„A Libri csoport stratégiai céljainak megfelelően törekszik az üzleti stabilitást hosszú távon biztosítani többek között fejlesztések és terjeszkedés révén. Fontos lépés ezen az úton az Édesvíz Kiadó megvásárlása, melynek a kiadói csoportba történő illesztése az elkövetkező időszak kiemelt feladata lesz” – írja a Libri tájékoztatása alapján az Mfor.
A portál felidézi, az Édesvíz 1989-es alapítása óta közkedvelt önsegítő, életmód, önfejlesztő, valamint ezoterikus jellegű könyveket hozott el a magyar olvasóknak. „A most megvalósult akvizícióval a Libri csoport fontos mérföldkőhöz érkezett. A könyvpiac sok szempontból különleges, de egyik legmeghatározóbb jellemzője, hogy nem piacon belül vívja harcait, hanem a szabadidős tevékenységek széles skálájával versenyez az olvasók figyelméért, idejéért. Egy ilyen környezetben kiemelt jelentőségű, hogy sokszínű, stabil kínálattal rendelkezzünk, figyeljük a trendeket, aktívan tegyünk az olvasás népszerűsítéséért és igyekezzünk értékes tartalmakat minél közelebb vinni az emberekhez” – közölte Köbli Gyula, a Libri csoport vezérigazgatója.
Több mint húszmilliárd forintba kerülhetett a Libri megszerzése a fideszes káderképzőnekMég 2023. nyarán derült ki, hogy az MCC leányvállalata, az Axialis Holding megvásárolta a Libri Csoport 67,48 százalékos részvénycsomagját is. A tranzakcióval az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC vált a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének 98,41 százalékos tulajdonosává.
Megvette a Librit az MCC, csaknem 100 százalékban a fideszes káderképzőé lett a könyvhálózatMegválasztották az MCC főigazgatóját a Libri elnökévé