Szerda reggel az Oktatási Hivatal közzétette a keddi, közép- és emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldásait.
Az Oktatási Hivatal kiemelte, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a feladatsorok a javítási-értékelési útmutatókkal együtt a vizsgát követő napon kerülnek fel az oldalra. A tájékoztatás szerint erre
a reggel 8, illetve 9 órakor kezdődő vizsgák esetében a vizsga másnapján, reggel 8 órakor,
a 14 órakor kezdődő vizsgák esetében pedig a vizsgát követő napon, 14 órakor kerül sor.
A matekérettségi középszintű feladatsorának javítási-értékelési útmutatója itt, az emelt szintű feladatok esetében ugyanez ezen a linken található.
Halmazok, vektorok, túrórúd és légnyomás: kiderült, milyen feladatokat kaptak a diákok a matekérettséginMint megírtuk, a középszintű érettségi során halmazok, egyenlet megoldása a valós számok halmazán, gráfok és vektorok is szerepeltek, de a diákoknak mértani sorozat összegét, illetve térfogatot is kellett számolniuk, valamint az egyenes egyenletét is fel kellett írniuk. Az Eduline-nak nyilatkozó szakértők szerint a valószínűség-számításos feladat sokaknak jelenthetett problémát. Ezen kívül a négyszög szögei és a függvény jellemzése is előkerült, valamint túrórúddal, légnyomással és a telefonhívásokkal kapcsolatos szöveges példákat kellett megoldani.
Szerdán a történelemmel folytatódik a 2025-ös tavaszi érettségi vizsgaidőszak, az Oktatási Hivatal adatai szerint ebből a tantárgyból középszinten 72 834, emelt szinten 8484 diák vizsgázik az érettségi első hetén.
Folytatódik az írásbeli érettségi, szerdán történelemből vizsgáznak a diákokMagyarérettségi: közzétették a hivatalos megoldásokatKezdődik az érettségi, sok tanár siralmasan kevés pénzért vállalja a javítást és a felügyeletet