Beck Tamás: Szabadulás

Dániel is akkor került utcára, amikor egyik napról a másikra bezárták Lipótmezőt. Szinte tériszony fogta el a skizofrén férfit, amikor kilépett az intézet kapuján, s beleszippantott a szabad levegőbe. A szagok persze azonnal rácáfoltak a tavasszal kapcsolatos sztereotípiákra: Dániel orrát benzingőz csiklandozta virágillat helyett, a szállongó por pedig szinte megült hangszálain. Meg kellett köszörülnie a torkát, hogy egy szál cigarettát koldulhasson az első szembejövőtől. Többen félősen kikerülték, mert a mosások százaitól megfakult kórházi pizsama a rajta éktelenkedő foltokkal nem kölcsönzött bizalomgerjesztő megjelenést Dánielnek. Amint füstöt eregetve lépkedett a széles járdán, az a mamusz lötyögött a lábán, amit még legutóbbi nevelőszüleitől kapott azok utolsó látogatásakor. Odabent senki se számolta az éveket, Dániel sem tudja ezért, ugyan mióta viseli az időközben kifilcesedett lábbelit. Azt azért lelkére kötötték távozása előtt a szintén hurcolkodó ápolók, hogy a közeli parkban bele ne gázoljon majd a fűbe, mert a drogosok által elszórt, használt injekciós tűk képesek átszúrni a mamusz talpát. Ki akarna összeszedni egy jó kis hepatitiszt is azon túl, hogy a mai naptól fogva nem rendelkezik állandó lakhellyel?
Dániel irigyelte a közveszélyeseket, akiket nem ereszthettek szélnek, helyette átszállították őket másik intézménybe. Ott sem lehet rosszabb a koszt, mint a Lipótban volt. Mert minden sárgaházban az étkezések sora ad ritmust az idő múlásának, korántsem az egyhangúságot megtörni hivatott csoportfoglalkozások. Dániel számára például a vadas mártásos marhahús tette ünneppé a napot, zsemlegombóccal.
A pingpongasztal mellett esténként lefolytatott világmegváltó beszélgetésekre ugyancsak örökké emlékezni fog. Az elektrosokk-kezeléseket is szerette, hiszen a beavatkozásokat követő amnézia miatt átmenetileg nem volt tudatában a gyerekkorának sem. A körülményes és folyton ismétlődő hajdani költözéseknek, mivel a gyenge idegrendszerű, egzaltált kisfiút huzamosabb ideig egyetlen nevelőszülő sem bírta elviselni. Persze Dánielt sem inkubátorban vagy egy folyóvíz felszínén úszó mózeskosárban találták meg annak idején. Édesanyja neve ott áll a személyijében, az asszony ábrázata azonban sohasem ködlik fel a férfi szemei előtt. Alkarján az elnyomott cigarettacsikkek helye viszont arról tanúskodik, hogy a hatóságok nem véletlenül emelték ki eredeti családjából kétéves korában.
Dániel mégsem bírt ellenállni a kísértésnek, átgázolt a park füvén, hogy levesse magát egy összefirkált padra. A nála lévő reklámszatyorból előhalászta kopott pénztárcáját. Bankókat nem talált benne, számolta hát az aprót. Ebből az összegből még a közfinanszírozott gyógyszerei dobozdíját se tudja kifizetni. És zabálni is kell. Betörni egy hétvégi házba az óbudai hegyvidéken, ahol aztán többedmagával meghúzhatja magát, mert azt hallotta, bizonyos fociultrák valósággal vadásznak a közterületen élőkre. Orvosság nélkül egy héten belül úgyis benyugtatózva tér majd magához egy sürgősségin. Töprengéséből az verte fel, hogy gyomra korgó hangot hallatott, hiszen odabent ilyentájt volt ebédidő. Dániel számára egyszeriben elviselhetetlennek tűnt a gondolat, hogy mostantól hideg élelmen fog tengődni időtlen időkig. Ha feltárcsázná a rendőrséget azzal, hogy bombát helyezett el a Lipót épületében, az igazságügyi elmemegfigyelőben még elcsípné vajon a főétkezést? Elvigyorodott, a füstszűrőig égett csikket a fűbe hajította, s felkászálódott a padról, hogy nyilvános telefonfülkét keressen. Lehet tálalni!