Szeretem a tavaszi erdőt. Szinte egy másodperc alig telik el úgy, hogy ne szólaljon meg valamelyik madár. Egyszer egyik randimon sétáltunk egyet a lánnyal egy parkban.
A fák lombozata zöld alagútként borult fölénk, a napfény pedig aranyló fénycsóvaként szűrődött át a réseken. Egy feketerigó énekelt közben. A lány ekkor megszólalt: „lehet, jobb is, hogy nem értjük, mit mond”.
A feketerigó nagy kedvenc madaraim egyike: az emberhez egyik legsikeresebben alkalmazkodott madárfaj, kertes városi házaknál, parkoknál szinte mindig fellelhető, trillázását messziről is meghallhatjuk. Táplálékkeresés közben esőt imitálva toporog a földön, és csőrével túrja a talajt. Siker esetén földigiliszta a jutalma. Gyakran lépésnyi távolságra is meg tudjuk közelíteni, nem zavartatja különösebben magát.
A legkedvencebb madaram viszont a nagy fakopáncs marad. Nem csak amiatt, mert a madarak között ő ébred a legkésőbb, így a hétalvók is könnyen tetten érhetik, hanem mert egyike volt azon madaraknak, amikre először felfigyeltem.
Hosszas „csrik-csrik-je” árulja el, valamint fatörzseken történő kopogtatása. Városi kertekben, parkokban ugyanúgy megtalálható, értéke pedig felbecsülhetetlen. Számomra a nagy fakopáncs szimbolizálja leginkább a madarak és a fák kapcsolatát, annak idején még az általános iskola biológia óráján is tanultunk róla.
Örökre beleégett szívembe továbbá egy kis fióka, történetesen egy szürke légykapó. Négy évvel ezelőtt történt, hogy egyik nyári éjszakán vihar volt. A kicsi kiesett a fészekből, a járdán találtuk meg, de magát a fészket és a többi fiókát nem fedeztük fel.
Nem nyúltunk hozzá, és mivel tollasabb madárka volt már, így gondoltuk, hogy a szülei majd csak jönnek érte. Ők viszont nem jöttek két óra múltán sem, a fióka pedig csipogott. Féltünk, hogy nehogy elkapja egy macska, így magunkhoz vettük. Egy cipősdobozban rendeztük be új otthonát, a tetejére pedig egy hálót erősítettünk csipeszekkel. Vettünk neki hüllőeledel boltban lisztkukacot, tücsköt, valamint főtt tojással is etettük, egy csipesz segítségével. Adtunk neki csonterősítőt is. Vannak, akik önkéntes alapon, szervezetten mentik az elárvult madárfiókákat, így segítséget kértünk egy madármentő Facebook-csoportban.
Bibőc mintegy két hetet töltött nálunk. Rendszeresen etettük, tollas barátunk pedig szépen gyarapodott. Egyszer viszont, amikor felhajtottuk a hálót, Bibőc kirepült a dobozból. Egészen a nappaliig elrepült, ahol leszállt a kandalló mellé. Nem sokkal később átadtuk a madármentőnek, aki elvégezte még a fióka nevelésében az utolsó simításokat, és végül elengedte.
A madarak segítése szempontjából különösen fontos az élőhelyek védelme, illetve ezek rehabilitálása. Teremtsünk búvó- és fészkelőhelyeket nekik, biztosítsunk ivóhelyet! Már egy-egy el nem tüzelt rőzserakás, bogyós bokorsor, egy tál víz is óriási segítség. Mi a kertünkben odúkat is szereltünk fel a fákra, amikben rendszeresen költenek a cinegék.
