Major Krisztina a festményein a biológiai sokféleséget idézi meg

Hullámok és színfoltok csapnak össze Major Krisztina festményein a művész BiodiverZOOM című kiállításán, melyen a képek különböző érzelmi állapotokat jelenítenek meg, így hol felkavaró, hol meditatív hangulatba hozzák a nézőt. A budapesti Kempinski Hotelben az Ar2day Gallery szervezésében megvalósult tárlat azonban nem pusztán az érzelmekről szól, hanem az öt kínai elemet mutatja be. A művész a 2023-ban indult és máig tartó BiodiverZOOM című szériájában a vizet, a tüzet, a fát, a földet és a fémet jeleníti meg nonfiguratív módon, illetve a levegőt is. – Az elemeket azért akartam absztrakt módon ábrázolni, mert dinamikus erőknek látom azokat, melyek kölcsönhatásba lépve valami újat teremthetnek, illetve megfogott azok szimbolikája is – mondja az alkotó, hozzátéve, számára a víz a gondolatok áramlását, a flow-t jelképezi, míg a tűz a pusztítást és a teremtést is.

Ám a sorozat nemcsak az elemekről szól, hanem a mikro- és a makrovilág közti összefüggésről is. Major Krisztina a művészetében párhuzamot szeret vonni az emberi anatómia és az univerzum formái között. A sorozat a címe alapján tehát értelmezhető úgy, mintha a biodiverzitást, a biológiai sokféleséget ábrázolná, mint gleccsereket, folyókat, tengereket és dzsungeleket, de az alkotó szerint az egymásba folyó és kapcsolódó gesztusok felidézhetik az érhálózatot, egy orvosi leletet vagy egy mikroorganizmus kinagyított mását is.

De újfent nemcsak a természetet mutatja be a maga tisztaságában és elemeire bontva, hanem annak ellenpólusát, a mesterséges világot is. Ez jellemzi a legutóbbi Rendszerhiba (Glitch in the System) című sorozatát, mely a valóság és virtualitás határvidékeit ábrázolja az absztrakt festészet nyelvén. Ezen széria képeire is jellemző a kettősség: a hullámos, kaotikus érzést keltő motívumok értelmezhetők a természet organikus struktúráiként vagy mesterséges rendszerekként is, de a műveket szemlélhetjük úgyis, mintha azokon a természetet uralma alá kerítené a digitális világ. A képeken végigfutó fehér vonalak akár adatkábelekként is értelmezhetők, mely motívum a jelen kiállításon is visszaköszön, míg a Lilu című festményen konkrétan egy fehér, íves vonalakból felépülő androidot látunk a természetben, mellyel a művész arra utal, hogy a robotika a jövőben akár a biodiverzitás megőrzésében is segíthet.

Major Krisztina képeinek fő jellemzője, hogy azok harmóniát sugallnak, az alkotó pedig az életében és a művészetében is ennek az állapotnak az elérésére törekszik. Úgy érzi, az univerzum nemcsak körülöttünk, de bennük is létezik. Amikor a vászon elé lép, és alkotni kezd, lélekben a természethez kapcsolódik, annak az energiájából merít erőt, mely úgy véli, mindannyiunkban benne van. Zenére fest, ezért egy számot képes számtalanszor meghallgatni, miközben az formává és mintává válik benne.