Számos méh- és darázsfaj él a világon, ekképpen Magyarországon is. Sokan csak a háziméhnek és a lódarázsnak tulajdonítanak jelentőséget, holott a Földön fellelhető, mintegy 20 000 méh- és darázsfaj mintegy 90 százalékát a magányosan élő fajok képviselik. Jelentőségük a megporzásban tehát nem kisebb, mint a háziméhé: az utóbbi az ember ipari mértékű termeléséhez elengedhetetlen, így jobbára ott is hasznosítják őket.
A magányosan élők közös jellemzője, hogy egyes méh- és darázsfajokkal ellentétben nem agresszív rovarok – és bár nekik is van fullánkjuk és méregzsákjuk – ha nem bántjuk őket, maguktól biztosan nem csípnek meg.
Otthon, édes otthon
Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által biztosított kaptárakra – van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.
