“Ő nem volt ott, én meg a kukát kihúztam a ház elé - mert a MOHU ezt parancsolta. Ez egy olyan közepes Örkény novella lenne.” - idézte fel Vámos Miklós író egyik legutóbbi látogatását a Római fürdői Esterházy-háznál, ahol az elkészült alkotói műhely első beköltözőjétől kezdve egy évig vállalja majd a hiányzó gondnok szerepét. “Isten malmai lassan őrölnek” - fogalmazott az író a Magvető Caféban tartott sajtótájékoztatón Esterházy Péter 75. születésnapján, merthogy erre legkorábban viszont szeptemberben van esély. Nemrég derült ki ugyanis, hogy az idő vasfoga alul-felül nem kímélte a hat esztendeje üresen álló házat, így a gondnokon kívül hiányzik még többek között cirka ötvenmillió forint és egy jobb tető.
“Tavaly ilyenkor a ház kertjében álltam és azt mondtam, eltelt egy nagy regényi idő azóta, hogy Péter már nem ott dolgozik” - fogalmazott Dragomán György író (aki a finanszírozásért felelős A magyar irodalom barátainak alkotóháza alapítvány egyik ötletgazdája) hozzátéve, hogy reményei szerint azért ennél kisebb regénnyi idő kell majd ahhoz, hogy valaki újra dolgozhasson a házban. Az író kiemelte, ő nem is tudna feltételes módban beszélni a majdnem kilenc éve elment Esterházy Péterről, mert amíg olvassuk, addig hetvenöt helyett lesz majd még száz éves is.
“Mintha mások jobban tisztelnék az életem, mint én. Vagyis hogy ők tisztelik. Vacak egy társalgási téma vagyok” - írta Esterházy Hasnyálmirigynapló című utolsó művében.Talán rácsodálkozna most is, amikor épp annak a helynek a megmentéséről van szó, ahol megannyi műve született. Mert úgy néz ki, örökségénél mit számítanak holmi bizonytalan tartógerendák, süllyedő házfalak, azok fölé tornyosul - eddig - száz név, a támogatók: bútorasztalosok, kertészmérnökök, egy III. kerületi pék, vagy aki azzal ír levelet, hogy “nem értek semmihez, de jövök segíteni” és az is, aki csak akár egy négyzetméternyi festékkel is, de szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Esterházy Péter egykori otthona ne az enyészeté, hanem a magyar irodalmi életé legyen.
A ház így majd egyszerre lesz - csak a fürdőszobák sajnálatos véges száma miatt - két-két magyar fordítónak alkotói otthon, külföldi szerzőknek szellemi műhely és emellett mindenkié: irodalmi rendezvényekkel és egy, az író dolgozószobájából átalakított emlékhellyel.
Épp mint írásai, a lehető legtávolabb egy elefántcsonttoronytól. Le is döntötte ezt és ha róla van szó, nem is épülne soha újjá.
„A valódi irodalmi mű, nem is okvetlenül a remekmű, mint egy élőlény: kimeríthetetlen. És szabad.” - írta Esterházy és most, majdnem húsz évvel később még mindig félteni kell az irodalmat a béklyóktól. Az Esterházy Irodalmi Díj ezektől szabadítana meg mindent, ami kortárs vers, esszé, regény vagy színdarab, - és amitől (ahogyan a díj bejelentésének napján kiemelték) jobb lesz a világ. Ebben pedig most fontos lett a szabadság, amelyben csak a hozzáértők döntenek arról, kik ezek az alkotók, vagyis azok, akik - mint fogalmaznak - “humanista világlátásukkal, szabadságtörekvéseikkel, felelős szeretetükkel, feddhetetlen jóakaratukkal és nyelvi igényességükkel járulnak hozzá ehhez” - vagyis mindennel, amely a történelmi Esterházy-család és így az egykori író szellemiségét tükrözi.
A díjat az Örkény Színházzal és a Líra könyv. Zrt. együttműködésében hozta létre az Esterházy Magyarország Alapítvány. Az idei zsűri tagjai: Dr. Margócsy István irodalomtörténész, Mácsai Pál színművész, Mora Terézia író, forgatókönyvíró, műfordító, Veiszer Alinda újságíró, Kiss László író, szerkesztő.
Az eseményen bejelentették az idei shortlisteseket is: Biró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek, Borsik Miklós: Futárlíra, Darvasi László: Neandervölgyiek, Grecsó Krisztián: Apám üzent, Kiss Judit Ágnes: A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul, Simon Márton: Hideg pizza, Szűcs Teri: Visszatért hozzám az emlékezet.
Díj, alkotóház, terasz és kiállítás - "Ezt nem érzem, a végtelenséget. Igaz, a végességet se - írta Esterházy Péter a Hasnyálmirigynaplóban. Amit így zárt: "Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére."
