Egy játékfilm előkészítése és leforgatása több év. Mi motiválta, hogy ennyi időt áldozzon Joseph Goebbels-re és Adolf Hitlerre?
Ha csak pár évről lenne szó! A téma már több mint ötven éve foglalkoztat. Gyerek voltam még, amikor sokkszeráen szembesültem azzal, hogy micsoda szörnyű bűntettek indultak ki német földről, mi mindent követett el a saját népem. Később az foglalkoztatott, hogyan történhettek meg ezek az események, és hogy lehetett az, hogy ilyen sok ember Hitler mögé állt. Miért is késztettem ezt a filmet? Mert összeállt a fejemben a válasz, és mert továbbra is nagyon aktuális. Egyszerűen kötelességemnek éreztem, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben egy ilyen filmet leforgassak, mert az a film nem csak a történelemről szól, hanem a jelenről is. A jelenről, amelyben a jobboldali populizmus, a szélsőjobb előretör, ma is egyre több antiszemita bűntettet követnek el, és megnövekedett egy újabb világháború veszélye.
Megértem, a mai magyar közéletben is gyakran emlegetik a goebbelsi propagandát.
Nem véletlen, hogy az egyetemen a történész szakot választottam. A filmem arról szól, hogyan él velünk folyamatosan, és milyen ereje lehet a propagandának, amit ma úgy hívnak, hogy dezinformáció, fake news és manipuláció. Meggyőződésem, hogy jelenleg a dezinformáció világháborúja dúl körülöttünk. Csak nézzünk körül. Ott van Trump, van néhány európai ország is, ahol ezt a jelenséget megfigyelhetjük. Tehát arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a veszély óriási. Mitől is tudott ilyen sikeres lenni Goebbels? A sikeressége azzal is összefüggött, hogy egy totalitárius rezsimben formálta a gondolkodást. Olyan rendszerben, ahol nem volt szabad sajtó, nem volt megadva az igazságszolgáltatás szabadsága, rendőri karhatalommal lehetett elintézni a dolgokat. A filmben is van egy ilyen „példabeszéd”, amikor azt mondják, hogy ha már a propaganda nem használ, akkor jöhet a B terv: a durva és nyers erőszak. Az én dolgom pedig az, hogy mindenkit figyelmeztessek a demagógia veszélyeire. Akkor kell ettől félni, ha egy országban az alapvető demokratikus alapjogoktól is megfosztják az embereket. Ilyen helyzetben mindenkinek nagyon oda kell figyelnie és nem hagyni, hogy megvezessék az embereket.
Ha csak a főszereplő karaktereket nézem – nem veszem figyelembe a történelmet –, akkor Hitler egy kedves gyilkos volt, Goebbels pedig maga a sátán. Miért épp rájuk, és miért csak rájuk koncentrált?
Himmler csak mellékszereplő, bár vezető szerepe volt a holokausztban. Néhány párbeszédes dialógussal mutatom csak be őt is, ahogy Göringet vagy Speert is. Számomra Goebbels abból a szempontból sokkal izgalmasabb karakter, mert meg kellett mutatni a magánéletét, hiszen ő afféle kirakatpolitikus volt, akinek példát kellett mutatnia – a saját propagandája eszközévé vált. És valóban, nem szerette a gyerekeit. Sőt, soha nem érzett irántuk semmit, csak felhasználta őket. Teljesen más volt a célom Hitler humanizálásával, hiszen ellentétben Sztálinnal ő első pillantásra nem volt szabályos diktátor. A környezete több forrásból is megerősítette, hogy nagyon kedves ember volt, megértő volt az alkalmazottakkal, vegetáriánus volt és ezzel kapcsolatban is terjesztette az igét. Még a cigaretta ellen is hadba szállt, kis halálfejeket akart nyomtatni a dobozokra figyelmeztetésképpen. Szóval, megnyerő úriember volt a világ legnagyobb gaztevője – legyen ez a részemről figyelmeztetés: nem kell bedőlni annak, ha egy politikusnak barátságos arca van. Mindemellett épp ezért nem kedvelem azokat a klisékkel teli filmeket, melyekben Hitler egy dühöngő őrült – ez nagy hiba. Hitler barátságos embernek tüntette fel magát, és később derült csak ki mindenki számára, hogy báránybőrbe bújt farkas volt.
Hasonló volt a megközelítése Oliver Hirschbiegelnek A bukás – Hitler utolsó napjai című filmben, csak ő a Führerre koncentrált, nem a propagandistára.
