Ha létezik olyasmi, hogy brazil Hollókő, az Paraty. Egy apró kikötőváros félúton Sao Paulo és Rio de Janeiro között, ami most is úgy néz ki, mint a gyarmati időkben. Macskaköves utak mindkét oldalán fehérre meszelt 17. századi házak állnak, amiknek a különlegessége, hogy az ajtó- és ablakkereteik különböző színűekre vannak festve, kékek, pirosak vagy éppen sárgák. A közeli tengerpart és a város rossz vízelvezetése miatt az utcákon gyakran kis patakokban víz csordogál; bele abba a folyóba, ami látjuk, hogy honnan ered. Festeni sem lehetne ennél szebb és hangulatosabb városkát.
Ennek ellenére csakúgy, mint Ilha de Anchieta szigetéről, amiről a cikksorozat előző részében írtam, Paratyról sem hallottam a Brazíliába érkezésemet megelőzően. Pedro és a felesége ragaszkodtak hozzá, hogy tegyünk egy kirándulást ide, a barátommal pedig úgy döntöttük, megfogadjuk a tanácsukat. Néhány nappal az országba érkezésünket követően tehát nekivágtunk a körülbelül 1,5-2 órás útnak Ubatubából Paratyba.
A távolság a két település között mindössze körülbelül 80 kilométer; Brazílián belül utazni jóval időigényesebb, mint Magyarországon, vagy bárhol Európában, hiszen az utak az ország ezen részén az Atlanti-parti esőerdőn keresztül vezetnek. Dzsungel van az autóutak mindkét oldalán, olyan közelségben, hogy az ablakon kifelé bambulva legelésző kapibarákat láttam és táblák is figyelmeztetnek különböző vadállatok jelenlétére. Úgy, mint ahogy nálunk az erdős részeken szarvasveszélyre. De az sem ritka, hogy a meleg, esős, párás klíma miatt ködhöz hasonló sűrű felhők alakulnak ki a növényzet között, amik jelentősen lassítják és nehezítik a közlekedést.
A távolságban rövid, de mégis szokatlanul hosszú utat követően végül aztán leparkoltunk Paraty közelében és gyalog sétáltunk be a történelmi városközpontba. Ennek terén, a Matriz téren egy templom magasodik és egyenetlen köves utcák tucatjai vezetnek a szuveníres és művészboltok, galériák és éttermek között.
Amikor mi ott jártunk, helyi őslakosok zenéltek és árulták a portékáikat, például kézzel készült, valódi álomfogót és különböző talizmánokat, ékszereket. Egy férfi madárhangokat kiadó sípot fújt, egy festett arcú és egy tollas fejfedőt viselő lány pedig valamilyen ősi nyelven énekelt és dobolt. Az utcákat pedig velünk együtt járta egy kézi szekérből különböző tortaszeleteket és süteményeket árusító édességes.
Mindezek és a színes városkép miatt első látásra Paraty kifejezetten vidám hangulatú városkának tűnt. A múltja és történelme azonban ennek épp az ellenkezője.
A hangulatos macskaköves utakat a város szélén rettenetes körülmények között, istállókhoz hasonló épületekben, úgynevezett senzalákban tartott rabszolgák rakták le. Ez volt ugyanis a brazil rabszolgatartás egyik kiemelt helyszíne.
Útépítők, ültetvényezők, bérelhető városi rabszolgák
