A hír hallatán, hogy a gyógyszer-árrés mérséklése miatt hiánycikké válhat néhány közkedvelt, patikákban kapható készítmény, vagy mert a „kanyarban” még jobban visszaesik a gazdasági növekedés, vagy mert újra izmosodnak a fogyasztói árak, többen a tornacsarnok bejáratánál hagyva járókeretüket, lázasan keresni kezdték a falubuszt, amely elhozta őket a harcosok közé, és elindultak haza. Pedig úgy szerették volna kivárni, amíg a vezér megpaskolja pofikájukat – ahogy azt Hitlernél a híradókban látták. De jobb félni, mint megijedni.
A JÓ HÍREKET KIZÁRÓLAG ORDÍTVA LEHET KÖZZÉTENNI, mert különben nem is venné észre a közönség, hogy többen töltötték ki Voks 2025-t, mint a Magyar Péter-féle a „Nemzet hangja” kérdőívét. Pedig ennél jobb hír nincs is, mivel ebből – és nem az általa megbízhatatlannak vélt közvéleménykutatásokból - tudja megjósolni a vezér, hogy sokkal jobban állnak a kormányhoz, azaz őhozzá hű erők, mint az ellenzék szimpatizánsai.
A mostani helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint az a szellemes félmondat, amit Kardos G. György írt 1993-ban megjelent regényében, a „Jutalomjátékban” ilyképpen: „VEJ VAN A FEJÉN”. A közönség megértéssel fogadja, hogy a vezér és falkája tréfás kedvében van, noha nem viccelnek. Amit jól jelez, hogy minden szinten a „saját lábukra” készülnek állni, hiszen híveik zsebébe tömik a védelmi ipar gyárait, megpróbálják a bevásárlóközpontokból újra kiszorítani azokat, akik nem a mi kutyánk kölykei, önmagukat lábon lőve Soros ügynököt keresnek még ott is - pl. Magyar Péter volt feleségének valahai munkahelyén –, ahol olyan nincs, és az ukrán veszélytől hangos az erdő még a cserkészcsapatok számháborúi közben is.
MOST MIT IS ÍRNA ESTERHÁZY PÉTER? Aki valaha ezt írta: „Míg itt voltak az oroszok…minden, az országban tapasztalható rosszat rájuk testáltunk; nem ok nélkül. Most, úgymond, elmentek (menőben vannak). Sok mindent itt hagytak maguk után, legfőképpen azonban minket.”
És valóban, amit az oroszok itthagytak, azaz mi - semmit sem változtunk. Nyilván ez a magyarázat arra, hogy ugyanúgy lehet bennünket fenyegetni, megfélemlíteni, mint majdnem negyven éve. Amidőn 1988. november 29-én Grósz Károly, az MSZMP akkori főtitkára, hogy felrázza a Sportcsarnokba begyűjtött „Harcosok Klubját”, kijelentette: „A harc eredménye csak tőlünk függ, mert osztályharc lett ez a javából. Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, s ha kell, határozottan fel tudunk-e lépni az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szemben. Ha igen, megmarad a rend, a biztonság, túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, s egy új, korszerűbb és hatékonyabban működő magyar szocializmust hozunk létre. Ha nem, az anarchia, a káosz és – ne legyen illúzió – a fehérterror fog eluralkodni.”
Mi a különbség az ukránokkal meg a fehérterrorral való fenyegetőzés között? Esterházy legfeljebb annyit írhatna erről, ki sem mentek az oroszok, nemcsak közöttünk, de bennünk is maradtak. Ahogy Grósz Károly lelkes közönsége sem hamvas bőrű, csillogó szemű ifjoncokból állt, úgy a mai vezér is legfeljebb példaképét, a Führert látva maga előtt szeretné megpaskolni a klubtagok orcáját.
Épp olyan rendezvény ez is, mint a másik nagy példaképének, a háborús bűnös Putyinnak a moszkvai Luzsnyiki stadionban rendezett, 100 ezres hangulatjavító nagygyűlése. A különbség annyi, hogy Moszkvában már évtizede működnek az arcfelismerő kamerák, és minden résztvevő kap a stadionban ingyen bekapott feleséhez „kísérőt”. Itt még csak a kezdetnél tartunk. A magyar vezér a szükséges százezrekről fantáziál, és már a biztató és látványos, ordítozós kezdet is szétszelelésbe torkollik.
