A tárlatának címe – Csókolom, Marci lejöhet? – is a '89 előtti korszakra utal, amikor a játszóterek a lakótelepekhez közel épültek, hogy a lakásban maradt szülők a magasból szemmel tarthassák a lent játszó csemetéiket.
– Én ’82-ben születtem, és az újpesti Sporttelep utcai lakótelepen nőttem fel egy négyemeletes panelben. Annak idején nem volt telefon, nem írhattál rá senkire, hanem odamentél a társasházhoz, ahol a barátod lakott, majd felcsöngettél vagy felkiabáltál hozzá, hogy megkérdezd a szüleit, lejöhet-e játszani – mondta lapunknak Németh Marcell. A művész a legújabb munkáival is a régmúltat akarta megjeleníteni, a budapesti Szikra Bemutatóterem falaira applikált szobrok nemcsak a jellegzetes formájukkal, de anyagukban és színeikben is felidézik a Kádár-korszakot.
– A kiállítást nem a retro hangulat keltése miatt csináltam, hanem arra voltam kíváncsi, hogy a játékok tervezői hogyan gondolkodtak, vagyis milyen célok vezérelték őket egy-egy ilyen építmény létrehozásában – mondja a művész. Németh Marcell szerint ezek az építmények kellően tükrözik hogyan viszonyult a korabeli társadalom a gyerekekhez mesterséges körülményeket hozva létre.
– Ez a téma azért is foglalkoztat, mert a két gyerekem miatt én is sokat járok játszótérre, miközben kettős érzés jár át. Egyrészt újraélem a saját gyerekkoromat, másrészt látom, hogy az új, uniós játszóterek mennyivel korszerűbbek, mint a régiek. Probléma viszont ezekkel is van, mert általában egy konkrét témára épülnek, például egy mesére, míg a mi időnkben még absztrakt, geometrikus formákat másztunk meg, amik köré nekünk kellett történetet szőni, a fantáziánkkal azokat megtölteni.
Infó: Németh Marcell: Csókolom, Marci lejöhet? Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem, Budapest, V., Vármegye utca 7. Megtekinthető május 16-ig
