Heti abszurd;

Heti abszurd: Posztapókalipszis

– Mit kíván a magyar nemzet? – Hát mi a frászkarikát kívánna! Százezres digitális honvédséget!

Nem nagyon látom magam előtt ezt a dialógust a piacon. Orvosi váróteremben, szülői értekezleten, húspult előtt sem tartom felettébb életszerűnek. Az emberek problématérképén ha belegebedek, sem látom jönni a Harcosok Klubját. Ellenkezőleg. Azt érzékelem, hogy ha valamivel tele van az emberek csúnyája, akkor az a közéleti harcolás. Nincs olyan opció, hogy ha én kommunikátorként azt gondolom, hogy az emberek amiatt nem tudnak megbecsülni igazán, mert nem értenek meg engem, akkor teljes erőből kiabálva érvelek tovább. Bele az arcukba centikről.

– Tizenharmadik havi! Szja-mentesség! Néger hordák! Terroristák! Brüsszel Peti!

– Nem értem! Mondaná kicsit hangosabban?

Nincs ilyen párbeszéd.

Ha az emberek valamit nem akarnak megérteni, akkor nem nem értik, hanem nem értenek egyet. Akkor minden bizonnyal elérkezett az idő, hogy immár jobban higgyenek a szemüknek (a pénztárcájuknak és Mészáros Lőrinc bankszámlájának), mint a szövegelésnek. Orbán Viktornak nem hisznek már. A kormány fura feje ezekben a napokban soha nem látott állapotba feszíti a magyarságtizedelő kézi készülékét. Még hangosabban és még többször mondja és mondhatja a rettenetrigolyáit, aztán ha az emberek még így sem értik a kajikulását (tájszólás: vonít, nyüszít), akkor lecseréli a hallgatóságát. Olyanokkal veszi körül magát, akikkel fél kiabálásokból is megértik egymást. Ez a Nagy Nemzeti Konzervatív Szisztéma (NaNemKoSz!).

Orbán soros terve, ami olyan, mint a sportesemények legkínosabb pillanatai, amikor a csapat lábra megy, ellenfelébe rúg, mezét rángatja, és már előre látható, nem fogja elfogadni a végeredményt.

Orbán Viktor hivatalosan is befejezte a kormányzást. Feladta, megunta, nem érdekli. Szép játékot játszott (a saját megélése szerint), de a 90. perchez közeledve csúnyán vesztésre áll (a saját megélése szerint is). Ha nektek nem kell az én szép játékom, akkor nesztek, itt van a nem szép!, dörmögi a Döbrögi. Máskülönben a kormányzás az a dolog volna, amit a közjóért végeznek a választópolgárok bizalmat elnyerő (esetünkben: elcsaklizó) politikusok, és időről időre (leginkább választási kampányban) igyekeznek elmagyarázni, mit és miért tettek. Hangosan nem lehet kormányozni. Hangosan csak reklámszöveget lehet tolni. A kormányzás eredményeiről persze lehet beszélni, minden egyes kérdést megválaszolva minduntalan, de az a vád nem érheti a Fidesz–KDNP-t, hogy bármilyen lehetőséget kihagyott volna e tekintetben. Beszélt és beszél akkor is, amikor már rég nincs mondanivalója, és amikor ezredszer ismétli önmagát (vö.: a közmédia összes termeiben). Nekem egyébként az az érzésem ilyenkor, hogy Orbán és a fideszesek valóban elhiszik, hogy rajtuk kívül senkinek sincs joga Magyarországot kormányozni, mert az maga volna a turáni armageddon. Kárpáti gyehenna meg szittya infernó egy füst alatt.

Egyik nap van Orbán, és Mária országában virulunk, a másik nap meg nincs Orbán, és legott Khalida országában ébredünk, transzmüezzinre nyilván.

„Ez veszélyes!”, mármint a kizárólagos hatalomgyakorlás szent hite, de önmagában még nem volna végzetes. Végzetessé akkor válik, amikor először elkezdi tagadni a demokráciát, aztán erőszakkal illiberalizálja, és végül vitatja az ellenzéknek még a jogát is arra, hogy bármikor igaza lehessen. A baloldal Kun Béla meg Szamuely Tibor miatt bukta a következő ezer évet szerinte. Orbán szent meggyőződése, hogy neki komplett igaza van örökkön és örökké, ezért nem csoda, hogy mindent elkövet az ellenzék likvidálására. Magyarország lelkét menti meg az ördögtől, ezt gondolja reggel, éjjel meg este. Ez sok mindent megmagyarázna. A vádlottak padján ezt az érvelést fogják beismerő vallomásnak hívni. Kampó, ahogy mostanság a gyors reagálású Menczer-brigád mondja Orbánnal bezárólag. És aligha lesz mentő körülmény, hogy Putyin sem ember­evő­ként született, és bízvást görény sem volt mindig.

Új módszerekre van szükség a közvélemény-kutatásban, hogy árnyaltabb képet kapjunk a társadalom politikai hangulatáról, elköteleződéseiről. Ez a tudás pedig olyan közkincs, amely sokkal szélesebb körben tudna a javunkra válni. „Jó lenne, ha meg tudna jelenni közérthetőbb formában, mit gondolunk jelenleg a társadalomról” – hangsúlyozza Galgóczi Eszter, a Forrás Társadalomkutató Intézet egyik alapítója. A fiatal politológus, politikai elemző a nyilvánvaló szimpátiák ellenére objektivitást várna el munkájuk során a szakma képviselőitől.