Putyin talán minden őrültségét latba vetve beleszáll a NATO-ba a Baltikumban, Erdogan tárt karokkal várja az ukrán béketárgyalókat, Zelenszkij lehet a következő Navalnij, Trump a katariaktól kapott magángéppel furikáz, és a vén Európán talán még hajlandó az oroszokkal risztelni, csak Grönland biztosan benne legyen a csomagban, meg egy fullextrás ritkaföldfém-kollekció.
Egy szép barátság vége lehet, ha még a magasságos Trump kedvéért sem vagyunk hajlandók leválni Kína csecséről, mint Szijjártó Péter harcias helyettese kijelentette, ahogy az Európai Unió kedvéért dafke nem cuppanunk le az orosz gázcsőről. Bár utóbbi barátság rég hamvába holt, a magyar kormányfő jelenléte a brüsszeli ülésteremben lassan olyan, mint egy büdös puki, amikor mindenki másra sandítgat, ezt meg ki engedte ide? Hát a magyarok! Egy részük azért, mert kedvezményezettje, a másik azért, mert kiszolgáltatottja a rendszernek, minek neve nemzeti együttműködés, még ha a nemzet olykor szelektíven is értendő.
A kárpátaljai és az erdélyi magyar honfitársaink a napokban megtapasztalhatták, mit jelent a hazából egyéb érdekek mentén kizárva lenni, amit a honi ellenzékben lévők vagy csak másként gondolkodók közel 15 éve nyögnek.
Mindezt azért, mert ha valahol kinő a földből egy szélsőjobboldali elnökjelölt, Orbán Viktor elsőként odarohan, hogy támogatásáról biztosítsa és magához édesgesse: „csatlakozz a sötét oldalhoz, van pogink és bubis vizünk!”
Jól jön majd a jedierő a gyógyításban is, ha már Takács Péter kedden bejelentette, hogy a magasan képzett egészségügyi szakdolgozók a jövőben önállóan is elláthatnak olyan tevékenységeket, amelyeket eddig kizárólag orvosi diplomával lehetett végezni. Jó, hogy szólt, különben csak csodálkoztunk volna, miért az asszisztens végzi a prosztatavizsgálatot. De van egy nagy összegű fogadásom rá, hogy ebből egyszer még akkora bukta lesz, mint a Tour de Hongrie-n Tótvázsony és Nemesvámos között. Nem szép dolog emberéletekkel játszani, ahogy nem jóravaló gesztus állampolgárokat, civil szervezeteket listázni sem.
Az utóbbi napokban többen kérdezték tőlem, szerzőink, rokonaim és barátaim, mennyiben érintheti a munkánkat, vagy akár engem személyesen az éjszakába betolt, újabb Halász János-féle törvényjavaslat. Őszintén, lövésem sincs, de talán jobb is, ha nem tudok róla, mert még ellátásra szorulnék, és a sürgősségin egy magasan képzett boncmester diagnosztizálna. Persze nem először tolják rá a nemes feladatot a korábban SZDSZ-es, jelenleg fideszes debreceni politikusra, aki nem is egyéniben szerzett mandátumot, az országos listáról vetették ide, és a Debreciner gyűjtése szerint olyasmikkel öregbítette már városuk hírnevét, mint a bevándorlásszervezéssel vádolt, „Soros-szervezeteknek” bélyegzett civilek elleni nyilatkozat közgyűlési elfogadása, az ellenük folytatott lejárató kampány, valamint köz nélküli közmeghallgatások tartása. Most pedig benyújtotta a régóta lebegtetett törvényjavaslatot a külföldről támogatott, Magyarország szuverenitását veszélyeztető szervezetek jegyzékbe vételéről, forrásainak elkobzásáról és példás megbüntetéséről. Ehhez képest az, hogy az USA-ban kriminalizálnák a pornográfiát (még az erotikus fotókat is betiltanák) vihar a biliben, de garantáltan még a republikánus szavazóknak sem fog tetszeni.
A Mike Lee utahi képviselő által benyújtott tervezet obszcenitásnak minősítene mindent, ami „felkelti a beteges érdeklődést a meztelenség, a szexualitás vagy a kiválasztás iránt”. Nem is értem, miért nem inkább ezt fogadjuk el mi is, a gyermekek védelmében meg a gyerekszaporulat növeléséért – hiszen ami tiltott, annál izgalmasabbá válik, így talán a mai húszas-harmincasok (meg a németek), akik már nem is szexelnek, újra rákaphatnának a dologra. Emellett szerintem sokkalta obszcénabb egy törvényjavaslat preambulumában összeokádni és összemosni a rezsicsökkentéstől a „migránsgettók” elutasításán át a palesztin szervezetek támogatásának leállításától a GMO-mentes gabonán keresztül az „LMBTQ-propagandáig” minden (kampány)hazugságot, ami csak a Fidesz szócsövén kifér.
Ha már „dolog”, készülök egy házi versennyel a legjobb nyilvánosan elrebegett mondatokból, melyek úgy kezdődnek: Orbán Viktor a legjobb dolog… És ne olyan közhelyekkel bombázzanak, mint hogy ami Mátyás király (az MCC médiaiskolájának vezetője hálálkodik a zsíros állásért) vagy Horthy Miklós óta (fizetés nélkül dolgozó megafonos/Fradi B-közép-drukker meccs előtt) a magyarokkal, hovatovább ami a magyar focival történt (Lothar Matthäus volt szövetségi kapitány a Nemzeti Sportban), meg az elmúlt húsz év miniszterelnökei közül (a Nézőpont Intézet által megkérdezett magyarok 36 százaléka szerint), és akire szavazhatunk a következő választásokon, ha esetleg Medgyessy Péter nem indulna (a nosztalgikus Hajdú Péter a Telexnek).
Szeretnék végre valódi kreatív megoldásokat látni, mint hogy a legjobb dolog, amit egy kannibál törzs kaphat karácsonyra, noha ez természetben már kissé hasonlít ahhoz, mint hogy a rácponty tejfellel a legjobb, ami egy hallal, illetve a biciklisáv a legjobb, ami a Nagykörúttal, vagy Polt Péter kinevezése, mint a legjobb dolog, ami az Alkotmánybírósággal történt.
Nyugodtan helyezzük történelmi távlatba, ne aprózzuk el, a magyarok bejövetele, az árpádi vérvonal meg a csodaszarvas-legenda sem adhat elég magasságot (avagy mélységet) az összehasonlításhoz. Eközben Magyar Péter meg mint az egyszeri szegénylegény, gyalogosan, hamuban sült pogácsával a tarisznyájában járja az országot, hogy megtegyen egymillió lépést Nagyváradig. Mire Kósa Lajos kiposztolta: „Peti, ne állj meg Nagyváradnál! Masírozz tovább Kijevig, tudd meg a legújabb utasításokat!” Neki nem szóltak, hogy minél jobban rátolja a Tiszát az ukránokra és vice versa, annál jobban látszik a háttérből felsejlő orosz érdek a Fidesz–KDNP mögött. Most kell megvédeni a szuverenitásunkat, amíg még nem késő, csak épp nem azoktól, és nem azoknak a „békepártiaknak”, akik így harcolnak a „háborúpárti” védekezők ellen.
