Orgona ága, barackfa virága… Nemrég még a pompázó bokrokban gyönyörködtünk, eszünkbe jutott a kedves dal, amit énekeltek nekünk a csemetéink, akiktől édesanyává váltunk. Óhatatlanul szomorúbb képek is bevillannak, az, hogy az igazi anyai érzések nem mindenkinek költöznek bele a szívébe, sokan vannak akik eldobják a gyermeküket maguktól. Számtalan gyereknek az élete keserűség, nincs kinek elénekelnie a dalocskát. Anyák napja után, gyereknap előtt, egyszóval ilyen ünnepi időszakban talán túlzásnak tűnik ez a téma. Szerintem viszont nem. Az ünnep kell. Amikor egy jeles nap alkalmával a gyermekünk köszönt fel minket, vagy mi őt, az csodás érzés.
Az viszont nem, amikor a többi napon csak küzdünk, hogy sikeresen és egyenlően próbáljunk meg teljesíteni.
Ahhoz azonban, hogy valóban méltassuk az anyaságot, elengedhetetlen, hogy szembenézzünk a hétköznapokkal, a munkaerőpiacon, a családon belüli erőszak terén és az egészségügyi ellátásban tapasztalható, mélyen gyökerező egyenlőtlenségekkel.
Tény és való, a többi európai országgal összehasonlítva is szuper dolog, hogy Magyarországon az anyák 3 évig maradhatnak otthon a csemetéjükkel. De ott a hátrány: erre az időre ezeknek a nőknek jelentősen lecsökken a bevétele, és a kihagyás után nagyon nehéz visszamenni a munkaerőpiacra. Ezt hívják “mama-büntetésnek”. A jelenség jól ismert: a gyermeknevelési szabadságról visszatérő nők gyakran alacsonyabb pozícióban, rosszabb fizetéssel vagy éppen munka nélkül találják magukat. Egy 2022-es felmérés szerint a gyermekvállalás után visszatérő nők több mint 40%-a tapasztalt valamilyen negatív következményt a karrierjében, legyen az előléptetés elmaradása, fizetéscsökkentés vagy a munkakör megváltoztatása. Lapunk többször írt arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a nők átlagos bruttó keresete Magyarországon továbbra is jelentősen alacsonyabb a férfiakénál. 2023-ban a nemek közötti bérszakadék a bruttó átlagkeresetek tekintetében körülbelül 13-15% volt. Azaz egy azonos munkakörben dolgozó nő átlagosan ennyivel kevesebbet keres, mint egy férfi kollégája.
Anna egy marketingügynökségnél dolgozott projektvezetőként, mielőtt megszülte első gyermekét. Két év gyermeknevelési szabadság után visszatérve azt tapasztalta,hogy korábbi pozícióját betöltötték, és egy alacsonyabb beosztású, kevesebb felelősséggel járó munkát ajánlottak neki, jelentősen alacsonyabb fizetéssel. Hiába a korábbi eredményei és tapasztalata, a munkáltatója feltételezte, hogy anyaként már nem tud olyan hatékonyan dolgozni. Pedig külföldi kutatások kimutatták, hogy a „mamaagy" sokkal összetettebb feladatokat képes ellátni, mint korábban. Egy 2010-es tanulmány például azt találta, hogy
a szoptató anyák agyában fokozott aktivitás figyelhető meg az empátiával és a gondoskodással kapcsolatos területeken, ami fontos a jó munkavégzéshez, pláne ha vezető szerepet tölt be az illető.
Egy másik, 2025-ös tanulmány - ha koordináta-rendszerben ábrázolnánk - U-alakú mintázatot figyelt meg az agy szürkeállományának térfogatában a terhesség alatt: először csökkent, majd a szülés után hat hónapon belül visszatért. Ezzel párhuzamosan a magasabb szintű gondolkodásért és a társas interakciókért felelős agyi hálózatok erősebb összeköttetést mutattak a szülés után, ami valószínűleg hatékonyabbá teszi az anya agyának kommunikációját a baba gondozása során.
Egyértelmű tehát, hogy az empátia, az anyai ösztönök és a multitasking képessége, azaz hogy egyszerre több tevékenységet végezzünk, javul. A kutatások azt sugallják, hogy a terhesség és az anyaság egyfajta „újrahuzalozást" eredményez az anya agyában. Nem ez minden munkáltató álma, hogy egy összeszedettebb és jobban koncentráló alkalmazottat kapjon aki képes több projekten nagyobb felelősséggel dolgozni? Az ideális válasz erre az lenne, hogy természetesen igen, de sajnos a berögződések és a múlt századbeli gondolkodás miatt a munkáltatók nem képesek kitörni a „mi van ha a gyerek beteg lesz?” gondolatmenetből.
