A tüntetés adekvát forma a rendszerrel szembeni ellenszenv kifejezésére. Igazából egy nagy egybefüggő tüntetés is lehetne az ország tizenöt éve, amiként számos alkalommal, rövidebb-hosszabb ideig, az is volt. Egy kártékony és mihaszna rezsim ellen protestálni kell és érdemes. Sokadszor írjuk e hasábokon: az Orbán-rendszer a hatalom kizárólagosságára törekedve és az autokrácia szilárdításában eltökélten még a saját alaptörvényét is megbecsteleníti percenként. Nem lehet maradása, a történelmi tévutak hulladékhalmán a helye. A tiltakozás múlhatatlan tennivaló. Az említett tízezrek kitartó utcai jelenléte azonban egyelőre hiányozni látszik a képletből.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy még nem született meg az állhatatos tömeg a Fidesz–KDNP-kormány eltanácsolására. A közvélemény-kutatási adatok azt jelzik, megszületett, és a sikerben hívő milliók összekovácsolódni látszanak egy nagy tábor zászlaja alatt (ez a feltétele a kormányváltásnak, hacsak nem jön alaptörvény-módosítás „F betűs párt győzhet csak” címmel).
A Tisza sokféle közösségből áll, ugyanúgy, ahogy a 2010-es kormányváltást sem csak a nemzeti konzervatívok hozták létre, ezért Magyar Péternek komolyan kell vennie, hogy nem csak a jobboldalnak épít nemzetet.
De nem gondolnánk, hogy tizenöt év jogállam-szégyenítés után egy újabb Orbán születne meg benne. Ha nem az az egyedüli célja, hogy eltörölje a Fideszt és szavazótáborát a föld színéről is (mi maradjunk a demokratikus minimumoknál), hanem az értelem egyenes nyelvén beszélve inspirál értelmes és egyenes döntéseket, azzal már bőven megteszi, amit megkövetel a színes sokaság, amit jobb híján nemzetnek hívnak. (Idegenszívűség helyett ez pusztán megértés: Orbán nemzetfogalmába nem férnek bele hatalmát fenyegető ellenségek, lásd még: poloskázós beszéd tavaszi nagytakarítással a nemzeti ünnepen, ugyaninnen dr. Sulyoknak egy szatyor értelmező kéziszótár ingyen elvihető.)
Elterelnék a Tiszát
Ma az a kérdés, kell-e tüntetni, és baj-e, hogy Magyar Péter nem teszi. Kell, és nem baj. Ennyi a rövid válasz. Bár a Tisza Párt reakcióit nézve sokan nem értenek egyet ezzel. Raskó György agrárközgazdász például azt gondolja, Hadházy Ákos nem jó szónok, aki pártháttér nélkül nem tud tömegeket megmozgatni, és magányos harcosként a rogáni kampánycsapat támogatja a háttérből azzal, hogy az állami médiában mutogatja a hídfoglalások résztvevőit. Mivel a rendőrség nem bántja őket (látványosan), ez azt mutatja, hogy el lehet foglalni hidakat is, mert ez egy demokrata állam. Szerinte a tényleges kormányellenes indulatok bemutatásához képest renyhe részvétel és a dühös városlakók reakciója kész főnyeremény a Fidesznek. Vitatkoznánk:
csak a vágyálmaiban gondolhatja a kormány (nem gondolja), hogy a keddi tüntetések intenzitása azonos a vele szembeni elégedetlenséggel, és hogy csak ezt a pár ezres tömeget kell legyűrnie. Szó sincs róla. És ezt tudják a Karmelitában is, ahol hamarosan minden eddiginél tovább tolják a kerékpárt.
A tavasz elhozhatja az eddigi legnagyobb demonstrációkat, ahol a Tisza támogatói is felsorakozhatnak magánszorgalomból. És nem lesznek kevesebbek ettől: az átázott, rogyadozó-repedező gátnak feszülő víztömeget növelik.
