A gyengédség az új punk – Remekművel jelentkezett be az Arany Pálmára a norvég szuperduó

Egyetemista koromban jókat viccelődtünk a színház szakon, hogy miért nincs olyan tanegység, mely a tapsvihartannal foglalkozik. Sosem gondoltam volna, hogy amit tréfának véltünk, a filmfesztiválok világában valósággá válik, méghozzá az AFP francia hírügynökségnek hála. Ők voltak azok, akik elkezdték mérni a cannes-i világpremierek utáni taps hosszúságát. A forma időközben ezt egy kicsit formálissá tette, mert a befejezések végén a kamerások odaugranak az alkotók elé, hogy kivetíthessék őket a nagy vászonra, és hát, néhány percen belül a rendezőnek mondania kell valamit – így idén a film többsége ötperces ovációt kapott. A norvég Joachim Trier rendszert és rekordot döntött, mert a szerda késő esti világpremieren több mint húsz percen keresztül nem lehetett leállítani a közönséget. Ahogy korábban lapunk is megírta, a Sentimental Value (Érzelmi érték) című norvég film a verseny talán legjobban várt műve volt, és most, hogy láttuk, végre elmondhatjuk, hogy az északiak visszahozták az európai magasművészetet a körforgásba. Ezzel persze nem célunk lekicsinyíteni a politikai töltéssel készült alkotások értékét, de amit Ingmar Bergman halálával elveszettnek hittünk, most kiderült, hogy nem kell tovább aggódni. Joachim Trier személyében van olyan alkotó, aki nem csak megismételni tudja a csodát, hanem modernizálni és továbbgondolni azt.

De miről is van szó? A történet – mondjuk úgy, katalizátora – Gustav Berg filmrendező (Stellan Skarsgard), aki miután elvált feleségétől, visszaköltözött Svédországba. Most, hogy exfelesége elhunyt és ő örökli a családi házat, visszatér Oslóba és egy filmtervvel érkezik. Tizenöt éve nem forgatott semmit, de most egy forgatókönyvvel érkezik és nagyon szeretné, ha neurotikus és depressziós színésznő lánya, Nora (Renate Reinsve) játszaná a produkció főszerepét. A sértett gyermek azonban kikosarazza és Gustav, aki egy francia fesztiválon összefut Rachel Kemp (Elle Fanning) amerikai szupersztárral, végül neki adja a lányának írt szerepet, mely látszólag a rendező öngyilkos anyjának állít emléket. El is indulnak az előkészületek, miközben Trier felrajzolja a művészekkel teletűzdelt család mély portréját és szép lassan mindenki, de főleg Nora rájön, hogy igenis létezik olyan, hogy szabadság. Minden szereplő elsőosztályú, de Skarsgard és Reinsve megmutatja hogyan lehet ámulatba ejteni a nézőt, miközben a rendezőnek még arra is marad ideje, hogy „kommentálja” a mai modern filmgyártási trendeket, de hát ezek csak plusz jutalmak a drámai mélységek és elsöprő érzelmek mellett.

Trier minden filmjén együtt dolgozott Eskil Vogt író-rendezővel, a Sentimental Value forgatókönyvét is közösen jegyzik.

– Eskil és én punk háttérrel rendelkezünk. Az ellenkultúrához tartoztunk, nem akartunk érzelgős filmeket készíteni. De az általunk készített alkotásokon keresztül rájöttünk, hogy öregedtünk, és hogy a világ egy olyan hely, ahol sebezhetőek lehetünk – mondta Trier a csütörtöki sajtótájékoztatón. 

– tette hozzá Trier.

Renate Reinvse egyébként A világ legrosszabb embere sikere előtt azon gondolkodott, hogy szakmát vált, azóta viszont nemzetközi szupersztár lett. A norvég színésznő még az Európai Filmdíjak decemberi átadásán adott exkluzív interjút a Népszavának, amelyben a Sentimental Value-ről is beszélt.

A fesztivál vége felé közeledve amúgy egyre inkább érkeznek a kvalitásos humanista művek. Ilyen a dél-afrikai Oliver Hermanus The History of Voice (A hang története), mely két népdalkutató férfi intim kapcsolatát mutatja be. Persze, a megközelítés egészen más, de muszáj idesorolni a csodákhoz ezt a művet is, mert a főszereplő Paul Mescal megalkotta az egy gesztussal az élet értelmét is elmondom színjátszást. Ez megnyugtató hír mindenkinek, aki a Gladiátor 2 után egy kicsit elkezdett kételkedni a képességeiben.