Esterházy Péter is mindenütt ott van, csak itt nincs
Hétfő délután a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában megnyitották az „Úgy kell rúgni, művészkém!” – Esterházy Péter és mesterei című kiállítást, melyen először Fabiny Tamás evangélikus püspök egy, az íróval folytatott beszélgetését idézte fel, majd a 75. zsoltárt olvasta fel. Őt követte Visky András író, aki arról emlékezett meg, amikor egy utazás keretében a testvérével megmutatták Esterházy-nak a Duna-deltát, ahol az 1956-os forradalom után raboskodtak. Ezután Hegedűs D. Géza idézett szövegrészletet az író A halacska csodálatos életéből című könyvéből, majd Dragomán György olvasta fel az Élet és Irodalomban a múlt héten megjelent Esti 75 című írását. Végül Dés László szaxofonozott, aki az előadása előtt Esterházy 2000-ben megjelent Harmonia cælestis című nagyregényének híres részletét parafrazeálta: „Mi a különbség Esterházy Péter és az Isten közt? A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben Esterházy Péter is mindenütt ott van, csak itt nincs.” - P. Szabó Dénes
A mindenkire ható különös rokon
Az évforduló előestéjén születésnapi bulit szerveztek a budapesti Három Holló kávéházban, hogy felavassák a vendéglátóhely előtti teret Esterházy Péter - terasszá. Az eseményt Dés László nyitotta meg, aki az íróról készült portrék mellett zenélt, szaxofonjátékával fejezte ki tiszteletét. Ezután az előadóteremben Wilhelm Droste, a kávéház egyik alapítója kérdezte egy kerekasztal-beszélgetés keretében Péczely Dóra szerkesztőt, Fehér Renátó költőt, illetve Forgách András és Németh Gábor írókat Esterházyról.
Az első kérdés az volt, hogy vajon el lehet-e választani a szerzőt a művektől, avagy Esterházy Pétert a szövegeitől. Péczely Dóra elmesélte, egyetemista volt, amikor elkezdett foglalkozni az író műveivel, és akkor még próbálta elválasztani az Esterházy-jelenséget a szövegektől, ám évtizedekkel később, amikor már együtt dolgozott az íróval, és szerkesztette a szövegeit, ez az elválasztás lehetetlen vállalkozásnak bizonyult.
– Én addig Nádast és Esterházyt sem olvastam el, amíg személyesen nem találkoztam velük. Nekem nagyon kell a kontaktus, de ez egyéni szocprobléma – fogalmazott Forgách András, hozzátéve, ahogy Franz Kafka, Esterházy is a saját ikonjává változott, ami egy külön tehetség. Fehér Renátó nem tudta megmondani, hogy milyen személyes viszony fűzi Esterházyhoz, de napra pontosan emlékszik arra az egyetlen alkalomra, amikor találkozott vele: 2014. június 13-án a Radnóti Színházban a szokásos évi Magvető-esten, amikor is a megjelent a költő első, Garázsmenet című könyve, illetve Esterházy Egyszerű történet vessző száz oldal (– a Márk-változat –) című kötete, ami a fiatal szerző számára meghatározó olvasmány volt. Németh Gábor szerint bár Esterházy szívélyes ember volt, nem nagyon voltak barátai, mert egyszerűen mindent alárendelt a munkájának, többek között az emberi kapcsolatait is. – Azt hiszem, valamiféle, talán testvérinek nevezhető érzés fűzött hozzá, különös rokonság, amibe olykor simán belefér az idegenség vagy a távolságtartás is. Egyszerűbben: nagyon szerettem – fogalmazott.
Esterházy szövegeinek jelentőségéről is szó esett, ennek kapcsán Forgách megjegyezte, hogy azok harminc éve hatnak minden szerzőre. – Gyakorlatilag a magyar irodalomban Esterházy az az író, akit vagy utánzol, tehát valamilyen módon megoldod azokat a feladványokat, amiket ő feladott magának, vagy ellenében határozod meg magad. Igazából nincs más – mondta az író. Németh Gábor felidézte, amikor Esterházy egyszer az öregedő Hidegkutival egy pályán futballozott, a focista hármat visszalépett, miután az író szerint bonyolult rendszer nyílt meg a pályán. Németh Gábor úgy véli, Esterházy szövegei kapcsán is hasonló történik: mindegy, hogy valaki ismeri-e azokat vagy sem, az általuk létrehozott térben mozog a többi író is. Péczely Dóra szerint másrészt berögzült az a tévhit, hogy Esterházy nehezen olvasható, sok elméleti tudás kell hozzá, és az nem tudja megérteni, aki nem élt a rendszerváltozás előtt. Az 1989-ben született Fehér Renátó erre rá is cáfolt, mondván, ő igyekezett a fordulat előtti másfél évtizedet megismerni, így meri azt mondani, hogy az Esterházy-szövegeknek számos reflexét, rutinját, cselét érteni véli.
