Valamit tennünk kell, különben elveszíthetjük a visszaút kulcsát az értelem világába.
A civilizáció tette intelligenssé fajunkat
A szimbólumokon alapuló nyelvünk teszi lehetővé az absztrakt gondolkodást és a kulturális fejlődést, melyek nélkül az emberi közösségek nem különböznének a közönséges majomhordáktól. A kollektív intelligenciánk hozta létre a tudományt, amely egyre gyorsuló tempóban tárja fel világunk törvényszerűségeit; a megszerzett tudás talaján jelenleg egy AI-alapú digitális társadalom épül. Soha nem élt annyi okos ember a Földön, mint manapság, viszont az egyéni intelligenciát illetően nagy fokú variancia tapasztalható a populációnkban.
A történelem szelídíti az embert
A Nyugat történelmében egy progresszív trend figyelhető meg, amelynek lényege, hogy a negatív ösztöneink fokozatosan visszaszorulnak, a pozitívak pedig felértékelődnek, sőt, egyesek morális normákká is válnak. Rövid periódusokra előbukkan ugyan az ordas énünk, de nagyobb időléptékben nézve az emberiség egyre racionálisabbá, szelídebbé és együttműködőbbé válik. A humanizmus eszméje az emberi életet a legmagasabb rendű értékként tartja számon. Törvények védik az emberi jogokat, illetve a személyes és anyagi biztonságot. A demokrácia biztosítja, hogy ne önjelölt akarnokok, hanem vezetésre alkalmas személyek irányítsák a társadalmakat. A szólás- és sajtószabadság garantálja, hogy nem maradnak elhallgatva az egyén és a közösség számára lényeges információk. A tisztességes piaci verseny a jól működő gazdaság záloga. Egyre elfogadóbbak vagyunk a másként gondolkodókkal, valamint az eltérő szexuális orientációval és identitással rendelkezőkkel. Egyre kevésbé véljük úgy, hogy a nők és a más bőrszínnel rendelkezők veleszületett okok miatt eleve alkalmatlanok fontos társadalmi pozíciók betöltésére, illetve, hogy a szegényebb társadalmi rétegek örökletes sajátságaik miatt kerültek ebbe a helyzetbe. Az elesettek felé segítő empátiával fordulunk a kirekesztő megvetés helyett. Más nemzetekben nem ellenséget, hanem partnert látunk, magunkat pedig nem tekintjük kiválasztott népnek. A modern társadalmak nyilvánosságában a racionális gondolkodás válik egyre inkább mérvadóvá.
Az igazságon túli világ nyomulása
Jelenleg azonban ezen értékek globális támadás alatt állnak; a történelem éppen egy éles kanyart készül venni civilizációnk sorsvonalán. A megszületni készülő korszak útját vadonatúj és frissen leporolt fogalmak övezik, úgymint: álhírek; alternatív valóság; posztmodern relativizmus; irracionalizmus; populizmus; igazságon túli politika; dezinformáció; ténytagadás; tudatlanság kultusz; antiintellektualizmus; valamint szakértelem- és tudományellenesség. Az infodémia („információs járvány”) süvítő zajában sokan nem hallják meg a figyelmeztető jeleket, vagy, ha mégis, alulértékelik azok jelentőségét. Úgy vélem, a jelen válságtüneteinek hátterében a korábban rejtőzködő, de mára felszínre tört irracionalizmus térfoglalása meghatározó tényező. Az internet megjelenésekor általános volt a vélekedés, hogy a véleményformálás demokratizálódása észszerűbb gondolkodást és racionálisabb társadalmi berendezkedést eredményez majd. Tévedtünk. A közösségi platformok nem elsősorban az intelligens információcsere számára hoztak létre új csatornákat, hanem korábban létező ostobaságszűrőket távolítottak el. A tudatlanság bekerült egy nyilvános térbe, ahol nyomban kiviláglottak hiányosságai. Emiatt diszkomfortérzése támadt, ami a magával hozott frusztrációt tovább erősítve agresszív viselkedéssé alakult. E tudatlansággal kombinált arroganciát egy új kifejezéssel, „agnorancia” néven illetik. Az alacsony kognitív komplexitás hajlamos a csoportosulásra. Létre is hozott számos visszhangkamrát, melyek csupán a hamis információk számára nyitottak, az észérvek elől viszont hermetikusan zártak.
