Tyler Durden szerzőmegjelöléssel számolt be szombaton az Index arról, hogy Orbán Viktor az általa Harcosok Klubja néven életre hívott mozgalommal milyen részleteket osztott meg a hétvégi programjáról. E szerint a kormányfő ma egész nap dolgozik, aztán este utazik a szűk pátriájának számító Felcsútra – „Szombat, egész nap meló. Délelőtt a heti hátralékok ledolgozása. Délután készülés a jövő heti diplomáciai csúcstalálkozókra” -, a cikk talán legfigyelemreméltóbb része azonban nem ez, hanem a szerzőmegjelölés, Tyler Durden ugyanis fikció, Chuck Palahniuk 1996-os Harcosok klubja című regényének egyik alakja, akit a regényből készült 1999-es filmben Brad Pitt alakít. Orbán Viktor a regény, illetve a film címét nyúlta le a Fidesz online trollhadseregének szánt mozgalmához.
Bár kevéssé valószínű – fűzhetjük hozzá –, hogy a talán nihilista szociopataként jellemezhető Tyler Durden szívesen dolgozna az Indexben, az biztos, hogy mindent látni akar, az e-mail-címe legalábbis az Index ügyeletére mutat. De figyelemre méltó a szerzőmegjelölés azért is, mert az Orbán-féle Harcosok Klubjának a nevén túl egészen pontosan semmi köze David Fincher kultikussá váló 1999-es filmjéhez, az első rendezvényén elég találó társadalomkritika helyett személyi kultusz volt benne alig artikulált üvöltözéssel, elítélt pedofillal és antiszemita Facebook-bejegyzést terjesztő fideszes önkormányzati képviselővel.
A Harcosok klubja tök aktuális film, kár, hogy nem úgy, ahogyan Orbán Viktor szeretnéAlig artikulált üvöltözés, lézerfények – Orbán Viktor mindenkit kért, hogy vigyen magával még egy harcost, bámészkodók nem kellenek„Ha ez fog körülvenni minket az következő 11 hónapban, annak polgárháborús következményei lehetnek”Ami Orbán Viktort illeti, egyelőre nem világos, hogy a miniszterelnöknek pontosan milyen hátralékokat kell ledolgoznia, mindenesetre írt még kicsit az Ukrajna EU-tagsága ellen uszító véleménynyilvánító szavazásról, a Voks2025-ről, amely szerinte „óriási siker”, és több mint kétmillióan vettek részt rajta, amiben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kételkedik, szerinte maximum 600 ezren vehettek részt benne. Orbán Viktor szerint a Tisza Párt e több mint kétmillió magyar véleményét veszi semmibe „brüsszeli gazdáik kedvéért”, majd azt tanácsolta, hogy olvassanak cikkeket a Tisza Párt kiszivárgott adatbázisáról.
Magyar Péter szerint kétmillió helyett legfeljebb 600 ezren szavazhattak a Voks2025-önAz Orbán Viktor által említett diplomáciai csúcstalálkozók egyike egyébként feltehetően a június 26-27-i EU-csúcs, amelyről a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában azt mondta, „csúnya munka lesz”, és reméli, hogy a vita intelligens keretek közt marad, „bár ez nem mindig szokott sikerülni”, időnként az indulatok is helyet kapnak. Előtte, június 24-25-én a NATO-is tart egy csúcsot.
Orbán Viktor megüzente harcosainak, hogy a Tisza Párt vezetését mutató felmérések mindegyike hazugságTisza Párt: Nekünk nincs szükségünk Harcosok Klubjára