Marcin Koszałka történelmi sorsdrámája kapcsán azok voltak a leghangosabbak, akik látatlanban bírálták a produkciót, elvégre érzékeny pontokat érint: a nácikkal való kollaborációt, ezen belül a zsidók kiirtásában való segédkezést.
Abból a szempontból valóban hiteles a játékfilm, hogy a két testvér történetébe kódolt nemzeti sorsdrámák mögött valóban egyéni sorsdrámák húzódnak meg, és ahogy Ungváry Krisztián történész a vetítés után fogalmazott, a szerencsétlennek tűnő döntések okai mögött mindig is csak a szimpla túlélés utáni vágy van.
A Fehér bátorság a testvérdrámán túl a gorálok bemutatására fókuszál: ez a lengyel–szlovák hátáron élő szláv népcsoport a Magas-Tátra és a Beszkidek vidékén él, a gorálit, egy lengyel–szlovák átmeneti dialektust beszélik, népszokásaikat és népviseletüket a mai napig megőrizték.
Amikor Németország 1939-ben lerohanta Lengyelországot, a gorálok különös figyelem középpontjába kerültek – mondván, lehet, hogy tiszta vérű germánok.
Marcin Koszałka patikamérlegen rakta össze a filmjét, senkit sem hibáztat vagy ítél el, még a nácikkal való nyílt kollaborációt sem vezényli semmiféle ideológia. Szomorúan konstatálja, hogy a németek és az oroszok között lenni egy geopolitikai sorscsapás.
Jó film a Fehér bátorság? Fontos alkotás: esztétikai színvonalával nem kápráztat el, de legalább elgondolkoztat és tanítja a nézőt. Ez pedig nagy szó.