Kormányos kerestetik
A kollektív elme dezorientált, ezért vezéralakot keres, aki mutatja számára a helyes utat. Sanda üzleti és politikai szándékok jelentkeznek be e szerepre, melyek különféle – rendszerint hazugságokon alapuló – manipulációs technikák bevetésével radikalizálják tovább az amúgy is izgága tömeget. A fehér köpenyes népámító szembefordul a tudománnyal és a kollégákkal, mert azok okoskodása rontja az egyébként átverésen alapuló üzlete renoméját. A nyakkendős népámító szembefordít másokkal: a törzsi ösztön felszítása ugyanis régi, jól bevált recept a táborépítésre. Az agnorancia attitűdjei fokozatosan ellepik a közösségi hálót, majd az utcát, a boltokat, a munkahelyet és végül a családi fészket.
Rossz válaszok a globális kihívásokra
A tudomány szavát egyre kevesebben értik, sőt, a megértési szándék is csökkenő tendenciát mutat. Ami ennél is riasztóbb, a tudományos és racionális gondolkodás jelenleg a tudatlanság heves támadása alatt áll. Az ostromlókat gyakran különféle intoleranciák is fűtik; manapság főként a xenofóbia, de a rasszizmus, a homofóbia és transzfóbia, a szexizmus, a klasszizmus és a nacionalizmus is újraéledni látszik. A klímaváltozás-tagadás, a hatástalan alternatív orvoslás, a járványszkepticizmus, az oltásellenesség, a GMO-fóbia és a különféle abszurd összeesküvés-elméletek soha nem látott virágzásának lehetünk ma szemtanúi. Egy új nyelv és általa egy hamis valóság van kialakulóban, melyben korábbi fogalmaink ellenkező értelmet nyernek: a gravitáció nem vonz, hanem taszít, a jó a gonosz, a barát az ellenség, a tudás leghitelesebb forrása pedig az élet iskolája, melyben fő tantárgy a hit. Pedig égető szükség lenne szakmai választ adnunk a civilizációnkat, sőt talán a létünket is fenyegető válságokra. Meg kellene állítani, vagy legalább lassítani a globális felmelegedést, és stratégiákat kellene kidolgozni arra is, ha ez nem járna teljes sikerrel. A járványok korában fel kellene készülnünk a következő pandémiákra. El kellene kerülnünk a tömeges migrációt és a pusztító háborúkat. Óvnunk kellene a biológiai sokféleséget, csökkenteni a környezetszennyezést, felgyorsítani a megújuló erőforrások kiaknázását, és nem utolsó sorban, megállítani a demokrácia hanyatlását. Az emberiség azonban irracionális válaszokat ad a jelen kihívásaira: a valóság reális percepciója helyett félelem‑ és gyűlöletkeltők szemüvegén keresztül látjuk a világot, és illúzióárusoknak fizetünk voksainkkal. Egy disztópikus jövő felé tartunk egyre gyorsuló sebességgel.
Megszegett egyezség
A demokrácia sérülékeny, mert nem súlyozza az intellektuális teljesítményt. A tudatlanság nem csupán inkompetens a szakmai kérdésekben, hanem könnyen manipulálható is, sőt, akár saját érdekeivel is szembeállítható. A nemtudás mára politikaformáló erővé vált, van ahol már át is vette a hatalom stafétabotját. Az alkalmatlan vezetés azonban nem képes megoldani a problémákat, újakat generálni viszont igen, sohasem vállalva a felelősséget a kudarcokért. A kommunikáció korában a vezetői tehetség a gátlástalan megtévesztés képességét jelenti. A legsikeresebbek át tudják helyezni a valós világ problémáit egy alternatív valóságba, s ezáltal elfedni azokat, amíg csak lehet. Az igazságon túli politikus nyomja imbecil szövegét a szimpatizáns értelmiség tapskoszorújában. Kognitív disszonanciájuk magabiztos mosollyal mentegeti magát: „a kormányos nem olyan buta ám, mint amilyennek mutatja magát; ellenkezőleg, ő egy géniusz, aki tudja, mi kell a plebsznek”. Nem tudni azonban, melyik a rosszabb: a valódi vagy a megjátszott ostobaság. A tehetséges vezető rátermett beosztottakat választ, a tehetségtelen klientúrát épít. A társadalom mélyrétegei felé leszivárgó kontraszelekció bűze galaktikus távolságokra űzi a meritokrácia eszméjét a megvalósulástól. A kifinomult elme pedig csak tétlenül ámul, nem értve, miként zuhanhattunk ilyen mélységekbe. Mára felbomlani látszik az a politikai elit és a társadalom között köttetett, formálisan soha nem deklarált egyezség, mely szerint egy országot a tudás útján kell vezetni.
