A Közel-Keleten elszabadult a háborús őrület. Izrael megelőző csapást mért Iránra, mire az iszlám klérus vezette olajhatalom rakéta- és drónesőt zúdított a zsidó államra. Izrael katonai és stratégia jelentőségű polgári infrastruktúrája érzékeny találatokat szenvedett el. Iránból lassabban szivárognak a hírek, de az már most látszik, hogy a precíziós eszközökkel elért rombolás Irán létfontosságú létesítményeit sújtotta.
Netanjahu minden jel szerint tanult az oroszok ukrajnai kudarcából. Úgy indította harcba haderejét, hogy átvegye az ellenőrzést az iráni légtér felett. Ez állítólag hétfőre virradóra már meg is történ. Ha igaz az izraeli állítás, akkor Teherán szorult helyzetbe került. A légtér korlátlan ellenőrzésével az izraeli légierő folyamatosan bombázhatja a megsemmisítésre ítélt nukleáris létesítményeket és a perzsa állam katonai infrastruktúráját. Csak hogy Irán annál sokkal nagyobb területen elterülő ország, mint hogy le lehessen bombázni, vagy pusztán légicsapásokkal le lehessen győzni. Ez nem is célja Izraelnek.
Az Egyesült Államok beszállt a háborúba, Irán három fő nukleáris létesítményére mért csapást az amerikai légierőNetanjahu azt akarja elérni, hogy Irán ne legyen képes nukleáris csapásmérő eszközt előállítani. Vagyis ne váljon Izrael létét fenyegető atomhatalommá. Katonai elemzők arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy miután az iráni atomprogram négy legfontosabb létesítménye közül hármat már elpusztítottak, legfőbb célpontokká az atomprogram tudósai váltak. Az még nem látszik, hogy meddig fokozódik a háborús vihar Izrael és Irán között. A bombázások folytatódnak, az USA pedig kezdi összevonni a térségben azt a csapásmérő haderőt, ami bármelyik pillanatban mozgásba lendülhet Izrael oldalán.
A nemzetközi káosz másik, aggodalommal követett ütközete az USA belpolitikai háborújában zajlik. Washington után már Kaliforniába is átcsapott a Donald Trump által előidézett feszültség.
Hiba lenne azt hinni, hogy amerikai belső ügyként kezelhető a terjedő erőszak. Az ottani történéseknek ugyanis közvetlen kihatása van a világ válság sújtotta, izzó térségeire. Mindenhol megszenvedik az amerikai választók szeszélye folytán szinte korlátlan hatalomhoz juttatott hazugságbajnokot. Trump, a nagy manipulátor eddig kizárólag kudarcokat tud felmutatni, eredményei mind negatív előjelűek. Bárhova lép a magát álszerényen a világbéke és az amerikai aranykor elnökének tituláló csődtömeg, romok maradnak utána. A világgazdaságot sokkoló vámháborúja nehéz helyzetbe hozta európai szövetségesei, Kanada és Mexikó mellett magát az amerikai gazdaságot is.
Nincs ez másképp a világpolitika jelenleg legvéresebb helyszínén, az ukrajnai háborúban sem. Trump, amint átvette elődjétől a Fehér Ház kulcsait, ahelyett, hogy közelebb hozta volna a háború befejezésének esélyét, még a vágyott tűzszünetet is beláthatatlan messzeségbe taszította. A Kanadában a napokban megrendezett G7-találkozón Trump jelenlétében az ukrajnai háború kérdéskörét úgy kerülték, mint egy kibiztosított kézigránátot. Születtek gazdasági megállapodások, amelyek enyhíthették az európai partnerek neheztelését. Kanada és az Egyesült Királyság kormányfői igyekeztek mosolyogva hárítani a Trump felől állandósult verbális agressziót. Azonban még a mérhetetlen diplomáciai erőfeszítések sem tudták elfedni azt az egyre nagyobb szakadékot, ami a néhai szövetségesek között tátong.
Az Ukrajna melletti kiállás az európai államok számára nem csak elvi kérdés.
Az orosz agresszió megállítása, Ukrajna honvédő harcának sikere mostanra az Európai Unió és a NATO védelmi politikájának alapvetésévé vált. Budapestet és Pozsonyt kivéve mindenki számára világos, hogy a kontinensünkön zajló háború nem két szláv nép véres harccá fajult marakodása, hanem a világ demokráciáit, a nemzetközi jog alapvetéseit fenyegető birodalmi agresszió. Európa és a vele szövetséges demokratikus jogállamok egyértelművé tették, hogy akár az USA nélkül is felveszik a harcot, kiállnak mind katonailag, mind gazdaságilag az érdekeik védelmében.
Minden jel szerint mostanra azt is belátták, hogy az új amerikai adminisztrációval a régi játékszabályokat betartva lehetetlen fenntartani a kiszámítható együttműködést. Legjobb esetben is abban lehet bízni, hogy maradt annyi önvédelmi, túlélési ösztöne az amerikai demokráciának, hogy belföldön szab gátat az elnök ámokfutásának. Az USA nagyvárosain végigsöprő tiltakozáshullám olyan tömegeket mozdított meg, amit már nem hagyhattak figyelmen kívül a washingtoni törvényhozásban sem.