AZ ORDÍTOZÓS MULATSÁG ALATT A ZSEBTÖMÉS ZAVARTALANUL FOLYIK. A hazaszerető kormány továbbra is szereti hazavinni, amit csak talál, a Harcosok Klubja rendezvény is arra szolgál, hogy elvonja a figyelmet a leletárról. Pedig Kész a leltár… Hazaviszik a védelmi ipar valaha állami gyárait, szám szerint nyolcat. Hazaviszik – ha sikerül a tulajdonosokat „kifüstölni” – a bevásárlóközpontokat, ahogy tették ezt az Auchan esetében a megbízható Jellinek Dániel Indotek nevű cégének a közreműködésével.
Hazavitték – az akkor még „színarany jobbkéz” Matolcsy segítségével – a Magyar Külkereskedelmi Bankot, illetve a Budapest Bankot, továbbá a Takarékbankot, hogy Magyar Bank Holdinggá „szerelje össze” a nemzet gázszerelője. Hazavitték az autópályák harmincöt éves koncessziós üzemeltetési jogát, hazavitték a dohányboltok koncessziós működtetését. Hazavitték a szénhidrogénipar, azaz a MOL feletti ellenőrzést, és ha már ott volt, hozzácsapták a hulladékgazdálkodás, más szóval a „körforgásos gazdaság” fölötti felügyeletet a MOHU formájában.
Hazavitték a Magyar Tudományos Akadémiából kiszakítva a kutatóintézeteket, hogy a legzsírosabb falatok, így az értékes rózsadombi ingatlannal rendelkező Kémiai Kutató, az értékes Balaton parti székházzal rendelkező Limnológiai Kutatóintézet telkeinek sorsát senki se kutathassa ki. Hazavitték a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak a magyar nyugdíjasnépesség egy teljes hónapra szóló nyugdíjkifizetéseinek összegével felérő pénzeit.
Hazaviszik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – igaz, némi kitérővel, hiszen még csak most ebrudalták ki a korábbi magántulajdonost a magyar állam és a francia VINCI közreműködésével, ami megfelelő üzletnyitási lehetőséget biztosíthat a királyi vejnek. Hazavitték a magyar távközlés második legnagyobb vállalatát, a Vodafone-t, ahogy hazavitték az országos és megyei lapok kiadóját, a Mediaworks-öt és a lapterjesztés vállalatát. De hazavitték a televíziós piacot vagy a szállodaipar kiemelt cégeit (pl. Hunguest szállodavállalat vagy Gellért szálloda), néhány energetikai céget és vasút-, továbbá autópályaépítő országos vállalatban való részesedést. Az Orbán-Jugend vastapsa ennek az ügyes szerzőparaszti manővernek visszhangzik.
A „MEGSZABADULÁS” ÚJRA ÉRVÉNYES LESZ, HA AZ ORBÁN-JUGEND UTÁN AZ ORBÁN-RENDSZER IS FELOSZLIK? A kommunista frazeológiával való szakítás volt az első igazán bátor tett a rendszerváltás idején. Nem véletlenül ünnepelte (és vette védelmébe) Esterházy Péter Ungváry Rudolfnak a Népszabadság 1995. február 10-i számában megjelent zseniális és mélyen igaz szövegét. Ungváry nem kevesebbet állított, mint azt, hogy „A felszabadulás szóval jellemezni azt, ami politikailag 1945 után Magyarországon történt, ellentmond annak, ami a politikában tényleg történt. A megszabadulás nem.”
Ha valaki csak átfutja az előző részben hevenyészve összeállított leltárt, az csak az anyagi javak birtokbavételének és elorzásának tényeivel szembesül, és nem annak a helyzetnek az életünk minden dimenziójára kiható következményeivel, amit egy bűnszervezet által folytatólagosan elkövetett csalás és hűtlen kezelés alapos gyanúját alátámasztó cselekménysorozat eredményezhet. Pedig
aki mindent birtokba vesz, ami „megspárolható”, az a választás lehetőségét, tehát a szabadság elemi feltételeit is a zsebébe gyűri. Éppen ezért ha ez a bűnszervezet feloszlik, akkor ugyanaz történik, mint amiről Ungváry Rudolf írt az 1945-ös politikai változást jellemezve. Nem felszabadulunk a bűnszervezet elnyomása alól, hanem megszabadulunk tőle.
„ÍGY MAGYAR, VAGYIS EURÓPAI EMBER NEM BESZÉL” – írta Esterházy Péter „Egy kékharisnya feljegyzéseiből” sorozatának „Orbán Vik” című részében (Élet és Irodalom, 1996. február 9.). Majd harminc éve is világos volt, hogy Orbán Vik nem európai módon beszél, pedig akkor még nem ismerhettük Craig Unger amerikai újságírónak „Trump háza, Putyin háza: Donald Trump és az orosz maffia kibeszéletlen története” című könyvét.
