Napjaink társadalmában egyre nagyobb mítosz övezi a sikerorientált életet, a karrierépítést, amelynek a vágya mind inkább beleég az emberekbe, főképp a fiatalokba. Ennek szociológiai háttere is adott: a jelenlegi megélhetési nehézségek, árak, kiadások mellett a fiatal felnőttek csak úgy tudják stabil anyagi alapokra helyezni életüket, ha van egy igencsak jól fizető állásuk. Elhelyezkedésük a munkaerőpiacon viszont rögös, hiszen a munkahelyek a stabil, nagyobb hozzáadott értékű, szakképzett munkaerőt részesítik előnyben, továbbá a már meglévő munkatapasztalatot.
A mai munkamegosztáshoz köthető a nagyvárosi életmód terjedése, ami gyakran elszigeteltebb életet eredményez. Gyakori, hogy a fiatalok egyedül bérelnek ki egy egész lakást, home office-ból dolgoznak...
A fiatal felnőttek nemigen akarnak gyereket vállalni. A KSH szerint 2010 és 2023 között összesen mintegy 324 000 magyar állampolgár vándorolt ki az országból, jelentős részük fiatal. Az iskolákban az osztályok létszáma egyre zsugorodik, egyes helyeken pedig a vezetés már bizonyos osztályok megszüntetését is tervezi. Ez azonban csak egy a megannyi mutató közül, ami a népességcsökkenésre utal.
Megváltozott társadalmi értékek
Komoly probléma, hogy a házasság és a hagyományos családi modellek jelentősége erősen lecsökkent, különösen a nyugati társadalmakban. Mert miért is éljünk házasságban, ha létezik a nem bejegyzett élettársi viszony is – amely egyébként egy sor vagyonjogi, és más pernek a melegágya. Miért éljünk együtt a nagyszülőkkel, szülőkkel, ha csak a „nyakunkra járnak”?
A család hagyományos fogalma gazdasági egységet is takar: korábban a családnak a mindennapi életfeltételek megteremtésében betöltött szerepe kiterjedtebb volt. Az iparosítással, majd a szolgáltatási szektor erősödésével számos családi funkciót különböző intézményrendszerek vettek át, megingatva a hagyományos családmodellt.
Nincs kedvező hatásuk a problémára a feminista mozgalmaknak sem. Tény, hogy a nőket továbbra is hátrányos megkülönböztetések érik. Viszont számolni kell azzal, hogy a nemek közötti egyenlőség amúgy kívánatos erősödése miatt a nők nagyobb arányban tanulnak tovább, előtérbe helyezik a karriert, így egyre később mennek férjhez és vállalnak gyereket. Ez új családmodell kialakítását, a házimunkák és nevelési feladatok más megosztását igényli.
A válások számának növekedése és a párkapcsolati kudarcoktól való félelem is hozzájárul a szingliség választásához. Előbbi a múlt század közepén, nálunk a Kádár-rendszerben vált egyre gyakoribbá (szintén az életmód, az értékrend változásának köszönhetően), míg az utóbbi inkább a mai modern világban élő egyén sajátos története, aminek részben társadalmi nyomás a mozgatórugója. Új elvárások alakultak ki arról, hány éves korban „érdemes” elveszíteni a szüzességünket, mikor „célszerű” házasságot kötni és gyereket vállalni.
Önzőség, vagy önérvényesítés?
Nem segíti a pártalálást a tökéletes partner keresésének mítosza sem. Ami persze nem újkeletű dolog, hiszen már a lovagi kultúra is eszményítette a szeretett nőt, legalábbis az irodalom talaján. Napjainkban az online társkereső alkalmazások nagyban megnehezíthetik a tartós kapcsolatok kialakítását, mert egyrészt túl nagy „választékot” kínálnak, másrészt különböző szempontok szerint egyfajta szűrőrendszert alakítanak ki a felhasználókban.
Maradva az online világnál, a közösségi média is elszigetelheti az embereket, csökkentve a személyes találkozókat. A közösségi hálón folytatunk hosszú beszélgetéseket, holott nem ez lenne az igazi szerepe. Biztosan ismerős mindenkinek az a szituáció, amikor valamelyik ismerősével többet beszélget chatelve, mint élőben.
Az emberek egyre inkább hobbikat, haverokat, játszótársakat keresnek és találnak, ami gyengíti a párkapcsolat iránti igényt. Mintha a két dolog kizárná egymást. Az embernek mintha a génjeibe lenne „írva”, hogy egyre többet és többet akar – nem elégszik meg ennyivel vagy annyival… Csakhogy ne felejtsük el azt sem, hogy a növekedésnek mindig van egy felső határa – és nemcsak a gazdasági mutatókat illetően. „A kevesebb néha több”, tartja a mondás, és ez a tevékenységeket illetően is így van. Ha az ember túl sok mindent űz, felaprózódik, nem marad ideje egyikben sem elmélyülni, ami szorongáshoz vezet. Rohan egyik helyről a másikra, és aztán jönnek az egészségi problémák.
Mindezek fényében különösen érdekes, hogy egyre többen nyíltan vállalják és élvezik az egyedüllétet. Tény, hogy az ember alapvető szükséglete a privátszféra is, aminek részét képezi a lehetőség az egyedüllétre. Azonban tartsuk szem előtt, hogy ha hosszú órákat, esetleg napokat töltünk magunkba fordulva a szobánkban, könyvtárban, edzőteremben, vagy bárhol, ez ugyancsak az elszigetelődést erősíti.
Néhány „napi jótanács”
A családnak a gazdasági egységen kívül mai is több alapvető funkciója van. Itt tanuljuk meg a viselkedési minták túlnyomó többségét. Biztonságot, kötődési felületet ad, hiszen a családtagokra mindig, minden esetben számíthatunk. A stressz- és szorongáscsökkentő szerepe is kiemelkedő. Határokat, követendő szabály- és normarendszert nyújt, ami a rugalmasságot és alkalmazkodóképességet is fejleszti. Fontos lenne tehát, hogy erősítsük ezeket a közösségeket… És hogy mit tehetünk ennek érdekében? Első és legfontosabb a kölcsönös figyelmesség. Hallgassuk meg a másikat, gondolkozzunk el azon, amit mond! Merjünk bocsánatot kérni, kifejezni az érzelmeinket! Kérdezzünk! Szánjunk időt és energiát a minőségi együtt töltött időre, szervezzünk családi programokat! Ne felejtsük el értékelni az apró dolgokat, kicsi ajándékokat sem! Szervezzük tudatosan az életünket, tűzzünk ki célokat! Élvezzük az utat, amely ezekhez vezet. Bocsássunk meg a másiknak, engedjük el, amit lehet, kontrolláljuk a kapcsolatainkat!