Mit tegyünk?
A továbbiakban a tudománnyal és orvoslással kapcsolatos társadalmi feladatokra fókuszálok, azzal a megjegyzéssel, hogy más területeken is hasonló megoldások alkalmazhatók.
1. A tudományos ismeretterjesztés fontossága
Folytatni kell a nyitott gondolkodással rendelkezők számára végzett hagyományos felvilágosító munkát, de a mainál jóval hatékonyabban és több szakember részvételével kellene ezt tenni. Ez utóbbit úgy lehetne elérni, hogy az ismeretterjesztő tevékenységet rendszeresen végzők bevonják vagy ambicionálják kollégáikat e munkára. A közhelyeket pufogtató, idealisztikus felfogás helyett a tudomány valódi sajátságait kell bemutatni annak korlátaival egyetemben. El kell magyarázni, hogy noha a tudomány – induktív módszere miatt – nem állapít meg abszolút igazságokat, illetve konkrét esetekben – az információk hiányossága vagy a tudományterület fejletlensége miatt – gyakran nem szolgál biztos tudással, mégis igen sok esetben eredményei és állításai rendkívül megbízhatóak. Ahol jelentős a bizonytalanság, ott a nyilvánosság előtt össze kell hasonlítani a különféle evidenciákat és érveket és a valószínű forgatókönyv mellé állni. Szemléletesen illusztrálni kell, milyen kockázatot jelent, ha valami nagyon alacsony eséllyel fordul elő. A valószínűségek nem kellő értelmezése például a gyógyszerek és vakcinák mellékhatásainak jelentős túlértékelésében jelentkezik. A tudományos ismeretterjesztés abból a feltételezésből indul ki, hogy a laikus közösség nincs kellő információk birtokában a tényeket illetően, ezért ha ezeket rendelkezésre bocsátjuk, akkor megszűnik a gond – ez az ún. deficit modell. E modell hatékonyságát olyan kiegészítő metodikákkal lehet fokozni, melyek a bizalomnövelésre, a dialógusra, illetve a tudományos kutatás részfolyamataiba (citizen science), sőt a döntéshozatalba való bevonásra épülnek. A tudományos eredményeket le kell fordítani a köznyelvre és olyan kontextusban kell tárgyalni ezeket, amely a kérdés társadalmi vagy egyéb fontosságát is hangsúlyozza. A prezentáció stilisztikája is alapvető, hiszen az érdeklődés felkeltésének fontos eszköze. A pártatlanság alapvető követelmény az objektivitás fenntartása végett. Ha viszont egy probléma társadalmi relevanciával rendelkezik, akkor megengedett a szubjektivitás, de egyértelművé kell tenni, mi a tény és mi a vélemény. Az ismeretterjesztésben résztvevő személyek hitelessége is nélkülözhetetlen. Egy adott célközönség számára meg kell találni a megfelelő platformokat és stratégiákat. Tanítanunk kell, hogyan állapítható meg az információk autentikussága és miként ismerhetők fel a tudománytalan és téveszmés gondolatok, valamint a dezinformáció. Az ún. prebunking stratégia, azaz a hír megjelenése előtt annak hiteltelenítése, szintén hatásos módszer. Egy adott probléma sztorik és vizuális tartalmak alapján való tárgyalása hatásosabb a figyelem felkeltése és a fejekben való tartósabb megtartása szempontjából, mint a száraz statisztikák. Vállalni kell a médiában való szereplést és különféle platformokon az „ige” terjesztését. Ha lehetőség van rá, be kell mutatni a konkrét témákat orvosi és egyéb szakmai konferenciákon, illetve civil szerveződések által tartott rendezvényeken. Meg lehet próbálni a pszichológiai immunrendszer erősítését a nyitottabb gondolkodásúak esetében azzal, hogy elmagyarázzuk a különféle elfogultságaink természetét és az önreflexió fontosságát. Ha a kommunikátor saját eseteinek bemutatásával illusztrálja az ösztönös reakciókat, azzal azt hangsúlyozza, hogy ezek normális emberi sajátságok, de ha értjük őket, ésszel felülbírálhatók. Ez a technika egyénileg akár működhet is néha, de csoportosan nem valószínű. A tudományos ismeretterjesztést is kevesen vállalják, a tudománytalan nézetekkel szembeni kiállást viszont nagyon kevesen. Ez ugyanis félelmetes reakció-cunamit válthat ki, paradox módon főként a megtévesztettek oldaláról. A szakmának és az értelmiségnek védeni kellene az e feladatot felvállalót, nem pedig a hibáit ostorozni és kétségbe vonni tevékenysége értelmét.
