Út a szabadság felé

Mindig is lenyűgözött a nomádok életstílusa, ezen belül is a rénszarvaspásztoroké. Mindamellett, hogy fontos szerepet játszanak az állomány fenntartásában, a nyenyec népcsoport több mint fele aktívan nomádként él. Olyan világban, ahol sokan három napot sem biztos, hogy túlélnének. Vajon mi tartja ezen a zord vidéken őket? Mi az, amit a világból érzékelnek? Hogyan lehet túlélni egyszerű eszközökkel a –40 fokban? És hogyan kapcsolódik egy Észak-Szibériában élő rénszarvaspásztortörzs a magyarokhoz? Így hát gondoltam, felkerekedek, hogy megnézzem, miként is élik mindennapjaikat, és hogyan élnek túl a hó birodalmában.

Szibériába viszonylag kacifántos úton jut el az ember, főleg akkor, ha valahonnan Európából, pontosabban Svédországból, a sarkkörön túlról indul. Kiruna, Stockholm, egy kis kitérő Törökországba, ahol tüntetésekbe keveredik az ember, aztán Moszkva, és végül Salekhard. Összesen négy napnyi utazás.

Itt megállnék egy pillanatra. Reflektálni szeretnék arra a tapasztalatra, ami ma már Oroszországgal kapcsolatban elkerülhetetlenül előkerül, mint egy nagy elefánt a szobában: a háborús propaganda és a katonai toborzás.

Itt megállnék egy pillanatra. Reflektálni szeretnék arra a tapasztalatra, ami ma már Oroszországgal kapcsolatban elkerülhetetlenül előkerül, mint egy nagy elefánt a szobában: a háborús propaganda és a katonai toborzás.

Igaz, az a legenda talán senkiben sem él, hogy az orosz emberek még csak a háborúról sem tudnak, maximum speciális katonai műveletről. Mára már nyíltan beszélnek róla, és a legtöbb embernek tele a tudata.

Salekhardban, ami egy nagy olaj- és gázkitermelő központ Észak-Szibériában, a helyiek arról számoltak be, hogy a háború kitörése óta a fizetésük a felére csökkent. Ami az elszabadult inflációból, plusz az adók és a közműszolgáltatások árának emelkedéséből jött össze.

Na, de kanyarodjunk vissza a témához, és a rénszarvaspopuláció őrzőihez.

Körülbelül 10 ezer nyenyec él a régióban, és mintegy 600 ezer rénszarvasról gondoskodnak. A 10 ezer fő nem mind nomádként éli az életét, több különböző életstílus van jelen, félnomádok és teljesen letelepült csoportok is vannak.

A család, akikkel együtt töltöttem néhány napot, egy chumnak nevezett tradicionális sátorban él. A nagymama, két fiútestvér, a lánytestvér és az ő két gyermeke él együtt. A két gyermek édesapját sajnos az alkohol tartja fogva, és valahol a városban tengeti napjait. Ők így öten 600 rénszarvasról gondoskodnak.

A rénszarvasok a téli időszakban a Vorkutához közeli hegyekben legelnek, teljesen szabadon. A vándorlást április legvégén kezdik meg, de Semoy az érkezésem után egy nappal már útra is kelt, mert néhány állatot visszahajt, hogy azokkal megkezdjék észak felé a vándorlást. Majd a csorda nagyobb része is csatlakozik egy másik ponton. Azonban a család az Urál-hegység mélyén, egy sziklákkal és folyókkal tarkított területen talált menedéket a tél viszontagságai elől, hogy majd innen mehessenek a legelőkre. Még hó fed mindent, itt-ott erdőfoltok, és a folyó jégpáncélján már látni egy-egy nagyobb repedést. Látni a jég alatt szaladó vizet. Az elhelyezkedés igen megfontolt, hiszen a folyó biztosítja a vízellátást, a hegyek árnyékot adnak a tomboló szél ellen, a közelben meghúzódó erdős rész pedig tűzifát biztosít.