A foglalkozást Hegyes Katalin bibliodráma-vezető és Sirák Richárd magyartanár vezette, akik Harag Anita Ásványvíz című novellájából kiindulva vezették végig a résztvevőket egy különleges dráma-módszertani úton. A novella kiindulópontként szolgált: nem elemzés tárgyává vált, hanem a résztvevők saját életének lencséjén keresztül kezdett el rezonálni.
Ebben a különleges műfajban a játék bontja ki a szöveg alatti tartalmat. Ez alkalommal az elhallgatások, a félreértések, a generációs vakfoltok mögött lappangó gondolatokat – Az óra alapvető felépítési logikája, hogy egy személyes gondolattal teremti meg a bizalmi légkört. Ezt követi a jelentésteremtés, amikor a résztvevők egyre mélyebb rétegeibe mennek a szövegnek, mely hátteret biztosít ahhoz, hogy a novellán túli általános emberi élethelyzetekről, kérdésekről, problémákról vagy nehézségekről tudjanak beszélgetni. A foglalkozás végén pedig mindenki visszatérhet a saját civil életébe, és egy reflektáló feladat keretei között meditálhat azon, hogy mindaz, amit színészként megjelenített, vagy nézőként befogadott, hogyan köszön vissza az ő múltjában vagy jelenében. – magyarázza Sirák Richárd.
Az egyik gyakorlat során egy szövegrészletet kellett megeleveníteni: szobrot kellett formálnunk a saját testünkből és a novellában kitapogatott érzelmekből. Az így létrejött élőképek nem pusztán illusztrációk voltak, hanem sűrű, érzékeny, gyakran megrendítő képek a szereplők viszonyairól. A megformált testhelyzetekből, a távolságokból, a kővé dermedt gesztusokból rajzolódott ki a motivációk hálója.
A program központi elemét egy hosszabb részlet dramatikus megjelenítése adta. Aki akart, beléphetett a szituációba, megszólalhatott a szereplő nevében, vagy akár egy kikívánkozó érzelem képében alakíthatta a jelenetet. Az improvizáció teljesen szabad volt, a történetet arra kormányoztuk, amerre a fantáziánk hívta.
A játék utáni csendben mindenki kapott egy lapot, melyre személyes gondolatokat jegyztünk fel: párhuzamokat a saját életünkből, az improvizáció kiváltotta érzéseket, felbukkanó emlékeinket vagy épp azt, hogy mit tanultunk a történetből. Ez azonban nem volt nyilvános – ahogy Hegyes Katalin hangsúlyozta: Itt mindenki annyit oszt meg magából, amennyit akar. Ha nem akarod elmondani az ehhez kötődő személyes konfliktusaidat, akkor nem mondod el. – Ez a védettség különbözteti meg a bibliodrámát például a pszichodrámától: míg utóbbi az egyéni élethelyzetekből indul ki, a bibliodráma irodalmi karaktereken keresztül kínál önismereti lehetőséget. – Fantasztikus, hogy ezt a fajta biztonsági libikókát megteremti, hogy egyszerre vagyunk védettek, és tudjuk azt mondani, hogy ez nem rólunk szól, és ugyanakkor be tudunk vonódni – osztja meg a program egyik vezetője.
Hegyes Katalin úgy fogalmazott: a bibliodráma varázsa, hogy a szövegeket a testünkkel, lelkünkkel és néha még spirituálisan is megélhetjük. Nagyon mélyen, másfajta módon lehet ezeket a helyzeteket átérezni, ami egy önismereti élménnyel is szolgál. A este zárókörében volt aki arról beszélt, mennyire megrendítette, hogy épp azt a szerepet választotta, amit. Más azt fogalmazta meg, hogy – érvek helyett identitásból működünk – vagyis sokszor nem az igazság keresése, hanem a szerepeinkhez való ragaszkodás hajt minket. De azt is kemeltük, mennyivel harmonikusabban lehet így véleményt alkotni és cserélni. Hiszen, ahogy Sirák Richárd modja – minél több érzékszervünket köti le az adott foglalkozás, annál mélyebb dimenziókat érint meg.
Ahelyett, hogy elméleti előadásokon keresztül próbálnánk fejleszteni empátiás készségünket, a bibliodrámán létrejövő kapcsolódás testi, érzelmi, és kognitív szinten is kialakít egy diskurzust, melynek a végén „idegenekkel együtt küzdünk a közös célért”. – Azt hiszem, hogy a művészetnek óriási varázsa van abban, ahogy embereket megszólaltat, és ezen a párbeszéden keresztül, ha rövid idő alatt is, de mégiscsak egy közösséget kovácsol – zárja Sirák.
A bibliodráma nem konkrétan terápiás eszköz, mégis gyógyító hatású. Nem csak személyes, de társadalmi szinten is. Ahogy a szereplők között, úgy köztünk is lére hoz egy olyan kapcsolatot, melyben nem félünk kilépni a szerepünkből, mert tudjuk, hogy így csak közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Info: A Széttartunk vagy kapcsolódunk? című bibliodráma-sorozat a 2025. május 7-én megrendezett, illetve június 4-re és 11-re tervezett három alkalmas programsorozat, mely a PERSPECTIVES európai uniós projektnek a budapesti Goethe Intézetben tartott része.
