A tudomány egyik nagy kihívása a kihalt élőlények újbóli életre keltése, más néven a deextinkció. Michael Crichton Jurassic Park című regényében, valamint az abból készült filmadaptációkban dinoszauruszokat támasztottak fel azáltal, hogy fenyőgyantában megőrzött szúnyogokból nyerték ki a dinók vérét, majd abból a DNS-üket. A hiányos DNS-t béka-szekvenciákkal pótolták. Ezt követően a rekonstruált genetikai anyagot petesejtbe injektálták. A legfontosabb probléma ezzel, hogy a dinók 65 millió éve kihaltak, viszont a DNS-molekula ennyi idő alatt elbomlik. Kivételes körülmények között, pl. állandó fagyból (permafroszt) származó nagyon régi üledékből is lehet DNS-t izolálni. Ilyenek például a Grönlandon talált kétmillió éves, erősen fragmentált ún. környezeti (e)DNS-minták, melyek különféle emlősállatoktól, pl. masztodontól, rénszarvastól, vagy sarki nyúltól származnak. Az archaikus DNS legfőbb forrásai a csontok és a fogak. A legrégebbi ilyen DNS 1,2 millió éves, amelyet mamutfogból nyertek, szintén a permafrosztból.
Az emberelődök közül a legrégebbi genetikai minta a 430 ezer éves Homo heidelbergensis mitokondriális DNS-e. A svéd paleogenetikus, Svante Pääbo munkacsoportja – több tízezer éves csontleletek elemzésével – határozta meg a neandervölgyi és a gyenyiszovai emberek csaknem teljes genetikai állományát. Korábban azt hittük, hogy a neandervölgyiek a modern ember ősei voltak, majd azt, hogy kihaltak. Kiderült azonban, hogy a két embercsoport keveredett egymással. Pääboék kimutatták, hogy egy európai vagy ázsiai egyénben a neandervölgyi eredetű DNS a genom mintegy 1–4 százalékát teszi ki. Az is kiderült, hogy egy óceáni régióból származó egyén DNS-ének 4-6 százaléka gyenyiszovai ember eredetű. A becslések szerint a teljes neandervölgyi genom 40-50 százaléka, míg a gyenyiszovai genom 20-25 százaléka rekonstruálható a ma élő emberi populációból.
Egyes fehérjék jóval hosszabb ideig fennmaradhatnak analizálható formában, mint a DNS. A legextrémebb eset egy 195 millió éves dinoszaurusz fosszíliához kapcsolódik, amelyben kollagénszerű struktúrákat azonosítottak – ugyanakkor több kutató felvetette, hogy ezek valószínűleg környezeti szennyeződésből származhatnak. A régi mintákban fellelhető fehérjék erősen degradáltak, sőt az aminosav sorrend alapján egyébként is csak korlátozott mértékben lehet következtetni az azokat kódoló gének bázissorrendjére, mivel a genetikai kód redundáns, azaz egy aminosavat több bázishármas is kódolhat. Ráadásul a gerincesek DNS-ének csak kis része kódol fehérjéket – az ember esetében ez az arány 1 százalék körüli. A nagyon régi ősmaradványok nem valódi csontok. Az úgynevezett permineralizáció során ugyanis az eredeti csontváz szerves komponenseit ásványok váltják fel.
A DNS-szekvencia ismerete önmagában még nem elegendő egy élőlény létrehozásához, hiszen az örökítő anyagot meg kell szintetizálni, majd be kell juttatni egy sejtbe. Craig Venter és munkacsoportja szintetikusan állították elő az egyik legkisebb baktérium, a Mycoplasma mycoides DNS-ét, majd beültették azt egy rokon faj, a Mycoplasma capricolum sejtjébe, melynek DNS-ét előzetesen eltávolították. A kutatók akár izolálhatták is volna a M. mycoides DNS-ét, és azt ültethették volna át a M. capricolum sejtjébe, de ők egy nagy durranást szerettek volna, mert így azt állíthatták, hogy ez az első mesterségesen létrehozott életforma. Kihalt fajok esetében nem tudjuk a genomot kinyerni, azért a Venter-féle szintetikus módszer a járható út. E technológia azonban még messze van attól, hogy jóval nagyobb genommal rendelkező szervezeteket – pl. emlősöket – hozzunk így létre.
A közelmúltban kihalt fajok feltámasztásánál elvileg lehetőség van egy egyszerűbb megoldásra, melyhez a sarki jégben olyan maradványokat kellene találnunk, amelyekből ép sejtmagokat tudnánk kinyerni. Ezeket ugyanis be lehetne ültetni egy ma élő rokon faj sejtmagjától megfosztott petesejtjébe. Így lehetne klónozni például a mamutot egy indiai elefánt petesejtjét használva. Sajnos, ez egy csodával felérő esemény lenne, hiszen a sejtmag szerkezete hamar szétesik fagyott állapotban is.
Egy másik megközelítés a génszerkesztésen alapuló deextinkció. A Colossal Biosciences a több ezer éve kihalt óriásfarkas életre keltését tűzte ki célul. Fosszilis fog- és csontmaradványokból nyert DNS-ből megállapították a bázissorrendet. E genetikai adatok alapján CRISPR-Cas9 génszerkesztési technológiával módosították ma élő szürke farkasok genomját, 14 génben összesen 20 célzott szerkesztést végrehajtva. Például a szőrzet színét, sűrűségét, valamint a testméretet, az izomfejlődést és az állkapocsformát meghatározó géneket módosították. Az így született kölykök genetikailag hasonlítanak ugyan az óriásfarkashoz, de tudományos szempontból inkább génmódosított farkasoknak kell tekinteni őket. A cég következő terve a mamut „feltámasztása”.
Összefoglalva: a jelenlegi technológiánk még nem alkalmas kihalt fajok felélesztésére, viszont hozzájuk hasonló állatokat már képesek vagyunk létrehozni.
(A közlemény elkészítését az NKFIH Mecenatúra pályázat [MEC_N149002] támogatta, amelynek címe: „A holnap útjain: a tudomány és orvoslás új dimenziói”.)