Egyetértek. Ebben a filmben is benne van a kapcsolata például a titkárnőjével és viszonya a közvetlen személyzetével, akik elhitték neki, amit mond, csak a bárányt látták a szemeik előtt. Pedig valójában csak két célja volt: életteret nyerni a Kelet kárára, illetve a zsidók kiirtása. Igazából a gonosz banalitása, egyszerűsége mutatkozik meg, ahogy a hétköznapban kedves barátságos ember, és közben ő felel hatvanmillió ember haláláért.
Ma is vannak efféle hamis bárányok?
Pontosan erre szeretném felhívni az emberek figyelmét. Nézze csak meg Melonit vagy Orbán Viktort, tanulmányozza mit mondanak, hogyan viselkednek a nyilvánosság előtt és mi van emögött? Hitler 1933-ban még nem beszélt arról, hogy a zsidókat szeretné kiirtani, épp a béke mellett kampányolt – misszión volt, ha úgy tetszik. Pedig, ha az emberek elolvasták volna a Mein Kampf-ot, ami 1925-ben jelent meg és ott volt minden német háztartásban... Aztán az emberek még akkor is hittek a propagandának, amikor szavakban és tettekben felszínre került az idegengyűlölet. Goebbels megíratta az újságokban, hogy a zsidóknak végük.
Nekünk, kortárs művészeknek az a dolgunk, hogy kritikusan figyeljünk és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy soha-soha többet ne történjen meg az, ami akkor megtörtént.
A filmem edeti címe eltér az angol és a magyar verziótól, ha lefordítom, akkor ez lenne: A csábító és a megvezetettek. Hitler volt a vezércsábító. Én is szeretném elcsábítani a nézőket, arra, hogy odanézzenek, hogy mi az igazság a béke hangoztatása, a békeduma mögött. Hitler is békéről beszélt, mielőtt bevonult volna 1938-ban Ausztriába, és aztán mindenki láthatta, hogy mi lett belőle. Most is figyelni kell, hogy miket mond Kína Tajvannal kapcsolatban, vagy, hogy Putyinnak milyen nyilatkozatai vannak Ukrajnával kapcsolatban.
A Goebbels, a manipuláció művészete vizualitása igen eklektikus. Vannak benne archív felvételek, eljátszott valós események és nyilvánvaló fikció. Hogyan komponálta össze ezeket?
Rengeteg anyag készült Goebbels idejében az általala elképezeltek szerint. A heti hírmondó, a rádióanyagok, az újságok. Hibát követünk el, ha azt hisszük, hogy ez a rengeteg dokumentum anyag, ami akkoriban készült, a valóságot mutatja. Ezekkel a képekkel az volt a céljuk, hogy hazudjanak a valóságról, befolyásolják az akkori kortársakat, de nem csak az akkori kortársakat, hanem minket, az utánuk következő generációkat is. Nézze csak meg, hogy Leni Riefenstahl mennyi ideig tagadta, hogy náci volt. Nagyon óvatosnak kell lenni a meglévő dokumentum anyaggal. Claude Lanzmann szavaival élve ezek a becsapás dokumentumai. Ezért ezeket el kell pusztítani, vagy legalábbis dekonstruálás után újra kell őket alkotni. Hogyha például megnézzük a harmadik birodalom idején készült filmet, és csak a képeket nézzük, és elvágjuk a hangot, akkor látszik, hogy ez propaganda. A célom az volt, hogy a meglévő anyagokról fellebbentsem a fátylat, és megmutassam a mögöttük meghúzódó valóságot. Ezt pedig csak képek segítségével, funkcionális montázsok segítségével tudtam megalkotni, hiszen nincs olyan kép, nincs olyan dokumentum, ami a valóságot mutatta. Vannak persze valós képek a haláltáborokról, ezeket muszáj volt betörni a fikcióba. Így viszem közelebb a nézőt, megtöröm a fikciót a valósággal.
A Goebbelts alakító Robert Stadlobert számos alkalommal úgy mutatja, amikor a tükör előtt próba szónokol.
Sokáig gondolkodtam ezen a filmen. Nagyon sok időt töltöttem az elképzeléssel, a készüléssel, és talán arrogánsan hangzik, de azért lett ez a film olyan, mert én úgy éreztem, hogy ez így helyes. És úgy gondoltam, hogy arra van szükség az aktuális jelenlegi szituációban is, hogy belenézzünk a tettesek képébe. Ez az én krédóm.
Infó: Goebbels, a manipuláció művészete. Bemutatja az ADS
