Két évtized botladozásai, szándékos félremagyarázatai, sőt hazugságai után be kell látnunk, hogy a magyar jog- és intézményrendszer nem képes megbirkózni a devizahitelezés adta kihívással, de még arra sem képes, hogy értelmezze az európai jog hazánkra érvényes rendelkezéseit. Az alábbiakban kísérletet teszek a kialakult jogi zűrzavar tisztázására, mielőtt az Európai Bíróság világos, félreértelmezhetetlen C-630-23 számú ítélete a devizaalapú hitelek jogállásáról elveszne a hazai jogértelmezés bozótjában, pont úgy, ahogy korábbi döntései rendre falra hányt borsónak bizonyultak, illetve kificamodtak az Országgyűlés devizahitelekről szóló abszurd törvényeinek útvesztőjében.
1. A kormány tagjai, a bankok, vezető ügyvédek és jogtudósok, közgazdászok (Nagy Márton, Gulyás Gergely, OTP, Lattmann Tamás, Zamecsnik Péter, László Csaba, et al.) értelmezésében az ítélet egyedi, tehát csak a perben tárgyalt szerződésre vonatkozik. Szerintük minden szerződés jogorvoslásához külön-külön egyedi perekre van szükség. Mivel a devizahitelszerződések száma több millióra rúg, érthető, hogy a jogásztársadalom üdvözli a több millió perből származó jövedelem várható érkezését, a kormány örül, hogy moshatja a kezeit, mondván, az ügy nem rá, hanem a bíróságokra tartozik, a bankoknak pedig nem kell szembenézniük az ítélet világos következményével, miszerint az "adós" - az ítélet pontos megnevezése szerint a "semmis szerződést aláíró fogyasztó" - csak a kézhez kapott pénz visszafizetésével tartozik, a bank pedig köteles a fogyasztó által befizetett összes törlesztőrészt, kamatot, büntetőkamatot és felszámolt költséget visszafizetni.
Csakhogy ez nem így van.
Az Európai Bíróság döntése nem ítélet egy felperes és egy alperes közötti perben, igazat adva ez egyiknek vagy a másiknak, hanem az Európai Unió törvénye, nevezetesen a 93/13/EGK irányelv értelmezése, és mint olyan általános érvényű, kiterjed minden tagállamra, minden devizaalapú hitelszerződésre, a csatlakozási szerződés pedig kötelezi a magyar államot és annak minden szervét, így a Magyar Nemzeti Bankot is annak alkalmazására. Nincs szükség "átültetésre" vagy valamiféle egyedi bírósági ítéletre. Az Európai Bíróság döntése minden további nélkül szerves része a magyar jognak, ugyanúgy, mint minden más EU tagállaménak.
2. Az OTP hivatalos közleménye és a kormány szerint az Európai Bíróság azokat a devizahiteleket minősítette semmisnek, amelyeknél a bankok által nyújtott tájékoztatás az árfolyamkockázatról elégtelen volt. Szerintük a magyar bíróságok fognak dönteni minden egyedi szerződés esetében a tájékoztatás minőségéről.
Csakhogy ez nem így van.
Az említett nyilatkozók vagy nem olvasták el a Bíróság ítéletét vagy pedig tudatosan hazudnak. Az ítéletben ugyanis a tájékoztatás elégséges voltának kérdése fel sem merül, még szóba sem jön. Az ítélet alapja az, hogy az említett irányelv és az arra épített, a Bíróság korábbi döntései értelmében kialakított jog szerint az árfolyamkockázat fogyasztóra történő hárítása jogellenes, „tisztességtelen feltétel”, és mint olyan a szerződés semmisségét eredményezi. A feltétel azért „tisztességtelen”, mert azt az egyik fél már „előzetesen megfogalmazta”, annak kialakításában a fogyasztó nem vett részt, és a feltétel „jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára”. (Lásd az 1993/13/EGK 3. cikkelyét, valamint az ítélet 36. bekezdését, miszerint a szerződés „az ... árfolyamkockázat viselését hárítja az érintett fogyasztóra, noha a fogyasztót teljes mértékben mentesíteni kell az alól.”) Tehát nem lehet a tisztességtelen feltételt kijavítani, még a legkimerítőbb tájékoztatással sem, vagy azt jogszerűvé tenni a tájékoztatásról szóló nyilatkozat aláíratásával.
