Mintegy százötven, színes papírra készült rajzot mutat be a bécsi Albertina Múzeum Leonardo – Dürer című kiállítása, ahol a művek könnyűszerrel a reneszánsz bűvkörébe vonják a látogatót. A tárlat két húzóneve Leonardo da Vinci (1452–1519) és Albrecht Dürer (1471–1528), akik számos alkotásukat készítették színezett papírra, melyekre vékony vonallal és minuciózus munkával rajzolták meg alanyukat vagy annak egy részletét. Mellettük láthatunk még munkákat olasz, német és németalföldi mesterektől is, míg a falszövegek részletesen taglalják e különleges rajzok világát.
Hisz bár a képek kis méretűek, az aprólékos munkának köszönhetően a vékony tollal, ecsettel és krétával felvitt alakok és alakzatok önmagukban is megállják a helyüket, míg a papírok színe atmoszférát kölcsönöz nekik. Itáliában a technika a chiaroscuro (fény-árnyék) nevet kapta, melynek lényege, hogy a művész a fény és az árnyék hangsúlyozásával, a köztük lévő kontraszttal adja vissza a formák térbeliségét.
Ám a tárlat felhívja egy fontos különbségre a figyelmet, hisz Európában ezen rajzokat eltérő célokból alkották meg.
Az itáliai mesterek a chiaroscuro munkákat azért hozták létre, hogy azokkal előkészüljenek a festményeikhez. Ezzel szemben az Alpoktól északra a kis képek már kész alkotásoknak bizonyultak, melyek az éppen születő gyűjtői piac számára készültek.
A kiállításon Leonardo da Vincitől a Firenzében és Milánóban készült képeit láthatjuk, melyek kapcsán megjegyzik, hogy a művész előbbi városban háttérnek feltűnően változatos színeket használt, mint pirosat, narancssárgát, világos lilát, rózsaszínt és krémes árnyalatúakat is. A művét pedig néha átrajzolta tollal vagy tintával, hogy az alanyát még pontosabban adja vissza. Milánóba utazva aztán kék papírra váltott, és ekkor rajzolta azt az Albertinában is kiállított, lovat ábrázoló sorozatot, melynek szoborba öntésével a város régense, Ludovico Sforza bízta meg őt az apja, Francesco Sforza tiszteletére, de a terv nem valósult meg. A lovakat vagy azok testrészeit bemutató képeken Leonardo anatómiai részletességgel ábrázolta az állatokat, miután a milánói istállókban pontos méréseket végzett. Emellett láthatjuk azt az apostolt ábrázoló rajzát is, melynek alakja feltűnik a híres, 1498-ra elkészült Az utolsó vacsora című festményén is.
A németül beszélő régiókban a chiaroscuro technikával készült művek már befejezett alkotásoknak számítottak, melyekkel ki akarták elégíteni a késő középkori közönség növekvő vásárlói igényét.
Ezt egyrészt a nyomtatott grafika tömeggyártásával érték el, másrészt egyedi műveket is árultak, melyek kis méretű és teljes egészében megrajzolt képek voltak, mint Albrecht Dürer Zöld passzió című műve.
Ezeken a műveken minden a helyén van, beleértve a gondosan elhelyezett aláírást is – Dürer esetében az AD monogram – és a befejezés dátumát vagy a kép köré rajzolt keretvonalat.
A tárlaton láthatjuk a német festő-grafikus Velencében készült képeit is. 1505 és 1507 között ugyanis Dürer a kikötővárosban tartózkodott, és közben megismerte az olasz művészek, mint Giovanni Bellini és Vittore Carpaccio alkotói módszerét. Dürer ekkor készítette azúrkék papírra (carta azurra) azokat a rajzait, melyekkel még inkább tágította alkotói eszköztárát. Ebből az időszakból láthatjuk a tárlaton többek közt egy angyalt és Jézust ábrázoló művét, illetve Szent Domonkos és Szűz Mária kezét ábrázoló munkákat – utóbbi visszaköszön A rózsafüzér ünnepe című képén is, melyen a szent anya tartja a kezében a kisdedet. A chiaroscuro technika Dürert végigkísérte élete nagy részében, így azt az Alpoktól északra is alkalmazta, de még minőségibb papírra, mint a carta azurra. Ilyen például az egyik leghíresebb műve, az 1508-ban készült Imádkozó kezek, mely a művész Heller-oltárának középső részén is feltűnik.
Leonardo és Dürer mellett a tárlaton más mesterek munkái is bizonyítják a chiaroscuro technika gazdagságát. A németalföldi alkotóknál például a kis rajzokat a nagyobb művek előkészítéséhez hozták létre, egyes alkotások viszont teljes értékű művészeti alkotásnak számítottak, melyekkel a XVI. században Antwerpenben próbálták kiszolgálni a gyűjtői piacot. Hugo van der Goes egyike volt az első alkotóknak, akik a technikában új lehetőségeket fedeztek fel.
A német festő, idősebb Hans Holbein szintén rajzolt kis képeket, melyek közül több előtanulmányként szolgált a festményeihez, és minden társadalmi rétegből örökített meg alakokat, mint céhmestert, kézművest, művészt és a politikai elit tagjait is. A Regensburgban élő és alkotó Albrecht Altdorfer is a chiaroscuro technika virtuózai közé tartozott,
aki a meleg és hideg színeket egyaránt kedvelte, a fehér vonalakat pedig mesterien használta a képein – a tárlaton erről tanúskodik kék hátterű A három királyok imádása című képe vagy a zöld hátterű, Szent Kristófot bemutató mű.
Az utolsó teremben Róma, Firenze és Velence mestereinek munkái sorakoznak, láthatjuk Raffaello Az athéni iskola című világhírű festményéről Püthagorasz alakjának tanulmányát, míg Ugo da Carpitól Szent Jeromost, akit Tiziano rajza alapján készített el, vagy Diogenészt, akit Parmigianino műve ihletett meg. A képen a görög filozófus a hordója előtt ül, egy könyvet olvas, mögötte pedig egy csirke látható. A jelenet arra utal, amikor Diogenész Platón azon gondolata kapcsán, miszerint az ember egy kétlábú, toll nélküli lény, egy megkopasztott csirkét mutatott be, mondván: „Íme, itt van Platón embere!”.
