Hegyi Iván: Peter és Gordon

Ötvenöt éve, az 1970-es mexikói világbajnokság negyeddöntőjében megrendezték az 1966-os vb-döntő „visszavágóját”, az Anglia–NSZK mérkőzést. Ez azért is pikáns volt, mert a londoni Wembley-ben sosem látott „gól” döntött, miután Tofik Bahramov szovjet-azeri partjelző – saját későbbi szavai szerint „Sztálingrádért” – azt jelezte Gottfried Dienst svájci játékvezetőnek, hogy Geoff Hurst felső lécről levágódó labdája a kétszer negyedórás hosszabbításban, 2:2-nél benn volt.

A nyugatnémetek viszont revansra készültek a mexikói León 35 fokos forróságában, amelyre tizenhat esztendővel később hiába hívták fel Mezey György figyelmét, a mindmáig utolsó magyar vb-csapat szövetségi kapitánya rendületlenül déli tizenkettőkor tartotta a zömmel zárt kapus edzéseket. Ehhez egy adat 1970-ből: az angol labdarúgók átlagosan négy és fél kilót fogytak a brazilok elleni csoportmérkőzésen, amelyen az utóbb – tizenkét év alatt harmadszor – vb-aranyérmet nyerő, a Rimet Kupát végleg elhódító dél-amerikaiak 1:0-ra győztek.

Az angolok amúgy Dél-Amerikában végezték az utolsó simításokat, a Mundial előtt Bogotában Kolumbia (4:0), Quitóban pedig Ecuador együttesét múlták felül (2:0). A „nullás” mérleg ellenére izgalmas túra volt, mert a csapatkapitány Bobby Moore-t Kolumbiában megvádolták azzal, hogy egy ékszerüzletből elrabolt egy 625 fontot érő, gyémánttal és smaragddal ékesített arany karkötőt. A védőt négy napig őrizetben tartották, és csak Harold Wilson brit miniszterelnök közbenjárására engedték el, de addigra már kiderült, hogy Moore keze nem férhetett át az üvegszekrényen éktelenkedő lyukon, amelyen keresztül az értékes tárgyat ellopták.

A londoni diplomácia így sem volt boldog, mert Wilson fellépése nyomán a külügyminisztériumot elárasztották a hasonló beavatkozást kérelmező levelek a világ minden táján bebörtönzött britektől…

Moore tehát játszhatott, Gordon Banks viszont nem állhatott a háló elé a nyugatnémetek ellen, mert gyomorrontást kapott. A másik két kapus közül Alex Stepney egyszer volt válogatott – egy héttel azelőtt, hogy 1968. május 29-én a Manchester Uniteddel BEK-et nyert –, míg a Chelsea-ben védő Peter Bonetti hat szereplést számlált a legjobbak között.

Pedig az angolok nagyszerűen kezdtek, a jobbhátvéd Keith Newton gólpasszaiból előbb Alan Mullery, majd Martin Peters juttatta a labdát az NSZK hálójába. A szigetországiaknak ugyanolyan jó kedvük volt, akár az elutazás előtt a lemezstúdióban, ahol felvették a The World Beaters Sing the World Beaters (A világverők éneklik a világverőket) című albumot, amelyen eldalolták – egyebek közt – a Sugar, Sugart az Archiestól, a Puppet on a Stringet Sandie Shaw-tól, a Congratulationst Cliff Richardtól, az Ob-la-di, Ob-la-dát a Beatlestől, a Make Me an Islandet Joe Dolantől. A nagylemez első száma, a Back Home egyenesen slágerlista-vezető lett az Egyesült Királyságban. (Ha már Bonetti és Banks valóban a beatkorszakot, a Peter és Gordon duót idézte.)

Majd jó néhányan alighanem összetörték a korongot. Franz Beckenbauer nem éppen háríthatatlan távoli lövését Bonetti bevédte, ráadásul Alf Ramsey angol szakvezető a lehető legrosszabbul reagált erre: Colin Bellt küldte a pályára a 106-odszor (egyben utoljára) válogatott Bobby Charlton helyett. Erről a mozzanatról Beckenbauer azt mondta: „Gondolatban már a hazafelé tartó gépen ültem, de Ramsey taktikai hibát követett el, amikor lehívta Charltont.”

