Leülünk beszélgetni, Titán elhelyezkedik a gazdi bal lábánál, majd az állát feltámasztja Alexa térdére, és rajongó tekintettel bűvöli a fiatal nőt. Pár perc után észreveszem, hogy az egyik mancsát finoman, óvón, éppen csak jelzésértékűen Alexa lábára helyezte, majd kisvártatva a buksiját is ráhajtja. Ezekben a pillanatokban, ezekben a mozdulatokban tökéletesen benne van mindaz a meghittség, az az összetartozás, az a feltétlen bizalom és őszinte ragaszkodás, ami egymáshoz kapcsolja őket: a látássérült fiatal nőt és vakvezető kutyáját.
Titán már a második segítője Vértesi Alexának, tíz éve, amikor betöltötte a 18. életévét, kapta meg első társát, Fahéjat, akit a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány képezett ki. Ő azóta már a jól megérdemelt nyugdíjas éveit élvezi az egykori kölyöknevelő családjánál, mivel Alexa életkörülményei okán nem tudta vállalni a további gondozását az új segítőkutyus mellett. A kapocs közöttük is nagyon szoros volt, és amikor Fahéj elérte a nyugdíjas kort, a fiatal nő nehezen vált meg tőle, hónapokig tartott, mire feldolgozta a válást – de akkor egy októberi napon berobbant az életébe Titán. Kérdésemre, hogy miben különbözik a két kutya, Alexa felnevet. „Rövidebb ideig tart felsorolni, hogy miben hasonlítanak" – mondja mosolyogva. "Mind a kettő sárga, világos az orra, és mindketten labrador. Itt meg is állhatunk, mert ennyi a közös. Fahéj egy Duracell-nyuszi, nem lehet lelőni sem, állandóan pörög, vigyorog, úgy csóvál, hogy szétesik a hátulja. Egy abszolút belevaló csaj, nagyon határozott, nagyon karakán, nagyon céltudatos. Ezzel szemben Titán olyan, mint egy zen mester. Bár kan, de kenyérre lehet kenni. Persze ő is fel tud pörögni, ha például meglát egy ismerőst, akkor nagyon boldog, de két perc múlva ilyen nyugodtan fekszik. A jó értelemben észrevétlen tud maradni, nem tolakszik előtérbe, nem zavar senkit. Szívesen dolgozik, szereti a rutinfeladatokat, ha századszor megyünk valahova, nagyon élvezi, hogy már tudja, mi várható. De ha új helyre megyünk, akkor meg az a buli, hogy most valami izgalmas történik. Nem gondoltam volna, hogy két ennyire eltérő személyiségű kutyám lesz, de azt sem, hogy ennek ellenére mindkettőjükkel így egymásra tudunk hangolódni. Az alapszemélyiségem nekem is pörgős, így elvileg Fahéj áll hozzám közelebb, viszont Titán mellett megtanultam lenyugodni, és ezt mások is észrevették.”
Alexa születése óta látássérült, mint mondja, ebbe nőtt bele, számára ez mindig is természetes dolog volt. Koraszülöttként a szemének nem volt elég ideje kifejlődni az anyaméhben. Mindössze fél százalékos a látása, fényt, körvonalakat lát, a világosabb és sötétebb árnyalatok közti különbséget is érzékeli néhány méteres távolságon belül, de abszolút nincs térlátása. Szerinte már ez is óriási segítség számára, hogy boldoguljon a mindennapokban. „Amúgy is hatalmas mázlista voltam, a családom sosem féltett túl, nem úgy neveltek, hogy bármiben is másnak kéne éreznem magamat. Éppen ezért sosem éreztem magam másnak.” A normál óvoda után a vakok általános iskolája következett Budapesten, kollégiumi évekkel, a középiskolát viszont a szülővárosában, Dombóváron végezte el. Ezután következett Pécs, anglisztika szakon a BSc diploma szakfordító, illetve irodalom és kultúra specializációval. Visszajött Budapestre, műfordító szakirányú képzésre járt levelezőn, közben pedig dolgozott. Következett a mesterképzés, fordító és tolmács szakon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ez a két év helyett végül háromra nyúlt, mert egy félévet Írországban töltött az Erasmus program keretében. Hamarosan államvizsgázik, és mellette ismét dolgozik, bár nem a szakmájában. „Sajnos azok a szoftverek, amelyek támogatják a szakfordítói munkát egy látássérült számára, még nem teljesen akadálymentesek. Így nem tudok érvényesülni ezen a piacon. Egy támogató szolgálatnál dolgozom diszpécserként, fogyatékkal élő embereket segítünk, ami egy nagyon hálás feladat. De nem adtam fel a fordítói álmaimat sem, amikor elvégzem az egyetemet, azzal is szeretnék foglalkozni, ha nem is feltétlenül főállásban.”
A külföldi tanulás sokszor még teljesen egészséges fiatalok számára is komoly kihívást jelent, hiszen belecsöppennek egy teljesen idegen közegbe, ami alaposan próbára teszi az alkalmazkodóképességet, de Alexa és Titán ezt az akadályt is sikeresen vették együtt. „Az ír kultúra nagyon közel állt hozzám mindig is, ezért az volt a vágyam, hogy eljussak Írországba. Persze ez közel sem volt olyan egyszerű, mint mások esetében, hiszen meg kellett szervezni a kutya utazását és kint tartózkodását is. Titán egyébként kitűnően vizsgázott ez alkalommal is, hiszen gyakorlatilag végigaludta a repülőutat, majd a négyórás buszozást is egy szó nélkül. Amúgy is életem egyik legszebb négy hónapja volt, fantasztikus élményeket éltünk át.” Alexa imádja a tengert is, és bár nem látta a csodálatos tájat, más érzékszerveit lenyűgözte a hely. „A látás csak egy a sok tényező közül, de nem az egyetlen. Ott van az a sós levegő, amilyet sehol máshol nem érezni, a hullámok hangjánál pedig nincs semmi relaxálóbb. Rendszeresen lejártunk a partra, sok más kutyás is ott sétált, így Titán tudott bandázni a többiekkel, de a homokos szakaszon az eldobált labdát is fáradhatatlanul hordta vissza” – idézte fel a nő, akinek már csak azért sem teher a napi mozgás a kutyával, mert kiskora óta sportol, ez fontos része az életének. Általános iskolában úszott versenyszerűen, most leginkább fut, de nemrégiben újra visszatalált régi szerelméhez, a lovagláshoz is. A futásban komoly tervei vannak, félmaratont szeretne teljesíteni, amint sikerül felkészülni erre a megméretésre.
Az öltözködésben az édesanyja nagy segítség, akinek virágkötőként kiváló az ízlése és a színlátása, általában együtt vásárolnak ruhákat. Alexa leggyakrabban sportosan öltözködik, már csak azért is, mert kutyával közlekedni nem annyira célszerű kiskosztümben és tűsarkúban, de néha szívesen visel elegánsabb darabokat is, ha az alkalom megkívánja. „Attól, hogy én nem látom, még úgy gondolom, hogy az embernek igényesnek kell lennie a megjelenésére” – vallja, és hamarosan lesz is módja kiöltözni. „Ez lesz a harmadik diplomám, de a Covid miatt még nem volt diplomaosztóm. Nagyon remélem, hogy júliusig már nem jön közbe semmi, és az a tervem, hogy Titán velem együtt fog kivonulni és átvenni a diplomámat. Szerzek addig neki egy kis satyakot… Hiszen ő is végigcsinálta velem a képzést, igenis jár neki ez az elismerés!”
