Az Orbán-kormány a jövő évi választásokra tekintettel megnyitotta szívét a falu felé, felfedezte magában a felebaráti szeretetet – csúnya idegen szóval: szolidaritást – a kisközségekben élők iránt. Amikor Magyarország leghíresebb utcai harcosa a teherliftből a közrádió stúdiójába lépett – ide menekült ugyanis a rá váró tüntetők elől –, rögtön el is mondta hallgatóinak a remek hírt.
Ez mindenekelőtt a helyi kocsmák számára adandó három millió forintot és a templomfelújításokra szánt közkassza megnyitását jelenti, valamint a készpénzhez való korlátlan hozzájutás lehetőségét. Az, hogy bankautomatákat szerelnek fel kisközségekben, nyilván tetszik a honi szélsőjobboldalnak, talán még szavazatokat is szerez tőlük a kormánypártnak. A falusi nénik és bácsik is örülhetnek neki, hiszen nem kell a fájós lábukkal buszra szállniuk vagy másra bízniuk a bankkártyájukat, hogy hozzájussanak a nyugdíjukhoz.
A jóságos kormány meghallgatta hát a falusiak legfőbb óhaját. Ennek következményeivel nem számolt, vagy járulékos veszteségként cinikusan belekalkulálta. Mindenekelőtt nőni fog a bűncselekmények száma. A készpénzautomatákat fel kell tölteni bankókkal, járnak majd a városokból a pénzszállítók. Ezeknek személyzete ki lesz téve a hirtelen meggazdagodásra vágyó kisstílű bűnözőknek. Még egyszerűbb lesz – erdő mellett, falu szélén – kirabolni magát az automatát. Még feltörni sem kell, egy odaálló teherautóval elég kitépni az egészet a falból. A teljesen kispályások pedig a falusi öregek párna alá rejtett pénzecskéjére vadásznak majd, el sem merem képzelni, hogyan.
A kormány által támogatott két intézmény – a templom és a kocsma – a helyi közösség találkozásának színhelye. A kormány éceszgéberei azt várják, hogy az itteni hangadók, mindenekelőtt a hivatásosak, a pap és a kocsmáros osztják majd a pálinkát és a bűnbocsánatot, melléje pedig a tanácsot a tájékozatlanoknak, hova is tegyék választáskor az ikszet. Még a genderszempontot sem hagyják figyelmen kívül: a férfiak elsősorban a kocsmába, a nők a templomba járnak.
Komolyra fordítva a szót: ezek nem igazi közösségek, csak alkalmi találkozóhelyek. Az itt összegyűltek nem nyújtanak egymásnak igazi támogatást. A kocsmából kipenderítik, aki nem tud már fizetni, akkor is, ha a pénzét és az egészségét is ezek között a falak között itta el. Csak halkan kérdezem: a többszázezer alkoholbeteg országában éppen a kocsmákat kell támogatni kormányzati szinten?
A templom hetente egy órára nyújt megnyugvást az oda betérőknek. Felújítása legföljebb az építőipari lobbi pénzét gyarapítja. A magyar lakosságnak a 2022-es népszámlálás adatai szerint több mint a fele nem vallásos, nem kötődik felekezethez. A maradék egy részéről gondolja Orbán és kormánya, hogy a falvakban hetente egyszer megjelenő pap képes meggyőzni arról, hogy a jelenlegi hatalom az ő érdekeit szolgálja? Hogy a kormánykeréknél állók és a parlamentben szavazók mind derék, keresztény emberek, akik megtartják a tízparancsolatot, s nem vétkeznek ellene unott cinizmussal nap mint nap?
Egy biztos: kormányzati parancsszóra nem lesznek ezek a helyek a közösségi szolidaritás színhelyei.
Láttam viszont valódi közösségi szolidaritást egy munkásközösségben.
Pápán a kínai tulajdonú Yanfeng autóipari beszállító üzem elbocsátotta Zsédenyi Pétert, a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi vezetőjét. A szakszervezet ehhez nem járult hozzá, a gyár vezetői mégis megtették. A zuhogó eső ellenére jókora tömeg gyűlt össze tiltakozásul a gyár előtt.
Képviseltette magát a Vasas Szakszervezet országos vezetősége és a testvér szakszervezetek is. Csehországból, Szlovákiából és máshonnan is küldtek bátorító levelet a kínai gyár ottani dolgozói. Tudják, minden dolgozó veszélyben van, hiszen a kormány nem az ő érdekeiket képviseli, hanem a kizárólag profitra törő, embertelen munkakörülményeket teremtő ázsiai befektetőét.
Ne felejtsük el: az ezekben a gyárakban dolgozó munkásemberek termelik meg azt a profitot, amelyet a jelenlegi hatalom gátlástalan képviselői céghálózatokon, befektetési alapokon, banki, egyetemi alapítványokon keresztül elrabolnak. Ebből a pénzből jut dubaji és New York-i luxusapartmanokra a volt jegybankigazgató fiának, briliánsokkal kirakott krokodilbőr táskára a miniszterfeleségnek.
Érdemes elgondolkozniuk az összefogásra, tevőleges szolidaritásra képes tömegeknek, meddig érdemes még tűrni. Nemsokára itt a május, kezdődik mindjárt a munka ünnepével, „kinek testvére szépség és szabadság, s kinek világa” – csak remélni merjük – „most hajnalodik”.
A szerző nyelvész.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.