Fekete Andrea 1980-84. között járt az Árpád Gimnáziumba, majd 1989-ben végzett a Testnevelési Egyetem testnevelő-gyógytestnevelő szakán. 2019-ben Mesterpedagógus minősítést szerzett. 1995-ben visszatért az alma materba, ahol jelenleg is testnevelő tanárként dolgozik. A négygyermekes édesanya saját bevallása szerint szereti a hivatását, mert a diákok, a mindenkori új nemzedék állandó megújulásra készteti. Hogy Andrea testnevelőként nem csak kedves kötelességként, hagyománytiszteletből, hanem szenvedéllyel folytatja, fejleszti, és szervezi harminc éve ezt a kuriózumnak tekinthető hagyományt, az bizonyítja, hogy 2024-ben megjelentette az „Amit a buzogányok fénye nem világít meg” című könyvét. Legendák, történetek, a tanári kar, a szülők és maguk a buzogányozó lányok visszaemlékezései teszik örökkévalóvá az eltelt fél évszázad ballagását kísérő, parádés sporteseményt.
Osztálytársaként csodáltam Andrea sportos életmódját, és azt a könnyedséget, amellyel megtanulta és prezentálta a sokunk számára megtanulhatatlannak tűnő gyakorlatsort, amit a Goombay Dance Band: Sun of Jamaica című slágerére adtunk elő 1981-ben, a végzősök ballagásán, az „Amfiban”. Hogyan kezdődött, honnan jött az ötlet, és miként vette át a stafétát, erről mesél Fekete Andrea.
„1975-ben volt az első, buzogányozással egybekötött ballagás az Árpádban. Akkoriban még ünnepelték hazánk felszabadításának évfordulóit, és Kati néni a diáklányokkal, április negyedikére készült egy kendőgyakorlattal. A gimnázium igazgatóhelyettese, aki a Berzsenyi Gimnáziumból ment át, elmesélte, hogy náluk világító buzogánnyal előadott gyakorlat bemutatása volt szokásban, és megkérdezte Kati nénitől, hogy nem lehetne-e inkább azzal előadni a koreográfiát. A tanárnő rábólintott, bár a kendőgyakorlatban volt fekvőtámasz és több olyan elem, amit buzogánnyal nem lehetett végrehajtani, azokat kivette belőle, és újra koreografálta. Az akkori igazgató, Tiszavölgyi István ötleteként felmerült, hogy ha már van egy ilyen exkluzív sportszer- és esemény, és mellettük van az Amfiteátrum, mi lenne, ha a ballagást levinnék az arénába.
Kitalálták azt is, hogy a fiúk égő fáklyákkal tudnák bevilágítani a ballagók útvonalát, hiszen akkoriban még nem volt ilyen a közvilágítás. Ez történt ötven éve. Kati néni huszonöt évig csinálta, tőle egy kolléganő vette át a betanítást, amíg én gyesen voltam, de azóta, most tizenhatodik éve enyém a megtisztelő lehetőség – és felelősség, hogy feledhetetlenné tegyük a ballagók búcsúját a gimnáziumól.”
Hogy mennyire professzionális alapokra helyezte az ötletgazda a buzogánygyakorlat betanítását, és a staféta átadását, Andrea elmeséli, le kellett vizsgáznia, mielőtt megkezdhette volna a munkát. Hiába az évek és a rutin, tanárkollégája megkövetelte tőle.
„Az 1981-es gyakorlatban, mikor még a gyakorlatozók között álltam, a refrénre történő mozdulatsorra még emlékszem, bármikor meg tudom csinálni. A Words volt a zene. Igyekszem mindig az aktuális és ismert, kedvelt zenékre komponálni a buzogánygyakorlatot, hogy ne csak a diákok, de a közönség is élvezhesse a játékot. Most a Coldplay egyik száma volt maga a gyakorlat zenéje, de más előadók zenéje is felcsendült. Ebben az évben meghirdettem, hogy bárki, aki az 50 év alatt idejárt a gimnáziumba és buzogányozott, az jöhet. Egy külön gyakorlatot terveztem nekik Ed Sheeran egyik dalára. Kettő, 1977-ben érettségizett hölgy volt a legidősebb. Ők még gyakorlatoztak az első Amfiteátrumos ballagáson!”