Ha hihetünk a hosszas oknyomozás, interjúk készítése alapján 2018 januárjában megjelentetett könyvnek, az oroszok otthonosan mozogtak minden spájzban. Unger bemutatta, hogyan hálózta be a KGB a 80-as években Trumpot, és hogyan segítette maffiakapcsolatokon keresztül (pl. a néhai Prigozsin által vezényelt internetes trollkodással) a Fehér Házba jutását. Ebből a könyvből azt is megtudhatta a jámbor, laikus olvasó, hogy az oroszok mindig is a spájzban csücsülnek, és türelmesen várják, hogy az általuk létrehozott hálózatba csendesen beillesztett ember mikor válhat hasznossá.
Craig Unger könyvében a Magyarországon is ismert Szeva bácsi (Szemjon Mogiljevics) figurája is feltűnik, aki másokkal együtt az ukrán-orosz maffia egyik oszlopos tagjaként az ifjú KGB (FSZB) tisztet, Putyint azokhoz a kapcsolatokhoz hozzásegítette, amelyek által a Jelcin-érában az FSZB egyik főnökéből az elnöki adminisztráció helyettes vezetője, majd miniszterelnök, végül Jelcin lemondásával előbb ideiglenes, majd választott elnökké lett.
Craig Unger könyve Szeva bácsi más kapcsolatait is felvillantja: hogyan hívatta meg Grizlovval, az orosz Duma elnökével az Egységes Oroszország Párt szentpétervári kongresszusára 2009 novemberében Orbán Viktort. Azt a politikust, aki az oroszokat Magyarországról lángpallossal kiűző, rettenthetetlen lovagból ezen a kongresszuson, a Putyinnal folytatott félórás beszélgetés után Putyin vazallusa, (vagy ahogyan ő becézte Gyurcsányt: Putyin palotapincsije) lett. Pár nappal később, 2009. november 25-én Orbán a Magyar Televízióban világosan elmondta, hogy őt már ekkor nukleáris üzleti ügynökévé tette Putyin: „Húsz év alatt energiafüggetlenséget kell elérni. Meg fog lepődni, ebben az oroszok segíteni fognak. (...) Hogy a mostani egy lábon álló, csak a gáztól függő energiafelhasználást diverzifikálni kell, sokszínűvé kell tenni. Ennek egyik eleme a nukleáris energia. Az egyik blokkot Pakson fel kell újítani, a parlament döntött már arról is: egy újat kell építeni. Az egy orosz típusú erőmű. A fölújítást sem tudjuk megcsinálni az oroszok nélkül, ha újat akarunk építeni, sem tudjuk őket kihagyni belőle szerintem." Putyinnak már csak meg kellett várnia Orbán győzelmét, és azonnal előléphettek a spájzban kuksoló oroszok a „Roszatom legvidámabb barakkja” című operett előadására.
Ha a Craig Unger könyvéből szerzett ismereteinket kiegészítjük a Catherine Belton magyarul is megjelent, „Putyin emberei” című könyvében leírt történésekkel, akkor már egy kicsit többet tudhatunk arról, hogy Nyugat-Európában szinte minden szélsőjobboldali, nacionalista, populista politikus a Putyin által felépített KGB (FSZB) vegyesvállalatok pénzéből folytathatta tevékenységét az Unió felbomlasztása érdekében: így a francia Marine Le Pen, az olasz Matteo Salvini, a holland Geert Wilders, vagy a spanyol VOX, akárcsak a Brexit kiagyalója, az angol Nigel Farage.
Nyilván az sem véletlen, hogy valamennyien megfordultak Orbán háza táján is, vagy fordítva, Orbán vendégeskedett náluk; sőt még házibankjának tulajdonosára, Mészáros Lőrincre is ráparancsolt, hogy bankkölcsön nyújtásával finanszírozza a francia Marine Le Pen (10,4 millió euró) vagy a szélsőjobboldali spanyol VOX (9,2 millió euró) kampányát. Valóban Esterházynak volt igaza, Orbán Vik nem beszél sem magyarul, sem európaiul. Ahogyan a trollkodásra felfogadott Orbán-Jugendnek sem magyar vagy európai a nyelve. Nekik, ahogy oszladoznak, újra be kell iratkozniuk magyarul tanulni.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.