3. A kormány, a bankok és egyes jogászok szerint minden devizaalapú hitelszerződés érvényes mindaddig, amíg a magyar bíróság ki nem mondja, külön-külön az adott egyedi hitelszerződés semmisségét, és annak semmiségét csak a magyar bíróság állapíthatja meg.
Csakhogy ez nem így van.
Az Európai Bíróság ítélete szerint ezek a szerződések semmisek, ezért a felek kötelesek a szerződést megelőző állapotot visszaállítani. Ennek értelmében a fogyasztó tartozik a hitelezőnek azzal a forint összeggel, amit kézhez kapott, a hitelező pedig köteles a fogyasztónak visszafizetni azt az összeget, amit a fogyasztótól kapott, legyen az tőketörlesztés, kamat, büntetőkamat vagy költség. A bankok kötelezettségének biztosítása a Magyar Nemzeti Bank törvény 41. és 42. cikkelyében megfogalmazottak szerint az MNB törvényes kötelessége. A 41.§(1)(b) cikkely előírja, hogy "az MNB látja el ... a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv végrehajtását", a 42.§(d) pedig előírja, hogy az "MNB ... ellenőrzi az európai uniós jogi aktusok betartását." Az MNB tehát köteles végrehajtani, minden további magyar bírósági ítélet, törvényhozás vagy egyéb intézkedés nélkül az Európai Bíróság döntését az általa felügyelt pénzügyi rendszerben, és ellenőrizni az Európai Bíróság április 30-i döntésének betartását.
Tehát kinek mi a dolga?
Az Európai Bíróság irányelv értelmezését a Kúria kérte. A Kúriának nincs az ügyben további dolga azon kívül, hogy formálisan is tudomásul vegye az Európai Bíróság ítéletét, és azt alkalmazza a folyó ügy esetében.
Az Országgyűlés dolga, hogy törölje a szerencsétlen devizahitel törvényeket. További feladata, hogy véget vessen a végrehajtásoknak. Erre annak ellenére szükség látszik, hogy április 30. óta, a Bíróság ítéletének kihirdetése óta, minden végrehajtás elvesztette jogalapját, felveti a komoly kártérítés helyét, de még a bűncselekmény lehetősége is felmerül.
Az Országgyűlés további feladata az MNB törvény, a Felügyelő Bizottságról szóló 14. cikkely rendelkezésének visszaállítása a korábbi verzióra. A jelenleg hatályos rendelkezés alkalmazása szerint az FB összes tagját a kormány jelöli, illetve delegálja. Ezzel egyidőben ki kell terjeszteni az FB hatáskörét az MNB törvény 41. és 42 cikkely betartásának ellenőrzésére is.
Az MNB kötelessége a felügyelete alatt álló pénzintézeteket utasítani, hogy a devizahiteleket töröljék könyveikből, állapítsák meg, hogy az Európai Bíróság ítélete alapján mennyivel tartoznak a fogyasztónak, mennyivel tartozik a fogyasztó a pénzintézetnek, és az eredményről tájékoztassák a fogyasztót és az MNB-t. Az MNB-nek köteleznie kell a pénzintézeteket az így kiszámított tartozásuk fedezetéhez szükséges céltartalék képzésére.
Remélhetőleg az Európai Bíróság ítélete, valamint Marczingós László és csapata eredményes munkássága nyomán a hibás termék tragikus történetének a végéhez érhetünk. Éljünk a lehetőséggel!
A szerző közgazdász és jogász