A közismert, dúsgazdag férfi vasárnap este telefonon kérte meg elsőszülött leányát, hogy másnap látogassa meg Hatvanpusztán. Hogy megkönnyítse az utazást, ígérte, autót küld érte. A sofőr jó korán neki is indult a majd' száz kilométeres távnak, de mire Pestre ért, a körúti bérpalotában zokogó, összeomlott emberek fogadták. Ők már tudták, hogy reggel az inas holtan találta a családfőt, aki valamikor az éjszaka folyamán főbe lőtte magát a kastélyban.
Ez a Hatvanpuszta természetesen nem az a Hatvanpuszta, habár ez is Fejér megyében található, de Sárbogárd közelében.
A földesurat sem másként hívták, mint Szávozd Emilnek. Amikor hatvanhét évesen véget vetett az életének, egyszerre volt sikerei csúcsán és az elképzelhetetlen veszteségek mélypontján. 1935 februárjára elveszítette mindhárom fiát és a feleségét, saját családjából nem maradt neki más, csak másodjára is válófélben lévő lánya és egyetlen lányunokája. Halála pillanatában ugyanakkor irdatlan összegre, úgy tizenöt millió pengőre becsülték a vagyonát.
Két nagy munkabírású, sikeresen gazdálkodó, önmagától sokat követelő família javai egyesültek és gyarapodtak majd’ fél évszázadon át ebben a roppant gazdagságban.
Szávozd Emil apja híres pesti ékszerész volt; a Stern Lőwy A. cég már az 1861-es országgyűlés idején ajánlotta „a főnemességnek régóta legválogatottabb s legnagyobbnak elismert gyári raktárát”, benne öveket, menteláncokat, forgókat, csatokat, mentekapcsokat, pruszlikot, pártát és atillákat, mentéket, rajtuk „úgy valódiakat, mint utánzott antik gombokat”. Egyszóval mindent, ami az embernek a nemzetmentéshez csak kellhet, mindezt „a legolcsóbb gyári árakon”. A cég Budapest megszületésére a Nagyhíd (ma Deák Ferenc) utcából a Dorottya utcába költözött, ott árusította az aranyat, ezüstöt, drágakövet és a régiségeket, míg végül az alapító fia, Stern Miksa saját házában, az Arany János utca 32. alatt rendezett be fényűző üzletet.
Igaz, mikor Stern Miksa 1902-ben meghalt, már egyetlen leszármazottja sem viselte a nevét, és bizony senki sem vitte tovább a mesterségét. Lányai az asszonynevükön éltek, fiai pedig mindhárman gazdászként igyekeztek boldogulni. Arthur Kisvelencén üzemeltetett malmot, Emil Fejér megyében vezetett virágzó gazdaságot, Richárd pedig egyebek mellett szeszgyártással foglalkozott. Egyszerre változtatták a nevüket Szávozdra még az előző évben, amivel az átlagos Stern helyett olyan vezetéknévre sikerült szert tenniük, amit rajtuk kívül senki sem viselt az országban.
Ráadásul a gazdálkodás nem holmi hóbort volt náluk, hanem valóban értettek is hozzá a Szávozdok. Különösen Emil, aki láthatóan a nagyüzemi földművelésre tette fel az életét. Ennek megfelelően is házasodott: bár az utókor sokféle legendát szőtt apósa alakja köré – máig tartja magát például egy Schwarz József nevű amerikás magyarról szóló mendemonda –, valójában az Okányban birtokos Schwarz Ábrahám egyik fiának, Jakabnak a lányát vette feleségül.