Vlagyimir Putyin: Az orosz és az ukrán egy nép, ebben az értelemben Ukrajna egésze a miénkPéldátlanul heves támadások érik az elnöki adminisztrációt, és leginkább személy szerint Donald Trump-ot is. A Republikánus Párt hagyományos, reagani szárnya már olyan többséget sorakoztatott fel a kritikája mellé, ami alkalmas lehet az elnök elmozdítását célzó folyamat megindításához. Trump párton belüli bírálói leginkább két ügyet sérelmeznek. Mindkét témakör elvi alapon kényes az elnökre nézve. Ahogy az utca embere, úgy a törvényhozás tagjai is sokféle megfogalmazásban, de azt vetik Trump szemére, hogy döntéseivel alkotmányos szabadságjogokat sért; van aki egyenesen az amerikai állam demokratikus alapjainak lebontásával vádolja a Fehér Ház urát.
Meglepő módon a másik témakör az európai háborúhoz, Ukrajna támogatásához, az euroatlanti szövetségi rendszer felrúgásához kapcsolódik. Egyre kevésbé tudják megemészteni a törvényhozás tagjai azt, hogy Trump cserben hagyva NATO-szövetségeseit, lényeges kérdésekben Vlagyimir Putyin tárgyalási taktikájához igazodik. Több alkalommal teljesen az orosz érdekeknek megfelelően foglalt állást. Nem egyszer meghazudtolta a szövetségeseit, de saját magát is. Sokkolt mindenkit és leginkább az orosz agresszió áldozatát, amikor megvádolta Ukrajnát a háború kirobbantásával.
Ismét hadifoglyokat cserét Ukrajna és OroszországElfogadhatatlan sok amerikai törvényhozónak az is, ahogyan a háborúzó felek közé, amolyan pártatlan moderátor szerepébe helyezte magát. Ezzel legitimálva az agresszor Moszkvát, kiemelve a nemzetközi elszigeteltségből, segítve stratégiai céljai elérésében. Így teljesen értetlenül fogadták Washingtonban, hogy miért nem utasította el Putyin segítő felajánlkozását a háttérben az Iránnal zajló egyeztetések sikerre vitelében. Az amerikai fővárosban már vannak akik árulást kiáltanak, mivel szerintük elfogadhatatlan az Ukrajna elleni agresszióban szövetséges orosz-iráni páros Trump féle legitimálása. De azt is képtelenek megemészteni az impeachmentre szerveződő honatyák, hogy miért fogadja megértéssel Putyin győzelmi narratíváját az amerikai elnök.
A legutolsó amerikai katonai elemzések egyértelműen a háborúban vesztésre álló félként kezelik Oroszországot. Tételesen cáfolják a propaganda számára gyártott állításokat. Moszkva a hangzatos szavakon túl, önkéntelenül is többször szolgáltatott bizonyítékot saját gyengeségére. A tárgyalásokon Trump támogató tehetetlenségét élvezve úgy helyezi magát győztes szerepbe, hogy közben az ukrán nagyvárosok polgári célpontjaira mért bomba- és dróntámadások borzalmaival próbál megfélemlíteni. Egyben feledtetni az ukránok Pókháló hadműveletével elszenvedett szégyent és veszteséget. Akkor az oroszok stratégiai vadászbombázó flottáját tizedelték meg az ukránok, olyan taktikát és dróntechnológiát alkalmazva, amire Moszkvának nincs megfelelő képessége védelmi választ adni.
A csúcstechnológiák háborújában több érzékeny csapás is érte az orosz haderőt. Moszkva haditechnikai fejlesztői olyan fejlesztésekkel lepték meg az ukránokat, hogy Kijevnek közel fél év kellett a probléma kezelésére hivatott válasz kidolgozásához. Így ma már tudnak válaszolni az optikai kábelen vezérelt drónok bevetésére, és kész a megoldásuk az irányított szárnyas bombák kivédésére is. Ehhez képest az ukrán haderő most kezdi alkalmazni a saját és részben a nyugati szövetségesekkel együttműködve kifejlesztett csapásmérő eszközeit, melyek kivédésére Oroszország nem rendelkezik sem technológiai, sem mennyiségi válasszal.
Moszkva sokáig úgy gondolta, hogy a hatalmas területe, a kezelhetetlenül nagy távolságok jelentik a biztos védelmet. Mostanra kiderült, a nagyság áldása átokká vált. Oroszország képtelen megvédeni területeit, lefedni az ipari és katonai létesítményeit. Az ukránok eszközei megalázóan zavartalanul érik el célpontjaikat. Sávosan nézve, a 30-100-300-500 és az 1000+ kilométeres elérésekhez rendelkeznek részben mesterséges intelligencia-vezérelt drónokkal, és ballisztikus rakétákkal.
Ez a háború immár nem a heti egy kilométeres területfoglalásokról szól. Az erről szóló elemzések, az aktuális jelentések ott vannak az amerikai elnök asztalán. Így valójában leginkább az a kérdés, hogy meddig járhatja furcsa násztáncát a Putyin-Trump duett.
