Tizenhárom év után búcsúzik a székesfehérvári színház igazgatásától. Miért tartotta fontosnak, hogy ezt egy nyilvános tematikus beszélgetéssorozat kísérje?
Fiatalon, talán a legfontosabbak, amiket az élettől útravalóként kaptam, azok a külföldi találkozásaim és tanulmányútjaim voltak. Óriási szerencsém volt, mert személyesen megismerhettem olyan világnagyság rendezőket, mint Peter Brook, Eugneio Barba, vagy Jerzy Grotovszki, részt vehettem a workshopjaikon is. Ezek az alkalmak felértek egy-egy plusz főiskolai kurzussal. Ma azt látom, hogy a fiataloknak nagyon kevés az esélyük, hogy tapasztalat és ismeretszerzés céljából külföldre menjenek. Innen jött az ötlet, hogy jöjjön létre egy alapítvány, amely fiatal pályakezdő művészeket támogat, egy-egy külföldi tanulmányút erejéig. Ehhez a kezdeményezéshez ad segítséget ez a beszélgetéssorozat, hiszen a bevétel kamatait erre a célra felhasználható díjra tudjuk fordítani, amit minden évben kiosztunk majd.
Szimbolikus a sorozat címe, hiszen a „Vándorállat” az ön zenei, filmes és színházi kalandozásaira utal. Milyen ezekkel most szembesülni?
Ez az időutazás több mint negyven évet ölel fel. Rendkívül tanulságos számomra és remélem nem csak nekem ezeket a történeteket és a hozzájuk kapcsolódó személyeket felidézni. Ez az egész egyfajta szubjektív, személyes színháztörténetté állhat össze. Minden beszélgetés nagyon sok emléket szabadít rám, ez mindig meg is visel kicsit, ugyanakkor mérhetetlen erőt is ad.
Rendezett koncerteket, operákat, filmeket és színházi előadásokat. Ez a sokszínű pálya a habitusának köszönhető, vagy a kornak, amely átjárást biztosított a különböző művészeti ágak között?
Szerintem átjárás most is van és nagyon sok alkotó cikázik a különböző műfajok között, nem foglalkozva azok korlátaival. De ezekben az állomásokban valószínű benne van az én nyugtalan személyiségem is.
Önre sokáig rá is sütötték a lázadó jelzőt.
Fiatalon tényleg nem tudtam egy helyen megülni. Erre a beszélgetéssorozatra meg is hívtam ennek az időszaknak a tanúi közül többet, Hobótól Szinetár Miklósig.
Most már elérkezett a lenyugvó időszaka?
Inkább összegzésnek nevezném. Ezzel is szembesít ez a sorozat. Mondok egy példát erre: főiskolásként Xantus János Werther élete című diplomafilmjében játszottam egy főszerepet. Ennek köszönhetem a „filmszínészi” karrieremet, hiszen nagyon sok filmben szerepelhettem. De a Werther belém vésődött. Aztán sok évvel később, amikor az Anyegint megrendeztem, akkor visszatért a Werther, mint téma és ezt bele tudtam szőni a filmbe. Később pedig amikor színre vihettem Jules Massenet Werther című operáját, újra találkoztam Wertherrel. Ez például egy izgalmas párhuzam, amit nem is én, hanem az élet produkált.
Ez a sorozat gondolom nem érinti direktben a politikát, az ön életét, pályáját miként érintette?
Engem a rendszerváltás előtt a politikai ellenzékhez soroltak. Ebből származott is nagyon sok konfliktusom.
A rendszerváltást követően pedig mindig is távol tartottam magam a politikai szerepvállalástól. Tendenciákhoz és emberekhez kötődtem, ezeket pedig a mai napig tartom és felvállalom.
Amikor az új Nemzeti nyitó előadását, Madách Az ember tragédiáját megrendezte, akkor sok támadást kapott és besorolták önt a mostani kormányzó párt holdudvarához.
Nekem akkor maga a nyitóelőadás volt fontos és nem foglalkoztam azzal, hogy ez a Fidesz akkori választási kampányának mennyire a része. Úgy éreztem, nekem más a feladatom.
Névjegy
1950-ben született Budapesten. Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész. 1979-ben végzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Dolgozott rendezőként Pécsett, Győrben, Miskolcon és Egerben. 1986-tól hét éven át a Vígszínház rendezője volt. Később Szegeden és az Új Színházban volt művészeti vezető. A Szolnoki Szigligeti Színházat 2003-tól vezette öt éven át. 2012-től a Székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója.
Miért éppen most nem pályázik újra Fehérváron?
Úgy érzem, nem tudom már azzal az elánnal, energiával csinálni, ahogy ebben a városban tizenkét évvel ezelőtt elkezdtem. Átadom a lehetőséget azoknak, akikben nálam nagyobb az ilyen irányú tettvágy és ambíció.
Lezárult egy eredménytelen pályázat, most ki írtak egy újabbat. Az a hír járja, hogy az előző pályázat valamelyikében ön is érintett volt, igaz nem igazgatóként. Mégis maradna valamilyen pozícióban, szerepkörben a színháznál?
A városhoz és a színházhoz mélyen kötődöm. Ha valaki a munkámra és a tanácsaimra igényt tart, állok a rendelkezésére.
Vígszínházi emlékek
A Székesfehérvári Vörösmarty Színházban rendezett beszélgetéssorozat címe, a Vándorállat a libikókán egy műalkotásról kapta a nevét, amelyet El Kazovszkij festőművész ajándékozott Szikora Jánosnak. El Kazovszkij volt a látványtervezője a Szikora által rendezett Veszedelmes viszonyok című előadásnak, melyben a főszerepet Lukács Sándor játszotta. Aki Halász Judit, Hegedűs D. Géza és Radnóti Zsuzsa dramaturg mellett részt vett a hétfő esti beszélgetésen. A vendégeket és a búcsúzó direktort Seres Gerda, a sorozat moderátora kérdezte. Szikora János 1986-ban szerződött a Vígszínházhoz. Hét évig volt tagja a Szent István körúti teátrumnak, de később is rendezett a Vígben több előadást. Sok szó esett hétfőn Arthur Miller Az ügynök halála című drámájáról, melyet Tordy Gézával a címszerepben vitt színre 1987-ben. Willy Loman feleségét Halász Judit játszotta, egyik fiát pedig Hegedűs D. Géza. Történetek hangzottak még el többek között olyan Szikora által rendezett előadásokról, melyek szerzője Esterházy Péter, vagy Bartis Attila.
Infó
A sorozat ötödik epizódját Mozart bűvöletében Szolnokon címmel júniusban rendezik. Vendégek: Alföldi Róbert, Mucsi Zoltán és Malek Andrea.