Ekkor a kilencvenből még több mint húsz perc hátra volt, s a 82.-ben Uwe Seeler – nyakatekert mozdulattal – fejjel besimította az egyenlítő gólt. Majd a ráadás második félidejében Gerd Müller a kapuba továbbította Hannes Löhr lefejelt labdáját, és az angolok ugyanazt érezték Leónban, amit a magyarok Bernben, az 1954-es világbajnokság döntőjében (3:2).

Wilson miniszterelnök táviratot küldött Ramseynek: „Minden elismerésünk a kitűnő játékért. Osztozunk a csapat bánatában, hogy nem sikerült megismételni az 1966-os sikert.” A politikus azért telegramozott, mert négy nappal később választások következtek az Egyesült Királyságban. Így hát az ellenlábas Edward Heath is sürgönyözött: „Megértjük az önök bánatát, hiszen jól játszottak, és győzelmet érdemeltek volna.”

Az angol válogatott és Wilson nem ismételt, az NSZK és Heath nyert.

Amúgy azon a vb-n táviratokból nem volt hiány. El Salvador válogatottja, amelynek selejtezős sikere után háború tört ki a továbbjutó ország és a vesztes Honduras között, a csoportmeccseken sorra kikapott Belgium (0:3), Mexikó (0:4), valamint a Szovjetunió csapatától (0:2). Az együttes chilei szövetségi kapitánya, a száz évet élt – 2023 szeptemberében elhunyt – Hernán Carrasco Vivanco felkereste hát Ramsey-t: „Sir, mi nagy árat fizettünk ezért a szereplésért, ám mindháromszor kikaptunk, nem szereztünk egyetlen gólt sem, ellenben beszedtünk kilencet. Mit tegyünk, hogy javuljunk?” Az angol menedzser azt felelte: „Az edzéseken tegyenek tizenegy hordót a pályára, és próbálják meg azokat lendületes labdavezetéssel kerülgetni.”

Néhány héttel később levelet hozott a posta Ramsey-nek Salvadorból. Az állt benne: „Sir, a gyakorlat kitűnő, de nekünk nem használt igazán. A hordók 2:0-ra győztek.”

Hasonló malőr, hogy Bonetti soha többé nem kapott helyet a háromoroszlános csapatban. De nem csak róla szedték le a keresztvizet. A Daily Telegraph így kommentálta a 2:3-at: „A német kitartás és az angol butaság kombinációjának eredménye ez a vereség.” A Daily Mirror szerint „piros mezes gyászmenet vonult le a pályáról”.

Ennél súlyosabb elemzés jelent meg 2016-ban Ramsey döntéseiről: „Charlton és Peters lecserélése látványosan visszaütött. S a kapitány elkövette azt a fő bűnt, hogy kritizálta játékosait, különösen Bonettit hibáztatta, ahelyett, hogy elismerte volna óvatos taktikájának és cseréinek szerepét Anglia vereségében. Innen már minden lefelé ment. Az 1972-es Eb- és az 1974-es vb-kvalifikáció elmulasztása az elbocsátásához vezetett. Pozitív öröksége nem maradt, csupán két jelentős trófeát nyert – az Ipswich-csel, illetve a válogatottal –, mindkettőt szokatlan körülmények között, a szerencse segítségével. Sir Alf Ramsey csupán mítosz volt, és nem legenda.”

Angliának az úriembernek nem mondható, az argentinokat 1966-ban „állatoknak” nevező Ramsey dirigálásával elnyert egyetlen vb-aranya (és -döntője) van.

Ahogyan az is régi rege: a beteg Banks a szállodai szobájában nézte a mexikói mérkőzés tévéközvetítését, és 2:0-nál elaludt. Amikor felébredt, megijedt, hogy lázálmok gyötrik; nem akarta elhinni, hogy a nyugatnémetek győztek.