Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy ha az Európai Unióban elveszik Magyarország vétójogát, „az a magyar államiság végét jelentené”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem tudják elvenni, mert a vétójog megszüntetéséhez is minden tagállam teljes egyetértése kellene. Annyi történik, hogy bizonyos kérdések eldöntését megpróbálják kivonni a vétójog hatálya alól, de ettől még az ezeréves magyar államiság természetesen nem érne véget. Ha Orbán szerint mégis, akkor viszont bejelenthetné Magyarország kilépését az Unióból. Ezt nem tudnák megakadályozni, sőt attól félek, nem is akarnák. Úgyhogy végre élhetnénk megint szabadon, függetlenül, és megköthetnénk az örök barátsági szerződést Oroszországgal és Kínával. Szent István is ezért dolgozott.
Azt is állította Orbán (Ukrajna uniós felvételének veszélyeiről), hogy „ha egy békési traktoros szempontjából nézzük Ukrajna csatlakozását, akkor 2030-tól az uniós földalapú támogatás nagy része vagy az egész elvész, ugyanis nem lesz pénz földalapú támogatásra, mert a pénz Ukrajnába megy. (…) Vagy egy budapesti pincér, aki most keres 6-700 ezer forintot, akkor ha nem lesz a magyar kormány kezében eszköz, hogy megakadályozza több százezer ukrán munkavállaló Magyarországra érkezését, akkor (…) az ő munkáját el fogják végezni az ukránok 500 ezerért.”
Ezzel szemben a tény az, hogy az uniós agrártámogatás nem menne Ukrajnába, egyrészt mert ezt saját mezőgazdasága védelmében a többi ország szintén nem szeretné, másrészt mert a belépés után Magyarország is csak fokozatosan jutott hozzá ezekhez a támogatásokhoz, vagyis a gyakorlatban ez lehetetlen. De ugyanígy: a budapesti pincér jövedelmét sem fogja elvenni a Magyarországra beözönlő több százezer ukrán munkavállaló, mivel egyikük sem állna meg itt, hanem menne tovább Nyugatra, hátha ott még a magyar fizetéseknél is többet keresne. Bár lehet, hogy Orbán nem olvassa az uniós statisztikákat, ahol már az utolsó helyre csúsztunk.
Azt állította továbbá a miniszterelnök (arról, hogy miért most kell megakadályozni Ukrajna felvételét), hogy „ha az Európai Unió elindul egy úton, azt nem lehet megállítani. (…) Emlékszem, hogy az EU új szabályokat akart létrehozni, a franciák meg a hollandok még egy népszavazáson is ellene szavaztak, majd vártak egy évet, megdolgozták a társadalmat, és elfogadtatták.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a példa rossz, mert a francia és holland népszavazás ténylegesen megakadályozta az Unió alkotmányának elfogadását, és helyette kellett kidolgozni a lisszaboni szerződést, ami annál kevésbé ambiciózus lett. Orbán emlékezete sem az igazi.
Azt állította Schmidt Mária (a Magyar Nemzetnek), hogy „eddig nyilvánvaló volt, hogy ha valakivel Európáról akarnak beszélni, akkor az a német kancellár. De ma már nem egyértelmű a helyzet, ugyanis Németország szerepe is megrendült.”
Ezzel szemben a tény az, hogy a német kancellár soha nem volt egyedül európai vezető szerepben, hanem mindig a francia elnökkel működött együtt, ráadásul ott volt mellettük kihagyhatatlan harmadikként Nagy-Britannia. Schmidt Mária történelmi tudása egyértelműen megrendült.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