Schwarz Ábrahám nem pusztán krőzusian gazdag ember volt, akit halálakor, 1883-ban így búcsúztatott a Nemzet: „tősgyökeres magyar volt, az ország leggazdagabb izraelitái közé tartozott”. Hogy a vagyon hogyan gyűlt össze, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy amikor 1857 elején Dél-Bihar vármegyében, Okányban kirabolták őt, a tettesek 8000 pengő forinttal, két arany karpereccel és két női arany gyűrűvel szeleltek el, Schwarz Ábrahám pedig 2000 pengő forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Hogy értsék a dolog súlyát, érdemes figyelembe venni, hogy egy akkori forint 5577 mainak felel meg.
De végzetes csapást nem tudtak mérni a rablók a közmegbecsültségnek örvendő új földesúrra, mert a vagyon tovább gyarapodott, így 1879-ben arról adhattak hírt a lapok, hogy 100 ezer forintért megvásárolta a pesti Zrínyi utcában álló, szépséges Nádasdy-palotát, amelyet tulajdonosa a felesége elvesztése felett érzett bánatában hagyott el. Aztán csaknem harminc évvel később majd arról lesz igazán híres ez az épület, hogy a Schwarz Ábrahám özvegye – egy írástudatlansága okán X-szel aláírt végrendeletben – a gyermekeire hagyja, az örökösök pedig ezen a telken építik fel Budapest első hatemeletes bérházát.
Ám most még nem tartunk itt. Most még csak 1894-et írunk, Stern Emil, aki valószínűleg maga sem sejti, hogy egyszer Szávozd lesz, megkéri Schwarz Margit kezét, és atyja nemcsak nekiadja, hanem letesz mellé 150 ezer forint készpénzt is. Bérházat lehet akkoriban ennyiért kapni Pesten – maga Schwarz Jakab 250 ezerért vesz egyet hamarosan a Teréz körúton –, de Sternéknek már van kettő ugyancsak a Teréz körúton, közel az Oktogonhoz. Stern Emil ezért a jelek szerint egy birtokbérletre váltja a hozományt: a Fejér megyei Kálozhoz tartozó Kishörcsökpusztán kezd el gazdálkodni.
A család ezt követően kétlaki életet élt, legalábbis erre utal, hogy a négy gyerekük közül három – Anna (1895), Andor (1896) és Miklós (1901) – Kishörcsökön született, csak Imre (1898) világra jöttekor tartózkodott édesanyja Budapesten. És hogy mennyire jól végezte a munkáját – immáron – Szávozd Emil, azt nemcsak az mutatja, hogy bekerült a megye legtöbb adót fizető gazdálkodói közé, hanem az is, hogy 1905-ben kitüntetően bőkezű ajándékot kapott a család: Schwarz Jakab állítólag 2 millió koronáért megvásárolta nekik Zichy László gróf háromezer holdas birtokát, az ugyancsak Kálozhoz tartozó Hatvanpusztát.
Szávozd Emilnek, úgy tűnik, egy igazi szenvedélye volt: a hatvanpusztai birtok.
Bátyja, Arthur tehetséges fafaragó volt, öccse, Richárd közismert nótaszerző. Ő nem tett mást, csak dolgozott. Kastélyából igazgatta a gazdaságot, és ha kellett, ő maga is megfogta a munka végét: hatalmas táblákban vetették a gabonát, konyhakerteket műveltek, rengeteg állatot tartottak, az első világháború alatt pedig már szeszt is főztek, burgonyából és cukorrépából. A földesúr aztán iskolát épített Hatvanpusztán, évi 1400 koronás fizetéssel, lakhatással keresett bele okleveles tanítónőt, bár jelezte: előnyben részesül, akinek özvegy édesanyja vezeti a háztartását. Épített végül római katolikus kápolnát is, de az már akkor történt, amikor kezdtek nagyon rosszra fordulni a dolgok.
A Szávozd fiúkat Pesten az Evangélikus Gimnáziumba íratták be, nem volt ez ritka a gazdag zsidó polgárok körében. Andor mérnöknek tanult, Imre apja hivatását választotta, Miklós jogász lett. A tízes évek végén pedig az egész család áttért a római katolikus hitre. 1920-ban Anna már e felekezet híveként kötött házasságot egy ugyancsak kereszténnyé lett földbirtokossal.