2. A megtévesztett tömegre való hatás
A nagy kérdés, hogy mit tegyünk, ha az alapvető gondot nem a hiányzó tudás, hanem a gondolkodás mentális és pszichológiai eredetű jelentős torzulása okozza. Ilyen esetben, a tényekkel való szembesítés akár kontraproduktív is lehet, hiszen a zárt elme védi berögzült elképzelését. Ennek hátterében gyakran érdek, félelem, ideológia vagy a személyes identitás védelme áll. Nagy problémát jelent a tudományos témákban az utóbbi években kiéleződött politikai polarizáció. Egy politikai közösség által vallott eszme feladása a csoport cserbenhagyásával járna, ezért általában nem következik be. Az információs buborékok népének nevelése ezért nem egyszerű feladat. Már a buborékba való bejutás is kihívást jelent. Az idolokkal való vita, vagy a problémák sarkos megfogalmazása a médiában segíthet ebben. Odabenn azonban Dunning, Kruger és Freud várja a betévedőt. Ezért e célközönség esetében különösen fontos az empatikus alapú bizalom kiépítése. A konfrontáció viszont egyértelműen kerülendő. Különbséget kell azonban tenni a meggyőzni kívánt személyek és a téveszmét hirdető vezéralakok között. Ezt utóbbiakkal való provokatív viselkedés célszerű lehet, hiszen egy bágyadt értelmiségi vita csak az illető legitimitását növelné. Krízishelyzetekben nem elsősorban a megtévesztett tömegre, hanem a hatóságokra érdemes hatást gyakorolni, hogy vállalják be a népszerűtlen döntéseket.
3. „Fej nélkül kevésbé bűzlik a hal”
Az a nézet, hogy a közhangulat teremti meg az ezt meglovagló ideológust, nem teljes, ugyanis egy karizmatikus személynek óriási szerepe lehet a közösségi gondolkodás formálásában. Ezért az irracionalizmus elleni küzdelemben különösen fontos egy eszme vezéralakjaihoz való viszonyulás. A fő stratégia e személyek hiteltelenítésén kell, hogy alapuljon: egyénileg és szervezetileg is rá kell mutatnunk nyilvánosan a szakmai tévedéseikre. Ha orvos az illető, törvényileg korlátozni kell a tevékenységét. Tisztázni kell azt is, hogy ezeket a személyeket kivétel nélkül anyagi és/vagy politikai érdek hajtja, szemben az általuk megvádolt szakemberekkel. A politikából merített tapasztalat szerint a rajongókra ez nincs nagy hatással, de lehet, hogy mindez a prezentáció módján áll vagy bukik.
4. Új szervezetek létrehozása
A tudományos ismeretterjesztésre hivatott szervezetek módszerét jelenleg a felvilágosítás szándékának hangoztatása jellemzi, rendszerint letudva ezzel az ügyet. Maximum rendeznek egy-egy meetinget nagy felhajtás közepette az elefántcsonttoronyban, zéró hatással. Ha az erre hivatott szervezetek nem végzik el a szükséges munkát, akkor alulról szerveződve, új – nem feltétlenül formálisan működő – szervezetek létrehozására lenne szükség.
