Természeti vonzerő – Török Ábellel egy mesés sziget megtalálásáról

A klasszika-filológusokat a múltban élőknek gondolják, önre is igaz ez? A bizantinológiát meg a többség nem is tudja hova tenni.

Én sem tudtam, hogy mi ez, mielőtt elkezdtem foglalkozni vele. A bizantinológia a bizánci szövegekkel foglalkozó tudományág, Az ELTE-n a témavezetőm ajánlotta Bizáncot, mert kevésbé kutatott terület, középgörög nyelv kell hozzá, színes, izgalmas világ, sok magyar vonatkozással, lebilincselő, ma is aktuális irodalmi művekkel. Az ókori irodalom is komoly értékekkel bír, sokat ad a ma emberének. Borzasztó sok kincs van a múltban, ezekben a szövegekben, amelyekből táplálkozhat a lélek.

Családi „hagyomány” a szövegek iránti vonzalom?

A családban nincs író vagy tanár: édesanyám logopédus, édesapám építészmérnök, de mindenki sokat olvas nálunk. Amióta vannak emlékeim, olvasok. Tizenkét és tizennyolc éves korom között pedig szinte minden este írtam, főleg fikciót – ha magamról írok, az unalmas, egyszerűnek hat a szöveg, hamisnak érzem a szóvirágokat, kifejezőbben tudok másról írni.

Kecskeméten nőtt fel, Budapesten jár egyetemre. Egy évet élt Norvégiában, ahova azóta is időnként visszalátogat. És harmadik éve ingázik Budapest és Párizs között. Az angol mellett még négy idegen nyelven beszél magas szinten. Hol van otthon?

Egyértelműen Magyarországon. Egy francia ösztöndíjnak köszönhetően lehetőségem van nemzetközi doktori képzésben részt venni, ezért ingázom a két főváros között. A franciát így mostanában szinte mindennap használom, de norvégból például többet fordítottam, és más módszerrel is tanultam, így az a tudás mélyebb. A latin és a görög a tudományszakomnak köszönhető, de a görög olyan, mint egy feneketlen kút, örökre hordhatom bele a vizet, sosem telik meg. A magyar nyelv szeretete édesanyámtól, az idegen nyelveké édesapámtól ered, ő is több különleges nyelven beszél; a nemzetközi élet felé is terelgettek minket.

A Norvégiában töltött egy év az egész életét meghatározza. A most megjelent, második regénye, a harmadik ég is ott íródott, és akár ott is játszódhat.

2016–17 között cserediákként éltem az Oslofjordban, Tønsbergben. Addigra már megvoltak a könyv vázlatai, ott le tudtam csendesedni annyira, hogy megírjam. Az északi irodalomból nem igazán merítettem, ha volt bármilyen előképe, inkább a latin-amerikai mágikus realista regényeket említeném, de nyilván egy azoktól nagyon sok mindenben eltérő, mesésebb világban gondolkodtam. Először mindig hangulatok és képek vannak a fejemben, ezeket próbálom úgy összerakni, hogy történet legyen belőlük, kiegészíthessék egymást. Norvégiát és a norvég tájakat azóta is nagyon szeretem: ha visszatérek, azonnal visszajön a szabadság, a sok jó emlék. Azt sosem lehet megunni, ha az ember minden reggel a tenger morajlására kel, kinéztem az ablakon, és ott hullámzott tőlem alig néhány méterre. Szigetek, víz és erdő volt körülöttem, ez mind különleges szépségűnek tűnt az utolsó napig, nem veszítette el a varázsát. Jó lenne egyszer visszatérni a természet közelébe, a nagyvárosi létben ez hiányzik.

A regény egy csendes kis hegyi faluban játszódik, pék-, halász-, fazekas-, pásztorcsaládok a szereplői, és egy remete. Mindenkinek megvan a dolga, öröme és bánata. De a nyugalom csak a felszín. A csodálatos tájleírásokon, természeti képeken kívül – amelyek az erdőket, a hegyeket, a tengert, a növény- és az állatvilágot mutatják be filmszerűen – súlyos titkok, feszültség, fájdalom, iszonyú gyűlölet és mindennél erősebb szerelem működteti a zárt közösséget. Tudna egy ilyen, a világtól elzárt helyen és módon élni?

Azért szerettem volna egy világtól és időtől teljesen elzárt közegről írni, mert úgy gondoltam, a közeg egyszerűsége lehetőséget adhat arra, hogy a szöveg jobban odafigyeljen a szereplők lelki mozzanataira. Így semmi nem vonja el a figyelmet, épp ellenkezőleg: a tájat is ennek a megerősítésére használtam – ha valaki érez valamit, az sokszor a természetben is megjelenik bizonyos módon. Az egyszerű, természetközeli élet általában idillként jelenik meg az emberek fejében – a valóságban persze nagyon messze van az idilli állapotoktól, de szerintem azért sokak számára így is van egy erős vonzereje.

