matematika;érettségi;írásbeli érettségi;

Halmazok, vektorok, túrórúd és légnyomás: kiderült, milyen feladatokat kaptak a diákok a matekérettségin

A szakértők szerint az első rész első hét feladata klasszikus értelemben vett mintapélda, a vége viszont sokaknak jelenthet problémát.

Az idei középszintű matekérettségi első részében többek között halmazok, egyenlet megoldása a valós számok halmazán, gráfok és vektorok is szerepelnek, de a diákoknak mértani sorozat összegét, illetve térfogatot is kell számolniuk, valamint az egyenes egyenletét is fel kell írniuk – írja az Eduline.

A portál által megkérdezett szakértők úgy fogalmaztak, hogy az első rész első hét feladata klasszikus értelemben vett mintapélda, ezért ezek nem okozhatnak senkinek sem problémát.

„A sodrófadiagramos feladat egy kicsit pepecselősebb, sokat kell számolni, viszont négy pontot ér. Ilyenre eddig az első részben nem nagyon volt példa”

– mondták, hozzátéve, a vektoros és a koordináta-geometriás feladatot azért érezhetik nehezebbnek az érettségizők, mert ez volt az a témakör, amit a NAT változása miatt megcsonkítottak, így nem biztos, hogy a matekórákon akkora fókuszt kapott. A szakértők szerint az utolsó, valószínűség-számításos feladat sokaknak jelenthet problémát.

A középszintű matekérettségi második feladatsora két részből áll: a II. A rész három, egyenként 9-14 pontos feladatot tartalmaz, és ezek mindegyikét meg kell oldani. A II. B részben három, egyenként 17 pontos feladat vár a diákokra, melyek közül kettőt kell kiválasztani és megoldani. Azt, hogy melyik feladatot választják, egyértelműen jelölniük kell, vagy a javító tanár az utolsó feladatot automatikusan nem veszi figyelembe.

Az Eduline szerint az érettségizőknek idén

többek között egyenletet kell megoldaniuk a valós számok halmazán, téglalap kerületét kell kiszámolniuk a második részben. Ezen kívül a négyszög szögei és a függvény jellemzése is előkerült a feladatsorban. A II. B részben túrórúddal, légnyomással és a telefonhívásokkal kapcsolatos szöveges példákat kell megoldaniuk a diákoknak.

Emelt szinten a II. részben öt feladatot kapnak a vizsgázók, amik közül négyet kötelezően meg kell oldaniuk, és szintén fel kell tüntetni, hogy melyiket nem szeretnék, ha a javító tanár figyelembe venné.

A matematika érettségin az első rész 30 pontos, a második rész pedig 70 pontos, vagyis középszinten 100 pontot lehet szerezni. Az érdemjegyek a következőképpen alakulnak:

  • 80-100% – jeles (5)

  • 60-79% – jó (4)

  • 40-59% – közepes (3)

  • 25-39% – elégséges (2)

  • 0-24% – elégtelen (1)

Középszinten 73 318-an, emelt szinten 7798-an érettségiznek kedden matematikából.

A 2024/2025-ös tanév érettségi időszaka hétfőn kezdődött el a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbelijeivel. Ebből a tantárgyból középszinten 77 972, emelt szinten pedig 2278 tanuló vizsgázott. Szerdán a történelem, csütörtökön az angol, pénteken pedig a német tantárgyakból kell számot adniuk a tudásukról a diákoknak, akik közül több mint 71 000 végzős középiskolás.

A feladatsorok a javítási-értékelési útmutatókkal együtt idén is a vizsgát követő napon kerülnek fel az Oktatási Hivatal oldalára.