Több, mint húsz európai országba nevezett ki új nagykövetet eddig Donald Trump, az új amerikai Mussolini, köztük Észtországba, Szerbiába, Portugáliába, Máltába – de Magyarországra még nem. Vajon mire vár? Aztán itt van ez az ostoba és káros vámháború és Magyarország nem kapott semmiféle kedvezményt, pedig Oroszország – az új szövetséges? - nincs a büntettek listáján, ahogy Fehéroroszország sincs. Furcsa. Aztán emlékezzünk csak: a magyar miniszterelnök nem kapott meghívót állítólagos kebelbarátja, az amerikai elnök januári beiktatására sem. Akkoriban azt írta a magyar pártsajtó, hogy külföldi politikusokat nem hívtak meg az eseményre. Ez nem igaz. Az olasz miniszterelnök asszonyt például meghívták és ott is volt.
Igaz, Trump és Orbán telefonon beszél, „egyeztet” – de nem lehet tudni, hogy miről. Nincs kizárva, hogy Trump elmondja, mi a dörgés és Orbán egyetért. Tetteiből, döntéseiből ítélve még legközelebbi munkatársai sem mernek ellentmondani a betegesen hiú és beképzelt amerikai diktátornak, csak az ukrán elnök próbálta meg néhány percig, jól ki is kapott, azóta már tudja, hogy mit szabad és mit nem – hát akkor a rafinált Orbán ne tudná? Yes, Sir, Mr. President, mondhatta, és csak egy kérése volt. Megírhatja-e a Magyar Nemzet, hogy „egyeztettünk”? Ez azért fontos, hogy közönségünknek elmondhassuk újra és újra, hogy a régi rossz kapcsolatért nem mi voltunk a felelősek, hanem a magyargyűlölő Biden-kormány és a Demokrata Párt, amelyet az antiszemita holokauszttúlélő Soros György pénzel, valamint a szintén magyargyűlölő európai bürokraták és a magyargyűlölő hagyományos nyugati sajtó. Nem szabad elfelejteni David Pressmant, a magyargyűlölő volt nagykövetet.
Mindenki mindig Magyarországgal foglalkozik és mindenki mindig ellenünk van.
A rendszerint jól értesült Szabad Európa nemrég még azt írta, hogy Rogán Antal egyelőre továbbra is az amerikai szankciós listán marad. Mint kedden kiderült, nem ez történt, a miniszter lekerült az amerikai pénzügyminisztérium honlapjáról. Eme kisebb szívesség dacára nyilvánvaló, hogy Trumpot és környezetét nem nagyon érdekli Magyarország, elvégre még a baráti és olyannyira békés Kanadával is összevesztek, pedig annál jobb szomszédot nehéz elképzelni. (Trump fenyegetései elérték azt, hogy a kanadai liberálisok, akik Trumpnak alaposan visszavágtak, újra esélyesek a közelgő parlamenti választáson.) Aztán itt van ez a Habony Árpád-ügy. Csapatával tavaly bedolgozott Trump kampányának, de mint mondják, feltűnően sokat számított fel a szolgáltatásáért, és ezt nem vették jó néven az elnök környezetében.
Aztán itt van az új budapesti amerikai ügyvivő, aki valóban tartózkodik attól, hogy kritizálja a magyar kormányt, de egy hosszú beszélgetés során a Magyar Külügyi Intézetben nem tett mást, mint leckét adott a diplomáciai semmitmondás művészetéből. Az ügyvivő kedves, jóindulatú diplomata, aki kormánya nevében az ég világon semmit sem ígért Magyarországnak. Viszont többször mosolygott.
Washingtonból hazajövet a magyar külügyminiszter másként látja.
