Képzelt riport egy progresszív országról

Előfordul, hogy bármilyen jól teljesít, csökkenti a rezsit, védi a magyarságomat, mégis elegem lesz az orbáni rendszerből aljasságszagú demagógiája, hatalmi terpeszkedése miatt, és elgondolkozom, hova is kéne innen menni. Az igazi baj az, hogy egyre kevésbé tudom, sőt: nem is tudom, hova lehetne.

Hova mehetnék innen? Mióta kinyíltak az európai határok, kicsit körbe lehetett szaglászni, és lassan kiderült, hogy mindenhol van annyi küszködés, ami megkeseríti az életet. Igen, nagyobb a rend, a szervezettség, jobban működnek közszolgáltatások, magasabbak a fizetések, több a nyugalom, a derű, nem sző át mindent a politika, meg kulturáltabban is működik, mégis mintha valahol egy helyben forogna, stagnálna a jóléti állam. Ami pedig megbillenti, a szélsőjobbról fúj. Mint idehaza. Konzervatív, liberális, baloldali jobbközép vagy szélsőjobb. Ennyi a pálya, Nagy-Britanniától Franciaországon, Olaszországon át Németországig. Hollandiától, Ausztriától Kelet-Európáig. Az Egyesült Államoktól Oroszországig. Talán a skandináv modell kecsegtet még némi reménnyel. Meg távoli, napfényhiányos zugok. De félrevonulni itthon is lehet.

Rengeteg színvonalas alkotás születik, de az egész mégsem varázsol igazán el. Kiszámított, túl erősen keretezett, kitaposott. Hiányzik a progresszivitás illata, lendülete! Hiányzik a születő rockzene, a sok új hullám, a modernizmus, a balos agyalás-mozgolódás, a humanista harsogás a szabadságjogokért, az elnyomottakért. Hiányzik az 1980-as évek második fele, a ’60-as évek reménye, a századelő avantgárdja, forradalmisága, hiányzik a felvilágosodás, a reneszánsz.

Sci-fi a múltból

Miért hat rám még ma is üdítően egy olyan hatvan éve készült, igencsak egyszerű, ma már helyenként megmosolyogtató technikájú sci-fi sorozat, mint az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai? A progresszív világképével, életérzésével, amely már impozánsan puritán tereiből, jelmezeiből is árad. A Föld népei egyesültek, az emberiség a tenger alatt él, robotjai olyan fejlettek, hogy önálló cselekvésre, lázadásra is képesek, az egyik távoli bolygón nők veszik át a hatalmat, át lehet programozni emberek agyát. A film érinti, exponálja szinte az összes mai ökológiai, emancipációs kérdést, az MI-problémát. Miközben kedvesen lüktet a racionalitás szépségétől. Öreges múltba fordulás? Mindent megszépítő nosztalgia? Bár így lenne! Próbálok is hallgatni a jó szóra, hogy a mai egy másik, óriási átalakulásban lévő világ. Példátlan technikai forradalommal, ott zajlik most a progresszivitás, és olyan perspektívákat nyit meg, amelyek a társadalmi életre is felszabadítóan fognak hatni. Igen, tudom, digitalizáció, internet, közösségi háló, tervezést, munkát, elosztást segítő, koordináló rendszerek, új energiaforrások.

Kialakulóban volt a jóléti állam, enyhülés indult el a külpolitikában, bővültek a szabadságjogok, virágzott a kultúra. Ezzel szemben mit látunk a mai világban, amely fogyasztási kínálatában kétségtelenül messze jutott? A neoliberális modell következtében gyengül a jóléti állam, csökkennek a szociális kiadások. A társadalmi olló tágul, az egyenlőtlenségek növekednek. A világban nagyhatalmi erőközpontok osztják a lapokat, és vetélkednek egyre élesebben. Európában újra háború zajlik, a Közel-Kelet ismét hosszan tartó fegyveres konfliktusba sodródott, a vallási fanatizmus kiimádkozta az Iszlám Állam többéves terrorját. Egyre komolyabb politikai erőt képviselnek a radikális, szélsőjobboldali szervezetek. A közösségi hálót kezdi kisajátítani az üzleti világ, a politikai szféra és a hivatásos média. A kulturális élet szerepe periferializálódik.