Van ez a Матушка Россиа, Oroszország anyád, vagyisizé anyácska, ez a mindig mint egy fucking főnix, újraéledő élőhullám-társadalom, az utolsó friss és leginkább demokratikus alakulat biz’ isten a Kijevi Rusz volt errefelé. Andrzej Stasiuk írót idézi Tillman Jozef valahol, Stasiuk üres sztyeppéről, káoszról, gigantikus és bizonytalan, komplexusos Oroszországról beszél a totális szétcseszettség állapotában, melynek központi szervezőeleme a feneketlen Európa-gyűlölet – a medvegy szeretné agyagba dögölni az erkölcsi pöcegödör Európát. Az oroszok hangadóit az az agyrém élteti, hogy csak ez a krónikusan idült és a vodkától, meg a csavarlazítótól, meg a hajszesztől mindig másnapos bunyós és erőszaktevő orosz medvegy képes a feltámadást végrehajtani, ezért lyukad ki mindig ott, hogy Fel! Támadunk! „…élettelen, beteg világ, Moszkva és Szentpétervár kivételével minden város elhagyatottnak tűnik… Emberek élnek ott, de minden elhagyatottnak tűnik plusz minden lepukkant… nincs hová menni és ez a lényeg…(Lenyűgöző) ez az apokalipszis. Mindezt végtelen semmi szegélyezi.” – mondja Stasiuk.
E végtelen semmi nyugati peremén és a Nyugat keleti peremén billeg Közép-Kelet-Európa, mely Európát csak nyomokban tartalmaz, mint a Balkán, benne Románia és mink. Mert nem elég az átbillenéshez az Európa- és a demokrácia-tartalmunk. A TÁRKI (2009-es és 2013-as) értékszerkezet-vizsgálatai szerint a magyar társadalom mentalitása sokkal közelebb áll az ortodox kultúrához, mint a nyugati centrumokhoz, főleg a civil és politikai szabadságjogokkal kapcsolatos aspirációk és a mások iránti tolerancia és bizalom terén. A magyar a hasonló GDP-vel rendelkező országokhoz képest jóval zártabb gondolkodásmódú társadalom, mint a centrum társadalmai, zártságát tekintve Európában az utolsók között hangicsál, olyan cukker sikertörténetek társaságában, mint Oroszország, Moldova, Ukrajna és Bulgária. A családon belüli, valamint a betegek és a fogyatékkal élők, az idősek, szomszédok és bevándorlók iránti segítőkészség adataiból készített index egész Európában Magyarországon a legalacsonyabb. Szimpi kis hely.
Azt predikáljuk, hogy következőleg a román társadalomnak nem lesz ereje a liberális-szocdem irányba tolni a történelmük gumikerekes szekerét. A franciák ki tudták védekezni a saját Schmidt Máriájuk regnálását, de ők nagyon mélyen demokratikus és rebellis társadalom, ehhez képest a magyar sokkal feudalisztikusabb, Románia meg még hozzánk képest is mélyebben korrupt és antidemokratikus, „balkáni” világ, mint Bulgária (vagy btw Ukrajna, ami durwára nem fenékig tejfel ám). Ez egy zóna, örök átmenet, tényleg kompországok ezek, vagyis inkább komposztországok, nem kompótországok, melyek Kelet és Nyugat között pendliznek, a szabadság szervezte korszakok hangyafütyinyiek, epizódok, rendszerhibák, múló rosszullétek; Bibó azt javasolta sírfeliratának, hogy „Élt 1945-től 1948-ig”.
Van arra példa, hogy szegényes félperiféria sikeresen behúzódik a centrumba. A halszagú atyafiságé, a ma a boldogság-világlistát évek óta vezető finneké például ilyen eset (mi vagy ötven hellyel hátrébb csattogtatjuk a karikást). A kaotikus és végletekig polarizált finn társadalomban 1918-ban, az I. világháborút követő polgárháborúban, amihez képest a mi polarizáltságunk és forradalmaink babazsúrnak tűnnek, vagy 37 ezer ember halt meg a vörösök és a fehérek küzdelmeiben. Írország 1900-ig a népességének a felét elvesztette, 8,1 millióról 4,4 millióra esett vissza, a többség kivándorolt, 1845-49 között több mint egymillió ember éhen halt, érted, a XIX. században! Az ír gyökerű tehetséges népesség lélekszáma btw ma kábé 85 milliósra tehető, Amerikában úgy 45 milliónyi ír-amcsi él egész jól, satöbbi. Az abszolút periferikus Írország tehát abszolút sikerország, legszegényebből lett a leggazdagabb, ma a világ 5. legmenőbb országa, őrületes oktatás- és egészségüggyel, a sikerországok e kettővel kezdik az építkezést, ugye…
Mindkét boldog sikerország liberális demokrácia. A kérdés: mi a működőképesség oka és mi a helyzet Szingapúrral? Next time.
