Tapasztalatom, hogy míg a történelem-kínálatban-szereplő munkák elég óvatosak, más szóval, tudományosak, nagy, általánosabb összefüggésekben mozognak, a népszerű leleplező, politikai tónusú kötetek szerzői (többnyire újságírók) mindent tudnak. Belelátnak a legtitkosabb dokumentumokba, ha pedig nem, ki tudják következtetni, mi van bennük, megnyílnak előttük az elit tagjai, vezető politikusok, és olyan belső információkat árulnak el, amelyekhez képest az őszödi beszéd citromos limonádé.
Jelenleg egyik legaktívabb, legtöbbet publikáló „leleplező” történészünk Mező Gábor. Komoly újságírói múlt áll mögötte, dolgozott többek között a Pesti Srácoknak és a Pesti TV-nek is, úgyhogy semmi okunk kételkedni felkészültségében, tárgyilagos szemléletében. Érdeklődésének középpontjában az államszocialista korszak áll (ugyan sokat tudunk róla, de bizonyára még mindig nem az Igazat), mindenekelőtt annak feltárása, hogyan kerítette hatalmába a kommunista elit, annak is titkos állambiztonsági hálózata az országot, beférkőzve a szellemi életnek is minden zugába. Az utóbbi időben folyamatosan szüli az erről szóló köteteket (A média lenyúlásának titkos története; A kultúra megszállása; A tévé megszállása; A sajtó megszállása). És ismeretterjesztő dokumentumfilmekben is feldolgozza már a téma fontos szegmenseit.
Legutóbbi filmes munkáját tavaly augusztusban mutatta be a Hír TV, és pár hete megtekinthető a Filmión is. Az Elbocsátott légió azt festi fel, hogy a hruscsovi olvadás idején miért és hogyan építette le csomó munkatársát az állambiztonság, elhelyezve őket szerkesztőként, kiadóként, íróként, humoristaként, újságíróként, műsorvezetőként a média különböző területein, hogyan befolyásolta velük a közvéleményt, majd hogyan mentette át magát ez a hálózat a rendszerváltás idején, s vett részt újabb közéleti manipulációkban. Feszes, jó ritmusú, színvonalas képi világot teremtő film. Alkalmazza a korszerű történelmi, tényfeltáró dokumentumfilmes nyelvezet elemeit. Egyedül a játékfilmes keret mesterkélt. Ha nincs lehetőség szituációk fikciós rekonstruálására, csábító, hogy a kutatói munka keretezze az anyagot. Itt egy igazságra szomjas civil kutató tárja fel eredményeit egy fiatal, tájékozatlan, mindenre rácsodálkozni képes riporternek. Én most elmondom neked, hogyan is volt ez! Bizony, így! Gondoltad volna? Ez művi, hamis hangulati ráerősítés, feleslegesnek tűnik. Annál is inkább, mert három szakértő vezet minket a korszakban: Borvendég Zsuzsa történész (a Mi Hazánk EP-képviselője), Bálint László egykori III/II-es elhárító, állambiztonsági szakértő, és Schiffer András ügyvéd (az LMP egyik alapítója). Kár volt aggódni a beszélő alakok dominanciája miatt, mert igényes kompozíciókban kerülnek elénk.
Amit a film első szintjén, tárgyszerűen bemutat, azzal nem érdemes kötözködni. Igen, az államszocialista politikai elit együttműködött az állambiztonsággal különféle ügyletekben. Egy csoport már tudatosan készült a rendszerváltásra, és át akarta menteni hatalmát.
Nagyrészt sikerült, mert fontos kapcsolatokkal rendelkeztek, felügyelték az állami tulajdont, amelyet könnyen át tudták játszani önmaguknak, a békés átmenet érdekében őket támogatta a nyugati tőke is. Ez ma már kissé közhelyes, de érdekes és tanulságos látni a folyamat egy szegmensét. Amit kevéssé tudok elfogadni (talán nem vagyok egyedül), az a történet partikuláris értelmezése, amely a mai kormánypropaganda irányába mozdul.
A film szerkesztése azt sugallja, hogy ilyesmire csak a kommunisták (és esetleg a német fasiszták) képesek, és mindmáig nyugati globális csoportok támogatják őket (liberális mezben). Értsd, ezek a hálózatok a mai napig léteznek, és érezd, hogy meg kéne szabadulni tőlük. Akárhogyan, konkrétan ettől a hálózattól. A nemzet érdekében. A bemutatott folyamat nem az elitek általános működésének egyik példája, amely történelmi sorba helyezhető az ősidőktől, nem azt üzeni, hogy félalvilági eszközökkel uralkodnak rajtunk, és ez így lesz, amíg nem szabadulunk meg tőlük, elutasítva a hierarchikus rendszereket.
Ugyanakkor ez az üzenet elég visszafogott ahhoz, hogy a jelenlegi politikai kontextus megszűnésével esetleg másképp szóljon. Felidézheti bennünk akár a mai rendszer működését is.
Mező Gábor egy elég jól konvertálható filmet készített. Ha jön a következő elitváltás, nyugodtan büszkélkedhet azzal, hogy ő rejtjelesen már 2024-ben elénk tárta, hogy szállta meg az Orbán-hálózat a médiát, mi volt ebben a jelentősége a vidéki lapok megszerzésének, hogyan befolyásolta ügynökeivel a közvéleményt, betonozta be hatalmát, összejátszva nyugati és keleti populista hatalmakkal. A képlet még sokáig aktuális lesz.