A gyakorlatsor minden évben más. Andrea először keres egy zenét, utána pedig az alapelemekre építi fel a gyakorlat úgy, hogy a mozdulatokban is legyen ismétlődés, a dal refrénjéhez igazítva. Tudod, „nagymalom, kismalom”, mondja, és én bennfentesen bólintok, bár érzem, ez az olvasónak semmit nem jelent, de fejben máris végzem a negyvennégy éve elsajátított mozdulatokat.
„Minden évben van egy-egy alakzat, amit elnevezünk. Most virág volt, előtte például csillag, kocka. Otthon lerajzolom magamnak, betanítom osztályonként, aztán kimegyünk az Amfiba, és összepróbáljuk. Persze, van az úgy, hogy az én házi tervem tökéletesnek tűnik, ám amikor száznegyven embert kell a helyszínen mozgatni, nem jön ki a matek. Akkor bizony újra tervezem az egészet. Olyan is volt, hogy a tornateremben tizenhat emberrel még működött valami, de amint kimentünk a szabadba, ahol már mindenki együtt volt, száznegyvennel már nem állt össze a harmónia.
A 7. a-, b-, c osztálynak és a 9. d-nek kötelező a részvétel. Ők a gólyák. A buzogánygyakorlat ötletgazdája mondata, miszerint „Tudja, hogy miről mond le.” – mármint, ha nem akarja csinálni a következő években –, motiválja a diákokat a részvételre. Felsőbb osztályoktól a gyerekekre bízom, vállalják-e az egész éves munkát, a próbákat, az iskolaidőn kívüli elfoglaltságot.
„Novemberben kezdjük a betanulást csoportonként, a tornateremben, de az összpróbák csak április elején vannak. Az első próbák délután fél négytől vannak, az esti kilenctől kezdődik, mert be kell gyakorolni a sötétben mozgást. A kezdő, bejövős osztályoknak meg kell tanulniuk megfogni, forgatni a buzogányt. Egyáltalán nem olyan egyszerű és könnyű az, mint ahogyan a ballagáson látszik. A látvány könnyed eleganciát sugall, de ez egy kőkeményen betanult, együttműködésre épülő csapatsport, aminek el kell sajátítani a szabályait. Idén száznegyvenhárom jelenlegi és több mint kétszáz volt diák buzogányozott először külön, majd együtt. Felemelő érzés volt az egész részének lenni belülről, nemcsak nekünk, hanem elnézve minket, a közönség is átélhette az összetartozást. Igen, nekünk, árpádosoknak, a buzogánygyakorlat az összetartozás szimbóluma!”
Emlékek az Amfiteátrumból
„Volt egy különleges feszültség az egészben, de minden elszállt, amikor fellendítettem a világító buzogányomat, ezzel megadva a kezdő jelzést. Semmi nem tudja átadni annak a hangulatát, amikor több tucat lány szalad fekete ruhában, a sötétben, be az amfiteátrum közepébe, hogy aztán, ha elfoglalták helyüket, elkezdjék a műsort.” Ötvös Bernadett, diák
„Hiszen, ha az ember lánya árpádos, akkor a tavasz nemcsak a nyári ruhákat, de a buzogányt is elővarázsolja a szekrényből. Gólyaként a tesiórák keretében tanulhattunk bele a buzogányforgatás rejtelmeibe. Ez egy hosszabb folyamat, mondhatni egész éves elfoglaltság volt, melynek velejárója a kidörzsölt tenyér, de a jókedv is, hiszen barátnőimmel egymást segítve, tanítgatva próbáltuk elsajátítani e sport csínját-bínját.” Bundik Barbara, diák
„Áprilisban a többi szülővel együtt minden esti, Amfiteátrumban megtartott zenés próbát izgatottan, de lenyűgözve csodáltunk. Azon tanakodtunk, hogy a tanárnő hogyan képes 200 lányra kitalálni, betanítani, és átlátni a koreográfiát? Rendkívül látványos, jó hangulatú, ugyanakkor megható előadást mutattak be a lányok.” Dr. Horváth Ildikó, szülő