Az elmúlt másfél évtized egyszerre szívszorító és felemelő tüntetéskultúráját felidézve is azt kell mondanunk: a rengeteg kudarcos tüntetés, a számos megalázott tiltakozás mindegyike a változásnak ágyazott meg. Az Orbán-kormány sem egy ütéssel terítette le a demokratikus rendet, hanem lassan zsigerelte ki, ezért apró lépésekben kell (és lehet) letörni a szarvát. És a hozadékát ellapátolni az út közepéről. A rezsimet, és nem a jobboldalt. Tüntetni kell sokat és bátran, akár a polgári engedetlenségtől sem visszariadva, és ha ez nem vezet célra (nemigen fog, de a meglepetés erejét ne becsüljük alá), akkor is lehet a végén jó helyre húzni az ikszet. A B terv a szláv vagy a török védelem, melyben további néhány évtizedes lépéssorozattal kell számolni, és némi börtönévekkel.)
Lehet tehát jó helyre ikszelni, jeleztük fentebb, már ha tényleg lehet. Bennfentes forrásaink egybehangzó véleménye szerint ugyanis a Fidesz forgatókönyvében az első helyen az szerepel, hogy ne legyen Tisza Párt a szavazólapokon 2026 tavaszán. Erre törekszik az Európa parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati eljárásra kötelezésének a jogszabálya (lex Magyar), amely alapján a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elvehetné azoknak az EP-képviselőknek a mandátumát, akik nem tesznek új, általuk előírt vagyonnyilatkozatot a hozzátartozóikkal együtt. Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint mindez uniós jogot sérthet, hiszen az NVB nem gyakorol jogot az EP-mandátumokkal kapcsolatban. A kormánypártok uniós eljárásokat is kockáztatnak, de ha Orbánnak csak „ennyibe fájna” az ellenség kiiktatása, akkor már ma aláírná a biankó csekket hozzá (az EU tizenöt éve nem bír a renitens Háry-fárival, a legszigorúbb 7-es cikkely szerinti eljárás hét éve kezdődött a miatta stigmatizált Magyarország ellen).
A Fidesz tehát még azelőtt leszedné a pályáról az ellenzék kulcsfiguráját, hogy Magyar egyáltalán sorompóba állhatna az állampárt ellen.
Ha valamilyen módon (például az említett kreatív vagyonnyilatkozati malőrrel) megszűnhetne az EP-mandátuma és a mentelmi joga, és akkor máris ráuszulhatna Polték haragja. Egy kétesélyes rangadónál csak egy jobb dolog van Orbán számára, ha egyáltalán nem kell kifutnia a pályára. Persze, ezzel a választási autokráciának nevezett rendszerrel éppen az az egyik alapprobléma, hogy a választások csak szimbolikusak. Nem tiszták, de be lehet őket még jobban koszolni, olyannyira, hogy a végén csak a Fidesz tudja, ki a nyertes. (Egyszerre siralmas és nevetséges, ahogy Menczer, a hatalom dühös embere vádolja előre az adatok hamisításával a Nemzet Hangja-szavazás ügyben a Tisza Pártot, amikor a Fidesz–KDNP eddig több tíz milliárd forintot elégetve 14 darab nemzeti konzultációt tartott. Orbán mindig erős legitimitásról beszél a brüsszeli csatákhoz szükséges 98 százalékos igenekre hivatkozva, pedig nemcsak az irányított válaszok és az ostoba és/vagy hazug kérdések az aggályosak, hanem a visszaküldött lapok hitelessége is. Soha, senki semmilyen próbálkozást nem tett a közjogi aktusnak csúfolt propagandafogás hitelességdeficitjének a megalapozására.)
