogja elfogadni az úgynevezett következtetéseket Ukrajna kapcsán, amelyek az EU-csúcson résztvevő állam- és kormányfők az EU politikai irányát jelölnék ki.