„Őszintén szeretnénk, ha újra méltóvá válhatnál arra, hogy a keresztény értékek hiteles képviselőjeként vehess részt a közéletben. Ezen az úton a gyerekek is, és én is nagy szeretettel fogunk támogatni” - ezt Navracsics Tibor felesége, Navracsicsné Prevoz Anikó kommente a tárcavezető Facebook-bejegyzése alá.
Navracsicsné Prevoz Anikó arra is utalt, hogy korábban is kommentelt már a miniszter bejegyzése alá, de azt a hozzászólását eltüntették, ennek tartalmát ismételte most meg. „Továbbra is meggyőződésem, hogy a kereszténységet, a kereszténydemokrácia eszméjét nem szabad eszközként használni, és visszaélni vele” - vélekedett a közigazgatási és területfejlesztési miniszter felesége.
A bejegyzésben egyébként Navracsics Tibor a KDNP tatai konferenciájáról számolt be, ahol KDNP-s polgármesterekkel beszélgettek az önkormányzatokat érintő legfontosabb kérdésekről, az elnökségi ülés után. „Tanácsokat, ötleteket kaptunk, javaslatokat adtunk, de ami a legfontosabb: párbeszédet folytattunk!” - írta.
A Telex megkereste a témában Navracsics Tibort és a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumot is, a tárca azonban csak annyit közölt, hogy a portál kérdései magánügyeket érintenek, amelyekre a közigazgatási és területfejlesztési miniszter nem reagál.
A tárcavezető 2023-ban költözött külön feleségétől, akivel 2006 óta házasok. Két gyermekük van. Navracsicsné Prevoz Anikó egyébként korábban szintén a Fidesznél, majd a Fidesz-közeli Nézőpont Intézetnél dolgozott. Navracsics Tibor a Fidesz Európai Néppártból (EPP) való kilépése után lépett át a KDNP-be. Azóta a kisebbik kormánypárt és az egyedüli EP-képviselője, Hölvényi György is kilépett a konzervatív pártcsaládból, illetve az EPP európai parlamenti frakciójából, mégpedig akkor, amikor a Tisza Pártot felvették.
Egy vadászkastély is eszébe jutott Navracsics Tibornak a luxizásról, szerinte Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és Lázár János életvitele a Fidesznek árt Navracsics Tibor szerint a kétharmad nem segített az önmérsékleten, de a Fidesz a „körülményekhez képest” élt a történelmi lehetőséggel