A Szávozd név azonban egészen más miatt lett közismert az országban. A Kommün alatt Andort elhurcolták a Cserny-különítmény tagjai, megkínozták a Batthyány-palotában, és a feltételezett feljelentő ellen folytatott per évekig elhúzódott. Az újságok különösen sokat lovagoltak azon a kérdésen, hogy az áruló vajon szerelmi féltékenység vagy Kun Béla-ellenes kijelentések miatt adta-e a terrorosztag kezére az ifjú mérnököt. A vádlottat végül felmentették, és amikor 1935 januárjában Rákosi Mátyás perében kellett volna ismét tanúskodnia Szávozd Andornak, ő már jó ideje nem élt.
A ma Sárhatvannak hívott település helytörténetében sok regényes részlet kavarog arról, mi vezetett a három Szávozd fiú tragikusan korán bekövetkezett halálához. Szerelem, szenvedély, atyai szigor – ezek a leggyakoribb motívumok a történetekben.
Ami tény, hogy Imre, aki bár gazdálkodóként határozta meg önmagát, de a lapok szerint „a pesti társaság ismert alakja” is volt, 1921 novemberében mellbe lőtte magát a család Teréz körút 24/a alatti házában. Halotti bizonyítványába a kegyes Pajor szanatórium másnap „szívhűdést” írt a halál okaként. Édesapja az ő emlékére emeltette azt a bizonyos neobarokk sírkápolnát a hatvanpusztai kastély közelében, amelyben a fiatalember márványból faragott szobrát is felállíttatta.
Andor a per után a Schlick-Nicholson gyárban működött mérnökként, de a Nyugdíjas Katonatisztek Mozgófényképüzeme Rt.-nél is vállalt igazgatósági tagságot. Aztán visszavonult Hatvanpusztára, ott is halt meg 1928-ban. Őt állítólag valóban a szíve vitte el, de figyelemre méltó, hogy apja nem az öccse mellett, hanem Pesten temettette el.
Ahogy Miklóst is, akinek egy színésznő, Hagymási (majd Hajmássy, végül Massey) Ilona lett a végzete. A férfi megküzdött azért, hogy feleségül vehesse, hatalmas birtokolt bérelt, gazdálkodni próbált, az egykori kóristát pedig énekelni, nyelvekre, viselkedni taníttatta. A történet vége mégis válás lett, a nő Bécsben próbált szerencsét, Szávozd Miklós pedig szíven lőtte magát budai lakásában.
Két hétbe sem telt, hogy Szávozd Emil – aki ekkorra már a feleségét is eltemette – Hatvanpusztán golyót eresszen a fejébe. Két fia és hitvese mellé temették a Kerepesi temetőben.
A vagyon és a hatalmas birtok ezután az elsőszülöttre, Szávozd Annára szállt. Habár ő a tragikus 1935-ös február idején már külön élt második férjétől, a történések ismét összehozták a párt, így Lukachich Ferenccel – a híres tábornok gyáros unokaöccsével – felújíttatták a hatvanpusztai kastélyt, és Anna a lányával együtt odaköltözött. A falusi legendáriumban máig él a pompás lak emléke a Sárvízig levezető angolparkkal, olyannyira, hogy a tizenhat szobás épület olykor egyenesen száztíz szobásra nő az elbeszélésekben.
Megszámolni persze ma már lehetetlen a szobákat, mert a II. világháborúban a kastély bombatalálatot kapott, a romjait pedig elhordták a falusiak a saját házaik helyreállításához. Csak a kapuja maradt meg, a közelben pedig a Szávozd Imre emlékének emelt kápolna. Odabent őrzik ma már azt a követ is, amely eredetileg a templom mögött, egy nagy hársfa alatt jelölte a fiú kedves lovának, Tiszának a nyughelyét.