Dicsérte fogadtatását. Rossz emberismerő. Jelezte, hogy az amerikaiak különleges figyelemmel kísérik a magyar példát. Ez valóban így is lehetett, ha csak a szélsőjobbos Heritage Foundation tisztviselőivel beszélgetett. A légkör persze más, mint néhány évvel ezelőtt – azaz a washingtoni kormánykörök most kevésbé kritikusak –, de ez az enyhébb légkör nem jelent új befektetést, nem jelent vámkedvezményt, és egyáltalán nem jelenti, hogy az amerikai közvélemény jóindulatú a magyar kormány iránt. A konzervatív Wall Street Journal – a legnagyobb napilap, minden amerikai üzletember bibliája –, nem is beszélve az egész hagyományos médiáról, egyik negatív cikket a másik után publikálja a korrupt Magyarországról.
Nehéz eldönteni, hogy Szijjártó Péter vak, hazudik, vagy pedig bedőlt az álszent dicséreteknek. Valószínűleg átverték néhány szép szóval. Ha ez az a bizonyos magyar-amerikai „aranykor”, amit beígért Trump megválasztása után, akkor jó lenne megtudni, hogy Szijjártó mit ért aranykor alatt. Alighanem valami egészen mást, mint a szó köztudatban lévő jelentése. Gondoljuk csak végig a geopolitikai realitásokat: Trump, aki gyűlöli Kínát, csakugyan rajong a Kína-rajongó Orbán Viktorért? Aligha. Ez az ember páratlanul önző. Saját magát „stabil zseninek” tartja és még a vámháború tragikus körülményei között is inkább golfozni ment... Trump, aki egyre türelmetlenebbül vár választ Putyintól az orosz-ukrán háború rendezéséről, vajon meddig rajong Moszkva közép-európai csatlósáért? Igaz, még nem tartunk itt, de ha Putyin elutasítja Trump békejavaslatát és elidegeníti az amerikai elnököt, akkor Magyarország hamarosan három szék között a padlón találhatja magát. Se az amerikaiak, se az oroszok, se a kínaiak szemében nem lesz ez a kormány megbízható, lojális szövetséges. Kivel tart egy ilyen új helyzetben Magyarország a három vetélkedő, sőt ellenséges nagyhatalom között? Mind a hárommal, mint most? Elnézést a durva hasonlatért, de ahogyan ifjúkoromban Pesten mondták, egy seggel nem lehet egyszerre három széken ülni, pláne ha a székek külön szobában vannak... Félő, hogy ez a magyar kormány a három távoli autokrata rendszer samesze marad, egyik utolsó csatlósuk az új világrendben.
Van kiút, de ez egyelőre elfogadhatatlan Orbán számára. A kiút Európa.
A három külső hatalomnak nincs igazán szüksége Magyarországra, Európának van! Brüsszelnek van! Ott tudják, hogy hol van Magyarország. Ott nem keverik össze Budapestet Bukaresttel. Ott tudják, hogy Liszt Ferenc nem csak egy repülőtér. Ott tudják, hogy a magyar kultúra az európai kultúra szerves része. Ott tudják, hogy Brahms milyen csodálatos magyar rapszódiákat komponált. Ott óriási jóindulat, sőt anyagi támogatás is járna egy demokratikus magyar kormánynak. Milyen elégedettek lennének azok a komor brüsszeli bürokraták, ha egy magyar miniszterelnök végre elismerné és dicsérné az európai integráció vívmányait! Brüsszelt nem akarjuk elfoglalni, mondhatná, csak oda akarunk visszatérni, ahová tartozunk.
Visszatérni, ahová tartozunk. Az örökké reményteljes Koncz Zsuzsa szerint hinni kell, hogy „Ami egyszer volt, újra lesz”, s talán neki lesz igaza. Ki tudja, ez a hülye, abszurd, észszerűtlen, öndestruktív világ – megint csak régi, de ezúttal trágár hazai szólással: tátott szájjal a faszerdőben – még előbb-utóbb magához térhet. Ha nem, akkor nagyon nagy bajban vagyunk, itt is, ott is.
