Nem nagyon látom magam előtt ezt a dialógust a piacon. Orvosi váróteremben, szülői értekezleten, húspult előtt sem tartom felettébb életszerűnek. Az emberek problématérképén ha belegebedek, sem látom jönni a Harcosok Klubját. Ellenkezőleg. Azt érzékelem, hogy ha valamivel tele van az emberek csúnyája, akkor az a közéleti harcolás. Nincs olyan opció, hogy ha én kommunikátorként azt gondolom, hogy az emberek amiatt nem tudnak megbecsülni igazán, mert nem értenek meg engem, akkor teljes erőből kiabálva érvelek tovább. Bele az arcukba centikről.
– Tizenharmadik havi! Szja-mentesség! Néger hordák! Terroristák! Brüsszel Peti!
– Nem értem! Mondaná kicsit hangosabban?
Nincs ilyen párbeszéd.
Ha az emberek valamit nem akarnak megérteni, akkor nem nem értik, hanem nem értenek egyet. Akkor minden bizonnyal elérkezett az idő, hogy immár jobban higgyenek a szemüknek (a pénztárcájuknak és Mészáros Lőrinc bankszámlájának), mint a szövegelésnek. Orbán Viktornak nem hisznek már. A kormány fura feje ezekben a napokban soha nem látott állapotba feszíti a magyarságtizedelő kézi készülékét. Még hangosabban és még többször mondja és mondhatja a rettenetrigolyáit, aztán ha az emberek még így sem értik a kajikulását (tájszólás: vonít, nyüszít), akkor lecseréli a hallgatóságát. Olyanokkal veszi körül magát, akikkel fél kiabálásokból is megértik egymást. Ez a Nagy Nemzeti Konzervatív Szisztéma (NaNemKoSz!).
Orbán soros terve, ami olyan, mint a sportesemények legkínosabb pillanatai, amikor a csapat lábra megy, ellenfelébe rúg, mezét rángatja, és már előre látható, nem fogja elfogadni a végeredményt.
Orbán Viktor hivatalosan is befejezte a kormányzást. Feladta, megunta, nem érdekli. Szép játékot játszott (a saját megélése szerint), de a 90. perchez közeledve csúnyán vesztésre áll (a saját megélése szerint is). Ha nektek nem kell az én szép játékom, akkor nesztek, itt van a nem szép!, dörmögi a Döbrögi. Máskülönben a kormányzás az a dolog volna, amit a közjóért végeznek a választópolgárok bizalmat elnyerő (esetünkben: elcsaklizó) politikusok, és időről időre (leginkább választási kampányban) igyekeznek elmagyarázni, mit és miért tettek. Hangosan nem lehet kormányozni. Hangosan csak reklámszöveget lehet tolni. A kormányzás eredményeiről persze lehet beszélni, minden egyes kérdést megválaszolva minduntalan, de az a vád nem érheti a Fidesz–KDNP-t, hogy bármilyen lehetőséget kihagyott volna e tekintetben. Beszélt és beszél akkor is, amikor már rég nincs mondanivalója, és amikor ezredszer ismétli önmagát (vö.: a közmédia összes termeiben). Nekem egyébként az az érzésem ilyenkor, hogy Orbán és a fideszesek valóban elhiszik, hogy rajtuk kívül senkinek sincs joga Magyarországot kormányozni, mert az maga volna a turáni armageddon. Kárpáti gyehenna meg szittya infernó egy füst alatt.
Egyik nap van Orbán, és Mária országában virulunk, a másik nap meg nincs Orbán, és legott Khalida országában ébredünk, transzmüezzinre nyilván.
„Ez veszélyes!”, mármint a kizárólagos hatalomgyakorlás szent hite, de önmagában még nem volna végzetes. Végzetessé akkor válik, amikor először elkezdi tagadni a demokráciát, aztán erőszakkal illiberalizálja, és végül vitatja az ellenzéknek még a jogát is arra, hogy bármikor igaza lehessen. A baloldal Kun Béla meg Szamuely Tibor miatt bukta a következő ezer évet szerinte. Orbán szent meggyőződése, hogy neki komplett igaza van örökkön és örökké, ezért nem csoda, hogy mindent elkövet az ellenzék likvidálására. Magyarország lelkét menti meg az ördögtől, ezt gondolja reggel, éjjel meg este. Ez sok mindent megmagyarázna. A vádlottak padján ezt az érvelést fogják beismerő vallomásnak hívni. Kampó, ahogy mostanság a gyors reagálású Menczer-brigád mondja Orbánnal bezárólag. És aligha lesz mentő körülmény, hogy Putyin sem emberevőként született, és bízvást görény sem volt mindig.