A rugalmas munkahelyek hiánya is komoly akadályt jelent az anyák számára a munkaerőpiacon. Sok kismama kényszerül otthon maradni, mert nincs megfelelő bölcsődei vagy óvodai férőhely a közelben, vagy a munkahelye nem teszi lehetővé a részmunkaidős vagy távmunkában történő foglalkoztatást. Több európai országban ugyan hamarabb vissza kell menni dolgozni a gyermek mellől, de van lehetőség 2-4-6 órás műszakokra szinte minden területen, így mind a mamának, mind pedig a babának lehetősége van a szocializációra, avagy visszailleszkedni a társadalomba.
A másik, amiről fontos lenne beszélni, de valahogy mindig a szőnyeg alá kerül, a családon belüli erőszak, melyet főként a nők szenvedik el. Hosszú hosszú évszázadok bevésődéseit nehéz kiheverni, rengeteg áldozat még mindig azt gondolja, hogy ez helyénvaló, ilyen a nők sorsa. Pedig nem. Ideje felébredni.
A családon belüli erőszak Magyarországon riasztó méreteket ölt. A rendőrségi statisztikák és a civil szervezetek jelentései egyaránt azt mutatják egy 2021-es felmérés szerint, hogy minden ötödik magyar nő élete során tapasztalt már fizikai vagy szexuális erőszakot párkapcsolatában. A gyermekek jelenléte tovább súlyosbítja a helyzetet, hiszen ők is tanúi lehetnek mindennek, ami mély lelki sérüléseket okozhat. Sok családfenntartó azt gondolja, ha ő hozza haza a pénz, azaz ő keresi meg a család betevőjét, akkor mindent megtehet, sőt elvárhat. Szokták mondani, hogy akinek a kezében a pénz annak a kezében a hatalom. Ha nem megfelelő érzelmi intelligenciával van megáldva a társunk akkor bizony hamar a fejébe szállhat az „amíg az én kenyeremet eszed” életérzés, és ezen a korábbi családmodell-berögződések sem segítenek.
Gyakran az áldozatok olyan bravúros manipulációban és érzelmi megfélemlítésben élnek, nem is beszélve a gazdasági sakkban tartásról, hogy nagyon nehéz kitörni és segítséget kérni. Országunkban az elmúlt hetek példái is azt mutatják, hogy rendszerszinten sem kapnak segítséget a nők, sem megfelelő büntetést az elkövetők.
A segítségnyújtás és az áldozatvédelem terén még mindig komoly hiányosságok vannak. A menhelyek száma korlátozott, a jogi segítségnyújtás nem mindig elérhető, a társadalmi tudatosság az erőszak áldozatainak támogatására alacsony. Egyszerűen eltussolják vagy nem beszélnek róla, így egyszerűbb mint górcső alá venni a problémát.
Nagyon mélyen gyökereznek az olyan káros sztereotípiák is, amelyek a nők értékét és identitását kizárólag a szülői szerephez kötik. Az a szemlélet, miszerint egy negyven év feletti, gyermektelen nő „nem teljes értékű" vagy „nem igazi nő", nem ritka a mindennapi beszélgetésekben és sajnos néha az egészségügyi ellátásban is megjelenik.
Bernadett példája is tökéletes erre. Közel a negyvenhez nőgyógyászati problémával fordult az orvosához és kérte, hogy segítsenek rajta úgy, hogy a későbbiekben még lehessen gyereke. A doktor gúnyosan kinevette, hogy ugyan, ilyen idősen már nem kellene ezzel foglalkoznia. A mélységes megalázás mellett ott maradt a gondolat, hogy akkor ő már nem lehet anya, nem ünnepelhet anyák napját sose, mert kimondták az ítéletet?! Ez a szemlélet nemcsak személyes sértés, hanem aláássa a nők önrendelkezési jogát és sokszínűségét.
A nők értéke nem a szülési képességüktől függ, és az egészségügyi ellátásnak tiszteletben kell tartania minden nő egyéni döntését és életútját.
Az ünneplés mellett ne feledkezzünk meg tehát a magyar nők és anyák valós küzdelmeiről. A valódi elismerés nem korlátozódhat egyetlen napra, hanem a társadalmi, gazdasági és politikai egyenlőség megteremtésén keresztül valósulhat meg. Ehhez elengedhetetlen a strukturális problémák kezelése, a szemléletváltás és a nők jogainak maradéktalan tiszteletben tartása. Csak így válhat egy ünnep valóban minden magyar nő számára a tisztelet és az elismerés napjává.