5. A hiteles média támogatása
Ha tehetjük, támogassuk a szakmai információkat hitelesen kommunikáló médiumokat anyagilag, esetleg a saját publikációk honorárium nélküli közlésével.
6. A téma bevitele az oktatásba
Nem elegendő egy-egy témában felnyitni a laikus társadalom szemét, hanem magát a gondolkodást kell tréningezni, hogy magától nyíljon fel a szem. A kritikus gondolkodásra nevelést azonban az elemi iskolában kell elkezdeni, felnőtt korban jóval nehezebb ezt elérni. Az iskolarendszer világszerte alulteljesít, mert túlzottan a – gyakran lényegtelen – tényekre fókuszál az összefüggések megértése helyett. Tanulnunk kell a kudarc okaiból, s olyan edukációs szisztémát kell kialakítani, amely kielégíti, sőt fokozza az ab ovo meglévő gyermeki érdeklődést, ami nem csupán tudás-, hanem intelligencia-teremtő is egyben. Ma már be sem kell mennünk a tanításhoz a tanterembe, a közösségi platformokon elérhető ez a korosztály. Ha van rá lehetőség, a témát be kell vinni az egyetemi oktatásba is, aktivizálva a hallgatóságot a szakmaiság és a racionalitás melletti kiállásra.
Végszó
Az igazságon túli világban az irracionalitásra épülő narratívák dominálnak a tényeken alapuló gondolkodás felett, melynek ártalmassága nem csupán a tudomány, hanem a természet, a gazdaság, az egészség, a politika, a kultúra és a közösségi élet területein is megnyilvánul. Még nem világos, hogy ez az objektív valóságot elnyelni készülő árnyékvilág csupán egy az időnként felbukkanó anomáliák közül a történelem tér-idő szövetében, vagy az emberiség végleg az intellektuális hanyatlás korszakába lépett. Meg kell próbálnunk legalább fékezni az agresszív tudatlanság növekvő társadalmi térnyerését, hogy időt nyerjünk, hátha találunk később ellenszert a problémára. Rövidtávon két fontos dolgot tehetünk; ezek a tudományos ismeretterjesztés jóval hatékonyabb művelése, illetve a fehér-köpenyes és nyakkendős szélhámosok szakmai hiteltelenítése, de úgy, hogy azt a híveik is értsék. Mindezek azonban csupán a tüneti kezelés részei. A gyógyítást az iskolában kell kezdeni. A gyermekeket nem magolásra, hanem logikus gondolkodásra kell tanítani, hogy ne lehessen őket később téveszmékkel indoktrinálni. Az ismerethiányos emberek sebezhetőbbek az átverésekkel szemben. Elhitetik velük, hogy ők egy globális összeesküvés játékszerei, és hogy az egészségük, a jólétük, sőt az életük is veszélyben forog, hacsak nem hallgatnak szellemi vezetőikre. Ezek az emberek az intellektuális ellenforradalom katonái és áldozatai is egyben. Noha a főbűnösök a dezinformátorok, a katonák döntik el a háborút. A csata jelenleg a civilizációs alapértékek bástyái körül zajlik.
***
Ez az írás nem tudományos értekezés, hanem egyfajta értelmiségi merengés, mely vállaltan szubjektív nézeteket is tartalmaz. A cikk egy sajátos nézőpontból – az ostobaságnak oki szerepet tulajdonítva – magyarázza a világban jelenleg végbemenő destruktív folyamatokat. A butaságot azonban el kell választani a kevés ismerettel rendelkező személyektől, akik többségükben társadalmilag hasznos munkát végző, jóravaló emberek. A szélesebb körű tudással bírók is befolyásolhatók és rendelkezhetnek – részben másféle – téveszmékkel, de erősebb intellektuális védekezőrendszereik révén nagyobb eséllyel átláthatnak a szitán. Gyakoriak a metaforikus és allegorikus megfogalmazások, amelyek szó szerint értelmezve téves összefüggéseket sugallhatnak.