Azért derű, móka és kacagás is jutott a hétre harcosügyben. A „zászló, zászló, szív” motívuma még akkor is vitt volna mindent, hogyha esetleg a liberális ármánynak lett volna köszönhető, és nem a Fidesz-trollhadosztály használati útmutatójának: hogyan kell kellemetlenkedni a digitális térben (hazaáruló összetett szó), és hogyan kell imádni a vezért. (Deutsch Tamás szegény feje meg is jelent egy fotón két zászló társaságában, de „szív” nem volt rajta kívül.)
A másik kedvencem az a delikvens, akitől a pszichiáter megkérdezi, hogy ez az ukrán-Tisza tandem most is itt van velünk a szobában?
Persze van azért ennek az őrületnek elszomorító vetülete is, hiszen a következő tizenegy hónap valóban arra megy ki, hogy a legeszementebb vádakkal tolják le Magyar Pétert a tábláról. Az igazság immár teljesen mindegy, az a lényeg, hogy a sokaság mit gondol róla. Százezer gyenge idegrendszerű (vagy a trollkodásban erre a sorsra jutó) fideszes nem oszt, nem szoroz. Pláne, ha kiderül, hogy Magyarország nem lesz jobb hely tőlük, sokkal szarabb viszont még lehet. Nehéz fokozni, de azért ez még egy kiaknázatlan terület, amitől talán még Finkelstein is elszégyellte volna magát, hogy nem neki jutott eszébe (de hasonló azért eszébe jutott 2017-es haláláig). A negatív kampány (mud-slinging, vagyis sárdobálás) fekete öves és fekete lelkű nagymestere amúgy ugyanúgy vállaltan meleg volt, mint a Harcosok klubja írója, Chuck Palahniuk, aki ráadásul ukrán származású amerikai író, és az ő 1996-os regénye ihlette a csak címeket olvasó fideszes thinktank beteg know how-ját.
Megmondom én, mi az ábra, kedves százezres digitális hadseregtestet föld alól építő Fidesz-agytrösztök, még mielőtt nagyon késő lenne, és a mamókák, ipamok, napamok, nászok, tántik King’s Crosson backendelő unokáinak a TikTokon kellene végig nézniük egy magyar posztpolgárháborút. Vagy egy igazit. A helyzet az, hogy ha ti már nem lesztek, akkor sem lesz kötelező migránskvóta (most sincs), akkor sem lesz kötelező LMTBQ-óvodásérzékenyítés (most sincs), és akkor sem háborúpárti balliberális politika (most sincs) Nyugaton. Nincs, és idehaza sem lesz. A természetellenes fekete-fehér világnak lesz vége, ami jóra és rosszra, barátra és ellenségre, tire meg mire fűrészelte szét a nemzetet. Öncélból, öntelten, önhatalomvágyból. Aztán a romokon újjászülető nemzetnek lehet próbálkozni ismét meglátni egy menekültben az embert (vagy a terroristát), lehet próbálkozni ismét visszaadni a tudomány rangját (és a politikával kitakarodni az MTA-ból). Lehet meglátni az értékest egy transznemű párban (vagy a terroristát), és lehet köztársasági elnök is olyasvalaki megint (és nem jogterrorista), akinek az egyénisége és egyenessége nehezebb a halványlila szélnél. Ez a szép ebben a kurvaéletben: van választás. Maradhatsz genya, vagy lehetsz jó fej.
(Ps. Móra Veronika és az Ökotárs, Iványi Gábor és a MET, Hadházy Ákos, a CEU, és még megannyi békére és szeretetre vágyó magyar berekesztése (vagy az erre való próbálkozás) inkább genyaság volt. De elmúlik ez is, mint minden. Ami pedig mégis marad: na, az a nem mindegy.)
