– Beteljesítette a saját, öntudatlan jóslatát.
– Igen, 1994-ben és 1999-ben Mandel Helga néven társulati tagja voltam a Nemzeti Színháznak. Vezette valami vagy valaki a kezemet, és elültette a fejemben, hogy színész leszek. A Nemzetin kívül játszottam a József Attila Színházban, a Vígszínházban, a Játékszínben, és Zalaegerszegen is. Rengeteg színésztársamat megismertem, kicsit ferdítve a mondást, játszva ismertem meg a kollégákat.
– Hogyan került a filmes vérkeringésbe?
– A színházi munkám mellett rengeteg válogatásra jártam, aztán egyszer csak lett egy ügynököm, aki segített abban, hogy még több munkám legyen. Sokfelé hívtak, számtalan produkcióba, sokan megismertek, így csöppentem a filmezésbe. Volt olyan, hogy reklámmunka miatt Budapest tele volt az arcommal plakátokon, ezért nem hívtak castingokra, de az operatőr rám csörgött, és azt mondta, gyere csak be, ez nem lehet akadály. Váratlanul megkérdezte az ügynököm, segíteném-e őt a munkájában, mert nagyon sok minden összejött neki. Mivel tapasztalta, hogy én a legnehezebb karakterekre is tudok négy-öt színészt javasolni, rövidesen felkért egyenrangú munkatársnak. Áteveztem a sötét oldalra, szoktam mondani. A Munkaügyek volt a legelső önállóan castingolt tévésorozatom. A kétezres évek elején kezdtem Goda Krisztinával dolgozni, első közös filmem vele a Csak szex és más semmi volt, 2004-ben. Ez volt Kriszta első nagyjátékfilmje. Szakmailag és emberileg olyan szerencsés összetalálkozás volt vele, hogy azóta minden filmjébe engem hív. A 2014-ben rendezett Veszettek című filmdráma az egyik kedvenc munkám volt vele. Rohonyi Gáborral a Konyecben dolgoztam együtt, ami 2006-ban forgott, ugyanakkor, mint Herendi Gábor Lorája. Amikor egyre több munkám lett, az öcsém azt mondta, csináljunk egy céget, mert jól megy ez nekem és látja, hogy élvezem is. A színház akkor már kikopott alólam, teljes gőzzel kezdtem dolgozni a filmekben. Nagy ritkán, ha izgalmas produkcióba kérnek fel, vállalok még kisebb szerepeket, de azt is csak Kriszta kedvéért, ám már a filmes háttérmunka, az alkotás létrehozása, a forgatás szervezése érdekel.
– Mit csinál a casting director?
– Ismernem kell a színészeket, tudnom kell a rendező ízléséhez alkalmazkodni, kiket szeretne látni, kik tetszenek neki, akik az adott karakterre jók lehetnek, majd össze kell hozni őket, próbafelvételeket készíteni a rendezővel. Én a casting directori feladatokon kívül a forgatás ideje alatt végig egyeztetem a színészeket az utolsó forgatási napig. Szeretem a komplex kivitelezést, az utómunkáknál, szinkronnál is kísérem a színészeket.
– Hogyan talál rá a produkciónak megfelelő színészekre?
– Nagyon sokat járok színházba, nézem őket az egyetemen, színiiskolákba járok, vidéki színházakban nézek előadásokat, vizsgákra megyek. Nekem és nekik is fontos, hogy figyeljem őket.
– Akkor ön olyan, mint az éttermekben a Michelin ellenőr. Ahol megjelenik, mindenki haptákban áll, és a legjobb formáját próbálja hozni.
– Nem gondolom, hogy tőlem rettegni kell! Nézőként ülök be, persze, a szakma mindig benne van a fejemben, azt nem lehet, és nem is akarom kikapcsolni. Én nemcsak odamegyek valahová, megnézem az előadást, majd elmegyek – bizonytalanságban hagyva a színészeket, hanem ott maradok, beszélgetek velük. Mindig megmondom, mi az, ami tetszik, és mi az, ami nem. Építő jelleggel kell igazat mondani, ez az elvem. Fontos, hogy tudják, milyen véleményem van az alakításaikról. Mert el kell fogadni, hogy nem feltétlenül tőlük függ a siker, hiszen a körülmények, a partnerek is alakítják az előadást. Mindenben meg lehet találni a pozitívumot.