Haboskávézó kormányfiak
Tüntetések évadját éljük, és a kormánypropaganda máris bekészítette a pattogatott kukoricát. „Orbáni rendőrterrorban reménykedik szegény, hiszen akkor lehet majd szaladni Brüsszelbe, Strasbourgba” – göcög a kormánylakájok egyike, bizonyos Pilhál a házi sajtóban, és közli, Hadházy most intézi a következő Fidesz-kétharmadot. – „És így megy ez másfél évtizede: hőbörgés, ordítozás, Majdan-vágyak – aztán Fidesz-kétharmad. Mi meg nem győzzük inni a habos kávét… (Rendőrattak biztosan nem lesz, de egy-két szembejövő privát szívlapátra jók az esélyek.)” – tüzeli az egységsugarú kormányhordák izomagyú különítményeseit. Nem tesz mást Bayer párttag sem, aki meg is jelölte a harcmodort az EU-pénzek visszatartását szorgalmazó ellenzékiekkel szemben. „Hazaárulók ezek, mind, kivétel nélkül. És pontosan úgy is kell bánni mindegyikkel” – mondja a béke barátja, akit Kollár Kinga EP-felszólalása dühített föl. A Tisza képviselője annyit mondott, hogy a visszatartott pénzek negatívan befolyásolták a magyarok mindennapjait, és ez esélyt ad az ellenzéknek. Igen. Van az a diagnózis, amikor ki kell éheztetni a kórságot.
A magyarok adóforintjait kártékony urizálásra és hatalmi tébolyra költi a kormány, ezeket a kiadásokat a baloldaliak és a liberálisok is fizetik, miközben az ország állítólagos miniszterelnöke poloskázza és kisöpréssel fenyegeti őket.
Miért kellene ezt igenelni? Régóta vélhető: a Fidesz–KDNP legnagyobb kisebbségre alapított hatalmának a pénztelenség fogja sírgödröt ásni. Ha nincs pénz agybajra, megjön a gyógyulás. Bayer személyében a kurzus kitartottja nyekereg azért, mert az EU sarokba állítja a szabályokat sorozatosan és szándékosan megszegő hülyegyereket. Igazán kár emiatt nyígnia-nyögnie.A Fidesz–KDNP „a magyarok igazságérzetére” apellálva rendre olyan csoportokat támadott meg, amelyek értelemszerűen kisebbségben voltak. És aztán ott alázta őket, ahol tudta. Így jártak a rendvédelmi szervek, amelyektől szerzett jogokat volt el a hatalom. De nem is ez volt az igazán vérforraló, hanem a módszer, ahogyan elbánt a tiltakozókkal. A rendvédelmisek demonstrációs bizottságának elnöke javasolta akkoriban Orbánnak, hogy menjen ki a Kossuth térre, és ott tartson szociális konzultációt, amire a megszólított azt válaszolta, hogy az ötletet elmondja a bohócügyi államtitkárának. Ebből lett 2011 nyarán a bohócforradalom, ami érthető gesztus volt, de eredményesnek már akkor sem lehetett nevezni.
A pár hete elterjedt „Je suis poloska” ugyan szintén érthető tiltakozást jelent, de e tehetetlenségnek hasonlóképpen szórványos a hatása. A 2012-es operaházi, alaptörvény elleni tüntetés tömegét az MTVA igyekezett jelentékteleníteni (pár héttel később Bayer a kormányért és Európáért indított fura menetet, amelyet – láss csodát – békének neveztek el). Lenézéssel válaszolt a kormány Sándor Mária, a fekete ruhás nővér és az egészségügyi dolgozók melletti tüntetőkre (2015), a lesajnált kockás inges tanárok melletti kiállásra (2016), a CEU aljas és számító ellehetetlenítése elleni megmozdulásokra (2017). Az egyik legnagyobb, 2018-as Mi vagyunk a többség! című tüntetéssorozat hozta először a sokszínű ellenzék együtt mozdulását, ahol a még kevésbé szelíd Jobbik mellett DK-s, MSZP-s és romazászlók is egymás mellett lobogtak. A propaganda hazugságait előtérbe toló, tévészékház elleni fellépés és a rabszolgatörvény még ugyanabban az évben indított heves összecsapásokat sem nélkülöző tiltakozásokat. Előbbi Varju László, utóbbi Fekete-Győr András mandátumának megfosztását eredményező bírósági döntést hozott.
Erre azért érdemes vigyázni: a ragadozók furtonfurt ragadoznak, és roppant éhesek.
