Ha már így alakult, a hétvégén újranéztem a Harcosok klubját. Nagyon szerettem annak idején a nyelve, a vizualitása és a féktelen, vitriolos kritikája miatt. Hiszen az volt, eredetileg a nyugati fogyasztói társadalmat bírálta, és a benne zombiként kóválygó vásárlókat. Persze a film bemutatása idején (1999) én még inkább befelé szerettem volna tartani a fogyasztói társdalomba, és nem kifelé, hiszen csak pár éve kezdtem belekóstolni az előnyeibe a „spórolósabb” kommunizmus után. Én még igenis vágytam a katalógusvilágba, fürdőzni akartam a konzumesztétikában, és nem minden áron elutasítani. Azt hiszem, Magyarország jelentős része is így van még ezzel, inkább utolérni szeretné a filmben kigúnyolt átlag életszínvonalat, amit oly sokszor megígértek neki, mégis egyre távolabb kerül. Ehelyett viszont nézheti a luxizást, amiért elvileg „harcolnia” kellene. Ki érti ezt?
De nem csupán emiatt teljes melléfogás a klub hazai „adaptációja”. Először is a filmbéli harcosok mindent megtesznek, hogy a klub szűkkörű maradjon (első és második számú szabály: senkinek egy szót sem a klubról), arról nem beszélve, hogy az összejöveteleiken nem az ellenséget verik véresre, hanem egymást. Arról nem is beszélve, hogy egy nap arra kéri a vezetőjük a tagokat, hogy provokáljanak ki egy verekedést, de azt veszítsék el (talán ez lenne a 2026-os választás?). Majd eljön az a pillanat, amikor a bennük növekvő, gondosan ápolt haragot a világ ellen fordítja terrorista támadások képében, hadd pusztuljon minden el.
Aki legalább félig látta a filmet, annak eszébe sem jutna, még önironikus ötletként sem, hogy hasonlót alapítson a politikai térben, mert nem lehet jól kijönni belőle, magyarán: hatalmas öngól. Ahogy a virtuális térben sem lehet (ahogy erre számtalan elemzés rámutatott) meggyőzni a NER-ből kiábrándultakat. (Jómagam is minden hirdetést és posztot töröltem, ami beesett a hírfolyamomba. Persze csak miután jól kiröhögtem magam.) A magyar HK arra jó, hogy időnként önmagukat felpofozva ébren tartsák magukban a harci kedvet. Ám hogy ehhez miért kellett ekkorra hacacáré? A valódi klub ereje a titkosságban van, és ők nem győzni akarnak, hanem visszavágni a világnak azért, hogy konzumidiótává fokozta le őket. A magyar HK azért küzdene, hogy a körülöttünk dúló idiotizmus további éveket nyerjen magának.
A Palahniuk hőse, ha ma Pesten élne, vélhetően épp ezeket az ál-klubokat venné célba elsőként, hiszen mindazt megtestesíti (a képmutatástól a hatalomvágyig), amit ő nem akar látni maga körül. A magyar HK esete arra az afrikai diktátor esetére hajaz, aki féktelen hatalomvágyától fűtve az ellene szőtt forradalom élére akart állni. Ez is a meghasonlottság egyik fajtája, mint ahogy a békéért is harcolunk már egy ideje, mindhiába. És még valami rettentően hiányzik ebből a magyar verzióból: a humor. Az önreflexió. És persze a tökösség. Ezért lehetett Tyler egy generáció antihőse, és ezért lesz a magyar HK egy nemzedék számára a végső önfelszámolás jelképe. Csak kevésbé fotogén szereplőkkel.