A könyv nyelvezete is ehhez a hegyi világhoz idomult. Nincsenek a szövegben nagybetűk. Miért?

Ez jött természetesen. A szereplők beleolvadnak a természetbe, a tájba. Egységben mozognak vele, és szerettem volna, ha a forma is ezt követi. Ez lehetőséget adott arra is, hogy játsszak a szöveg ritmusával: szándékos, hogy nem mindig lehet tudni, ki van-e mondva hangosan a mondat, vagy csak gondolja a szereplő, nem mindig eldönthető, hogy A vagy B ember beszél. Ez olyan rétegeket adhat a szövegnek, amit egy hagyományos központozás nem tudna.

A főbb szereplők myrkvi, dómar, katla, bölverk, fimafeng, rúben. Van jelentésük az északi hangzású személyneveknek?

Ezek főleg óészaki, izlandi nevek, amelyeket a hangzásuk és néha a jelentésük alapján választottam. Szerintem több ízük van, mint az olyan ismertebb keresztneveknek, mint például az Olaf.

Az apai brutalitásról szóló mondatokat nagyon felkavaró olvasni. Hiteles, nyersen leíró képekben ír a testi és lelki terrorról.

Ilyen jellegű saját élményem nincs, nem is volt, úgyhogy olvastam és beszélgettem róla érintettekkel, akik a már megírt részeket néhány szóval kiegészítették.

Miért nem vágyódnak el a fiatalok a falun kívüli világba?

A halászok nemzedékek óta mennek, elhagyják a falut, hajtja őket a mesés sziget megtalálása, a tenger iránti mindennél erősebb szeretet. Az egyik legfontosabb gyerekszereplő is utazik – eleinte a mesék által, amiket először csak hallgat, aztán maga is mesél messzi tájakról, később pedig útra is kel.

És hova tűnnek ezek a gyerekek a történet végéről? A könyv utolsó fejezete nagyon meseszerűvé válik.

Eredetileg egy külön nagy fejezet szólt az összes gyerek felnövéséről, de beláttam a szerkesztő igazát, hogy ez egy vadhajtás, úgyhogy kimaradt, így jobban egyben van a történet. Lehetne belőle egy másik könyv, de nem lesz. A meseiség azért volt fontos, mert nekem sokkal izgalmasabb egy szöveg, ha van benne legalább egy kicsi varázslat.

Az utolsó oldalon köszönetet mond a menyasszonyának is, azt írja: az ő meglátásai terelték szép megoldás felé. Volt, hogy együtt is dolgoztak a szövegen?

Az utolsó mondat is például neki köszönhetően lett olyan, amilyen, de sok más szöveghellyel kapcsolatban is kikértem a véleményét. Ha kész van egy szövegem, szívesen megmutatom néhány embernek, és mindig nagyon hasznos véleményeket kapok, de közös szövegalkotást nem tudok elképzelni senkivel.

Ha már képzelet: hol és miként látja magát a jövőben?

Magyarországon tervezek élni, itt vagyok otthon. Sokat voltam külföldön, de a magyar tájat, a magyar embereket jobban szeretem. Jó élmény Párizsban élni, izgalmas kaland, de elsősorban a nemzetközi doktori képzés az, amiért ott vagyok – ha annak vége, szeretnék itthon maradni. Addig persze nagyszerű lehetőségeket teremt a külföldi tartózkodás: a bizánci kódexek, kéziratok egyik legnagyobb szakértője Európában egy olasz kutató, aki Párizsban tanít, ezért mentem éppen oda. Jó kalandozni, izgalmas is, de örökre ott maradni valahol, az más. Itthonra több szál fűz. Ha lehetőségem adódna rá, örülnék, ha itthon foglalkozhatnék majd tanítással, úgy érzem, abban lelnék örömet. Már dolgozom egy új regényen is, ami „ókoriasabb”, mediterrán hangulatú lesz.

+ 1 KÉRDÉS
Ókori szövegekkel foglalkozó, doktorira készülő egyetemistaként mennyire lóg ki az átlagos fiatalok sorából? Mennyire van jelen például a digitális világban?

Én is használok közösségi médiát, de általában próbálom tudatosan távol tartom magam ezektől. Néha átpörgetem az oldalakat, de mivel az ember nagyon könnyen elmerül bennük, szerintem fontos ebben mértéket tartani. Ezek könnyű tartalmak, könnyen megragadják a figyelmet, de sokkal kevesebbet adnak, mint egy könyv, egy beszélgetés, egy séta vagy egy film. Ez utóbbiból emlékezetes élmény volt például a Cinema Paradiso, A visszatérő vagy a Quattro Volte, ami egy olasz falu életét mutatja be a négy évszakon keresztül úgy, hogy egy szót sem szólnak benne. Szeretem a színházat is, a magyar színházat kifejezetten, de Norvégiában is gyönyörű darabokat láttam. Zenében nem nagyon válogatok: meditatívabb számokat és kortárs magyar zenét is sokat hallgatok.